A forradalomra emlékeztek

droszler | 2002. november 08 06:11:39 | körmendi hírek |
'Meg kell erősödnünk és össze kell fognunk'

A Hősök terén ünnepelte az 1956-os forradalmat a város október 23-án. A rendezvény kezdetén a Rázsó Imre Szakközépiskola tanulói mutatták be műsorukat, majd az új polgármester, Bebes István mondott beszédet. A történelem metszéspontjára értünk, arra a helyre, ahonnan a magasságba emelkedhet az ország, amit már korábban megérdemelt. Jó esély van arra, hogy most megragadjuk ezt a pillanatot. A jó és a rosszabbik énünk közül a jobbik kerekedhet felül, hogy megvalósíthassuk céljainkat - mondta a szónok.

’Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet védesz’ - írta Márai Sándor. Az ’56-os forradalmárok is olyan Magyarországot akartak, amiben dolgozni, élni és hinni tudunk mi is. Rengeteg szenvedést kellett ennek a népnek végigélnie. Ha feltesszük azt a kérdést, hogy tiszta forradalom volt-e az 1956-os, akkor azt kell mondanunk, hogy szándékaiban igen. Nagy Imre kormánya az országot jó irányba kívánta vezetni. A november 4-én bevonuló szovjet csapatok tudták csak leverni a hősiesen harcoló forradalmárok csapatait. A megtorlás kivégzésekkel és bebörtönzésekkel egészen a ’60-as évekig zajlott. 1848 akkor győztes forradalmunk, még ha Világosnál le is tettük a fegyvert, és győztes forradalom az 1956-os is annak ellenére, hogy az orosz tankok vérbe fojtották. Bibó István az Országházban várta be a megszálló csapatokat.
Sokféle fénytörésbe láttuk már 1956-ot, ami szabadságszeretetünk egyik talpköve. Az a feladatunk, hogy megértsük őseink üzenetét, megvalósítsuk céljainkat. Nem fogadhatjuk el soha a jogtalanságot, a törvénytelenséget. Szabadságvágyához való ragaszkodása miatt tudott ez a nép az embert próbáló helyzetekben is fennmaradni.
A XXI. század a remény évszázada. Meg kell erősödnünk és össze kell fognunk, mert csak úgy építhetjük fel azt a demokratikus Magyarországot, amit a nemzet 1956-ban megálmodott . Akkor polgári forradalom és szabadságharc zajlott. A cél a polgári demokrácia megteremtése volt. Ezt most értük el, és ezzel nagy lépést tettünk előre.
Az ünnepi megemlékezés után a pártok és a civil szerveztek képviselői koszorúkat helyeztek el az emlékműnél.

Csihar
Rábavidék
XIII. évfolyam 18. szám
2002. november 8


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.