Bármerre járunk városunkban vagy az országban, naponta találkozunk a nagy háború "kis" hőseivel, áldozataival, a II. világháború tényleges veteránjaival. Ezek az emberek ma már kissé megroggyanó térddel, deres fejjel, de még mindig egyenes, katonás tartással, udvariassággal, - ahogy ezt egykor a hadseregben megtanulták, - járnak-kelnek köztünk. Van közülük egy, aki vidám kedvvel, immár 87. évét taposva vallj a magát a magyar haza szülöttének. Boldogan emlegeti az éveket, amikor faluja megszavazta, hogy igenis Magyarországhoz akar tartozni. Ennek jutalmául "Communitas fidelissima", "leghűségesebb község" megtisztelő címet érdemelte ki.
Szentpéterfán született, nevelkedett, három nyelvet is megtanult az életben és az iskolában. A gimnáziumot Kőszegen kezdte, ahol még a latint tanulta. Szentgotthárdon fejezte be középiskolai tanulmányait. A magyarságtudat úgy érződik benne, hogy aki a hazának a földjét tapossa, aki itt él, ennek levegőjét szívja, ennek a földje táplálja, az igenis tudjon magyar lenni, tudjon a hazájáért élni, dolgozni, ha kell: harcolni.
Bujdosó József azaz ember, aki a II. világháborút végigjárta, 1939-től fogva 1947-ig teljesített katonai szolgálatot. A háborús időszakról frontnaplója beszéli és nagy szerencse, hogy a vérzivataros időszakban megmaradhatott, a kis kézzel írt napló. Így ma olvashatják: gyermekei, unokái, barátai, ismerősei. Több éves rábeszélés után végre eljutott oda, hogy ezt a csodálatos életutat, amit megélt, immár nyilvánosság elé tárja Teheti, hiszen nincs benne semmi olyan, amit netán szégyellni kellene. lstenbe vetett megingathatatlan hite vezérelte, és óvta meg életét, emberi jellemét. Ír a háború előtti küzdelmes életéről, majd boldog örömmel emlékezik meg az 1939-40-es visszacsatolásokról. A trianoni békediktátumot ő is sérelmezte, - mint ahogy minden igaz, őszinte szívű magyar, aki a történelmi Magyarországhoz tartozónak érzi magát, - és a régi történelmi határok visszaállítását mindig is óhajtotta. Szívesen vett részt a Felvidék, Kárpát-Ukrajna visszacsatolásában, majd elkerült Erdélyország visszacsatolt részeire, melyek csaknem színtiszta magyar községek voltak. Innen a Délvidékre került egy rövid időre, de mindenhova örömmel, őszinte magyar szívvel, mert hiszen az egész ország a visszacsatolás lázában égett.
Végigjárta a csapattisztek nehéz, küzdelmes iskoláját. Tudniillik ő nem akadémista tiszt, hanem tartalékos állományból került a hivatásos tisztek sorába, akinek tettekkel, hozzáértéssel, komoly szakmai tudással kellett harcolni. Az egyszerű szentpéterfai kisfiúból így lett a II. világháború végére híradós főhadnagy. Később, elismerve katonai és emberi jellemét, tetteit, századossá léptették elő. Meg kell emlékezni itt a hadifogságban eltöltött évekről is, hiszen 1947-ben kétévi fogság után tért haza Debrecenbe, majd onnét Szombathelyre.
A civil életbe való elhelyezkedés ismét nehézségekbe ütközött, mivel a horthysta tisztekre nagyon nehéz idők jártak, megalázó és kemény korszak volt. Annak ellenére, hogy az akkori igazoló bizottság kivizsgálta, hogy nem követett-e el emberellenes, népellenes, vagy háborús bűntettet. Az igazolás ellenére is nehézségei akadtak. Előszőr az erdészetnél próbálkozott, majd egy ideig az építőiparnál, dolgozott, később az egyházasrádóci TSZ főkönyvelőjeként élte életét. 1948-ban kötött házasságával a város egyik legismertebb asztalos mesterének lányát vette feleségül. Két fiúgyermekkel ajándékozta meg őt felesége, akinek halála súlyos csapást jelentett a család számára. Gyerekei kisegítették a mélypontról, a mai napig az unokák között töltheti napjait.
Sok örömet talál még nyáron a balatoni szőlőhegyen, ahol vidám madárdal között dolgozgat, műveli szőlőjét. Ősszel préseli a jó balatoni bort, ami sok-sok embertársának, barátjának a jó kedvhez szolgál. Teszi mindezt csendesen, szinte meghúzódva a város egy kis szegletében. De kik élünk, és régi körmendiek vagyunk, ismerjük Bujdosó Józsefet és a hozzá hasonló háborús veteránok életét. Nem szabad, hogy hagyományainkból, mely a város hagyományaival függ össze, az ő neve kimaradjon. Fenn kell, hogy maradjon, hisz nem lesz senki a körülöttünk élő nemzetekből, országokból, aki ezt a tudatot fenntartja, megőrzi. Bele kell oltanunk gyermekeink szívébe, lelkébe, hogy igen, volt, van és lesz magyarságtudat. Lesz Magyarország és lesznek magyar emberek; ha olyanok, akik tudnak majd tenni a hazájukért, szívvel, lélekkel. Úgy, ahogy tette ezt Bujdosó József, kinek kívánunk jó egészséget, a teremtő által megszabott hosszú életet.
Előzetes a 2003. január 7-én megjelenő Életrajzból, melynek bemutatása a Doni áttörés 60. évfordulójára rendezendő ünnepségen lesz.

Komjáthy Kálmán
Körmendi Figyelő
X. évfolyam 6. szám