Nem adja föl a megyei vezetés

droszler | 2006. július 06 16:35:52 | Választás 2006 |
Szombathely(edz) - A Fidesz nem jelölte, mégis elindul az õszi választásokon a megyei közgyûlés elnöke és alelnöke. Pár akarnoknak sikerült bennünket kipiszkálni a Fidesz megyei közgyûlési listájáról, állapította meg tegnap Markó Péter, a megyei közgyûlés elnöke a listaállítás tényeirõl Beleznay László alelnökkel, valamint dr. Németh Attilával, az egészségügyi bizottság elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón.

Az elnök elmondta, hogy egyre inkább olyan hangulat alakul ki körülöttük, mintha bûnözõk lennének. Noha az elmúlt nyolc évben semmi olyan kritika nem érte a munkájukat, ami alapján jogos lenne a bizalom ilyenformán történõ megvonása. (Folytatás a 4. oldalon.) Az elmúlt idõszakban provokatív jelleggel többször is megszólították a megye vezetését, ám õk nem tartják indokoltnak, hogy minden megalapozatlan dologra reagáljanak. Még akkor sem, ha valaki ezeket pártköntösbe bújtatja. Aki kíváncsi arra, hogy az elmúlt négy évben mit tett a megye vezetése, s milyen eredményeket ért el az önkormányzat, annak az elnök azt ajánlotta, tanulmányozza át az errõl most elkészült beszámolót, amelyrõl pénteken tárgyal a megyei közgyûlés. Ebbõl kiderül, hogy 25 százalékkal növekedett a megye vagyona, s megújult szinte va- lamennyi szociális intézmény. A központi témává tupírozott közbeszerzés területén egy problémás eset volt. Érdekes módon ennek éppen az a személy volt a központi figurája, aki a megye vezetését a közbeszerzések miatt támadja.

Hogy ezek után miért nem számít rájuk a Fidesz? Markó Péter szerint ennek politikai, gazdasági és erkölcsi okai lehetnek. Támadják õket azért, mert kísérletet tettek a megyei kórház mûködésének új alapokra való helyezésére. A gazdasági okok között említette, hogy nem voltak hajlandóak sem az egyik, sem a másik párt javára „visszaosztani“ a központi forrásokból. A harmadik ok pedig az, hogy szép számban van olyan ember a pártban, aki késztetést érez arra, hogy a megyei közgyûlés elnöke legyen. Markó Péter szerint az sem véletlen, hogy a megyei közgyûlési listáról döntõ megyei választmányi ülést olyan idõpontra hívták össze, hogy eleve ne lehessen az országos választmánynál kifogással élni. Elmondta, a jánosházi választmányi ülést kisgazdás hangulat lengte körül. Eddig nem volt megszokott dolog, hogy egy ilyen eseményen õrzõ-védõ szolgálat akadályozza meg a megyei közgyûlés alelnökét abban, hogy belépjen a tanácskozás helyszínére. Ezek után aligha meglepõ, hogy olyan sikeres politikusok, mint Bebes István vagy Viniczay Tibor nem szerepelnek a listán, ahol érdekes módon három jánosházi jelölt is helyet kapott. Markó Péter elmondta, Orbán Viktortól nem kapott választ arra a kérdésre, hogy a pártnak milyen tervei vannak vele. Ebben a helyzetben úgy döntött, nem távozik önként, hanem társaival egy civil szervezet, az Európafórum Vas Megye Egyesület színeiben vállalja az õszi választásokon a megmérettetést.

Dr. Németh Attila részletesen szólt a kórház helyzetérõl. Nyolc évvel ezelõtt egy csõdközeli intézmény volt, ami napjainkban - likviditását tekintve - az ország kórházai között az elsõ tízben van. Ebben pedig fontos szerepe van a megye vezetésének is, amely éppen a Fidesz-kormány ideje alatt kidolgozott elvek alapján próbált tõkét bevonni a kórház mûködtetésébe, s ezért érte õket támadás.

Beleznay László alelnök pedig azért lett szálka a helyi politika irányítói szemében, mert változtatni kívánt a közbeszerzési gyakorlaton. Az alelnök nonszensznek tartja, hogy az önálló intézmények helyett is a közgyûlés közbeszerzési bizottsága írja ki a pályázatokat, bírálja el, majd pedig a szerzõdést már az intézmény vezetõje írja alá. Ez egy szakértõ szerint is tarthatatlan. Az alelnök - más megyék tapasztalatai alapján - szükségtelennek tartja azt is, hogy a megyében külön sportigazgatóság mûködjön, s évente mintegy 30-40 millió forinttal többet fordítsanak ilyen célokra, mint másutt. Ezzel a véleményével sem aratott osztatlan sikert. Beleznay László visszautasította, hogy tagdíj meg nem fizetése miatt kizárták volna a pártból. Errõl értesítést nem kapott. Hátraléka ugyan volt, amelyet azonban kifizetett.

06.07.2006

Forrás: www.vasnepe.hu


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.