Táboroztak a cserkészek

droszler | 2006. július 13 20:46:46 | körmendi hírek |
Kattintson a képere !
Pillanatképek a körmendi 55. sz. Batthyány Cserkészcsapat életébõl.

Cserkészeink a Vártúra-sorozat részeként Kõszeg, Sümeg, Sárvár és Somló után idén júniusban Csesznekre utaztak, ahol egy rövid várismertetõ során megismerkedtek a lovagvár történetével. Bejárva a romos várfalakat elképzelték, hol raktározták tartalékaikat a kurucok, hol õrizték a labanc foglyokat, majd vidám bújócska színtere lett a történelmi hely.

Az autóbuszos kiránduláson Zircet is útba ejtettük, ahol a frissen felújított apátsági templomot és a Természettudományi Múzeumot néztük meg. Ez utóbbi helyen sok ismerõs állatot, rovart, madarat találtak a tárlókban. Itt pompázik a világ minden részérõl összegyûjtött kristályokból álló, egész teremnyi anyagot tartalmazó kiállítás is.

Nyári táborunkat július 1-tõl 8-ig tartottuk összesen 24 fõ résztvevõvel.
Mottója: Talpunk alatt a múltunk. Vagyis a tábori program során úgynevezett csillagtúrákra került sor, melyek keretében gyalogtúraként felkeresésre került a nádasdi határban, az Almásdi erdõben levõ Erzsébet-kõ, a Várhegy és a Táborhely, mint történelmi nevezetességek, valamint bejárásra került a Nádasd és Katafa határában levõ római út, illetve a római kori õrhely (Arrabone) is.

Kézmûves foglalkozások, sportolási lehetõség, íj- és légpuska céllövészet, valamint számháború és esti tábortüzek színesítették a programot.
A napot reggeli tornával és zászlófelvonással kezdtük, majd zászlólevonás után tábortûz körüli énekléssel, játékokkal fejeztük be.

Idén is sor került új cserkészek avatására (5 fõ), mely ünnepségre a szülõket és hozzátartozókat is meghívtuk és megvendégeltük.

Megtudtuk, hogy a közelben (mintegy 6 km-re, Pusztacsatáron) táborozik a székesfehérvári 85. sz. Zrínyi Miklós Cserkészcsapat. Egy turistáknak álcázott felderítõ csapat felmérte számukat és pontos elhelyezkedésüket, s még aznap éjjel 3 fõs körmendi kommandó becsempészte táborukba küldeményünket!
Kaptak egy csomag nápolyit és mellé rovásírással egy szöveget, melyben felfedtük kilétünket és jó étvágyat kívántunk az édességhez.

A jól sikerült tábort követõen rövid pihenõ után készülünk a magyarszecsõdi falunapokra, ahol a központi téma a cserkészet lesz.

Kóta Marianna
cserkészparancsnok


Tábori képek a képgalériában >>>itt<<<


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.