Ünnepi örömök

droszler | 2006. augusztus 22 11:23:03 | körmendi hírek |
Körmend (bb) - Az államalapító Szent István király tiszteletére immár 43. alkalommal rendezett a város ünnepséget, s természetesen idén sem maradhatott el a tûzijáték és a csónakfelvonulás.

A Rába folyó két partján, ahogy kezdett sötétedni, egyre többen gyûltek össze, hogy megcsodálhassák a felvonuló csónakokat és a hagyományos tûzijátékot. Az ünnepi mûsor elején a helyi postagalambászok elreptették galambjaikat, majd Bebes István köszöntötte az összegyûlt tömeget.

- Több mint négy évtizede gyûlünk össze itt a folyóparton, de mit is ünneplünk ezen a napon - tette fel a kérdést a polgármester -, Szent István királyt, a koronát vagy az aratást? - Egy kicsit mindegyiket. István ezer éve határozott a jövõnkrõl, s már akkor látta, hogy a magyar nép csak akkor maradhat fent, ha gyökeret tud verni. Ekkor felvette az ország a kereszténységet, s egyenjogú tagjává váltunk Nyugat-Európának.

A polgármester hozzátette, hogy a város arra törekszik, hogy kiterjessze nemzetközi kapcsolatait.

- Megpróbálunk hidat képezni kelet és nyugat felé is, s kihasználjuk kulturális, szakrális és gasztronómiai értékeinket is - beszélt a jelenrõl a város elsõ embere -, s hogy közös céljainkat elérjük, többet kell tennünk a szegényekért és az elesettekért.

A polgármester Márai Sándor szavaival zárta beszédét, s hangsúlyozta, hogy kötelességünk megmaradni, ezt azonban csak méltányossággal és türelemmel lehet megtenni. Ha megfogadjuk az író szavait, akkor nincs mitõl tartanunk a következõ ezer évben.

A csónakfelvonulást a kulturális központ csónakja kezdte, amelynek fedélzetén elhozták az új kenyeret, amit a polgármester szegett meg. Idén többen vállalkoztak arra, hogy megmutatják csónaképítési kreativitásukat, így például a nézõk láthatták a korona mását a városgondnokság csónakján, de a drogok hatásairól is kaptak felvilágosítást az ifjúsági önkormányzat kishajóján. A felvonulás után teljes sötétségbe borult a part, kezdetét vette a tûzijáték, színeivel és formáival idén is elvarázsolta a nézõket.

forrás: www.vasnepe.hu


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.