Boldog Batthyány-Strattmann László ösztöndíjpályázat

droszler | 2007. január 29 18:52:23 | körmendi hírek |
Kattintson a képere !
PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Körmend Város Önkormányzata ezennel kiírja a

Boldog Batthyány-Strattmann László ösztöndíjpályázatot

FELSÕOKTATÁSI HALLGATÓK SZÁMÁRA

Pályázati feltételek:
A pályázatra azok a Körmend város területén állandó lakóhellyel rendelkezõ felsõfokú (egyetemi, fõiskolai) tanulmányokat folytató hallgatók jelentkezhetnek, akik megfelelnek a következõ együttes feltételeknek:

1. a Felsõoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvényben meghatározott képzési idõn belül állami felsõoktatási intézményben, illetve az Oktatási és Kulturális Minisztérium valamint az intézmények közötti megállapodás alapján nem állami felsõoktatási intézményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszírozott elsõ alapképzésben vesznek részt,

2. anyagi, személyi, családi, egyéb körülményeik folytán az ösztöndíjra szociálisan rászorulnak,

3. a pályázat benyújtását megelõzõ tanulmányi félévben, azaz a 2006/2007-es tanév elsõ félévében tanulmányi átlaguk 4,5 vagy ezen átlag feletti volt.

A pályázó kérheti, hogy pályázata kizárólag tanulmányi eredményei alapján kerüljön elbírálásra. A pályázónak azonban ebben az esetben is meg kell felelnie a fentiekben 1. és 3. pont alatt megjelölt feltételeknek azzal a kiegészítéssel, hogy tanulmányi eredményének a pályázat benyújtását megelõzõ két félévben kell 4,5, vagy ezen átlag felettinek lennie.

Pályázatok benyújtása:

A pályázatok kötelezõ mellékleteinek felsorolását a pályázati ûrlap tartalmazza, mely a Polgármesteri Hivatalban Szekeres Gábor oktatási referensnél szerezhetõ be.
A pályázatokat írásban, a pályázó által aláírva egy példányban kell benyújtani személyesen Szekeres Gábor oktatási referensnél, vagy postai úton Körmend város jegyzõjéhez címezve.

A pályázat benyújtási, illetve postára adási határideje:
2007. február 28. 16.00 óra.


További információ: Polgármesteri Hivatal (9900 Körmend, Szabadság tér 7.), Szekeres Gábor oktatási referens, tel.: 94/594-455, e-mail: oktatas@kormend.hu

2007. január 29.


Dr. Szabó Barna sk.
Az Egészségügyi és Népjóléti Bizottság elnöke

Egyed Gyula sk.
az Oktatási, Kulturális és Sport
Bizottság elnöke



Letölthetõ dokumentumok:

Pályázati ûrlap (DOC) (PDF)


Szociális rászorultság nyilatkozata (DOC) (PDF)


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.