I. Regionális Nyugat-Dunántúli Népművészeti Kiállítás

droszler | 2007. január 31 20:38:51 | kultúra |
A pályázat ötletét az intézmény számára az a régi gyakorlat adta, melynek során az ország több részén szomszédos megyék összefogásával jöttek létre a népmûvészet több ágában bemutatkozási lehetõséget adó kiállítások, folklór bemutatók. Ilyen volt térségünkben a Dél-Dunántúli Népmûvészeti Hét.

Ennek mintájára, immár a tervezett közigazgatási régiókat figyelembe véve, együttmûködési megállapodást kötve a Nyugat-Dunántúli Régióba tartozó 3 megye - Gyõr-Moson-Sopron, Vas, Zala- elhatározták, hogy 2006 õszén megrendezik az elsõ ilyen bemutatót. Miután Vas és Zala megye együttmûködési megállapodást kötött a Szlovén határterülettel, így lehetõséget kívántunk nyújtani a Muravidéken élõ alkotóknak is a bemutatkozásra.

A bemutatókat a megyei mûvelõdési intézmények valósították ill. valósítják meg, 3 éves periódusonként a tervek szerint. A rendezvény elsõ számú gazdája vetésforgószerûen mindig más megye.

Mivel az ötlet zalai, így az elsõ rendezvény házigazdája Zala megye, ahol az elsõ kiállítás 2006. szeptember 16-30. között volt látható az intézmény kiállítótermében (Zalaegerszeg, Kisfaludy u. 7-11.).

A kiállítás "Az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó ünnepek a tárgyi népmûvészetben" címet kapta, és a rendezés során megpróbáltuk ezt tükrözni a beérkezett alkotásokon keresztül. A kiállítás megnyitón a szellemi néprajz hagyományait felelevenítve, rövid mûsor hangzott el a gellénházai Galagonya Citerazenekar és Kulcsárné Csejtei Marianna elõadásában.

A zalaegerszegi kiállítást követõen december 7-19-ig Gyõrben láthatták az anyagot. 2007 január 12-én nyílt meg Budapesten a Hagyományok Háza Szilágyi D. tér 6. szám alatt található kiállítótermében a "Válogatás az I. Regionális Nyugat-Dunántúli Népmûvészeti Kiállítás anyagából" címmel bemutató, mely február 9-ig lesz látható.

2007. február 16-ától pedig Szombathelyen a Megyei Mûvelõdési és Ifjúsági Központban lesz látható a teljes anyag.

96 alkotó és alkotó mûhely munkája jutott el hozzánk. A beérkezett tárgyakat szakértõ zsûri válogatta. A beérkezett több mint 400 munkából 90% megfelelt a válogatási kritériumoknak. A zsûri több esetben is tett javaslatot egy-egy alkotás országos kiállításon való megjelenésére. A beérkezett anyag egy része pedig már részese volt az országos Élõ Népmûvészet kiállításnak.

Kiállítás helye:
Megyei Mûvelõdési és Ifjúsági Központ
9700, Szombathely Ady tér 5.
Tel.: 312-535 Fax: 312-743
e-mail: info@mail.vmmik.hu

Kiállítás ideje: 2007. február 16-ától




  · Korábban megjelent híreink a témában:

     · I. Nyugat-Dunántúli Regionális Népmûvészeti Kiállítás  2006. július 26 20:31:35



Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.