Május 1 a munka ünnepe - 1978-1982 Körmend

droszler | 2007. április 29 19:47:11 | körmendi hírek |
Kattintson a képere !Manapság május 1-e az emberekben kellemes emlékeket kelt (majális, napsütés, pihenés), de tudjuk-e, hogy a munka ünnepének eredete véres eseményekhez, politikai küzdelmekhez nyúlik vissza.

Az eredendõ problémát az jelentette, hogy a XIX. sz. elején a munkások napi 11-14 órát dolgoztak, s csak az 1830-as években vetõdött fel elõször az a gondolat, hogy a munkaidõt csökkenteni kellene. A gondolat a reformok hazájában, Angliában fogant meg, s az értelmiség és a middle class tagjai mellett a gyártulajdonos Robert Owen is támogatta ezt a javaslatot.

Maga Owen bizonyította is, hogy 10-10,5 órás munkaidõ mellett is nyereségesen képes mûködni egy üzem. Egyébként az is a munkaidõ csökkentését siettette, hogy egyre bonyolultabb gépezeteket állítottak munkába, s ezekkel dolgozni, ezekre koncentrálni napi 12-14 órában egyre nehézkesebbé vált. Mindezek ellenére Angliában is csak 1847-ben látott napvilágot az a törvény, mely a 10 órás munkanap bevezetésérõl intézkedett. Ez volt az elsõ alkalom, hogy az állam beavatkozott a gazdaságba. Angliában azonban csak az 1870-es évekre vált általánossá a 10 órás munkaidõ.

Idõvel más államokban is meghonosodott az új munkarend, sõt 1868-ban az Egyesült Államok egész területén az állami alkalmazásban álló munkások munkaidejét már 8 órára csökkentették le. Európában ez sokkal nehézkesebben ment. 1866-ban az I. Internacionálé genfi kongresszusán ugyan az alábbi alapelvet fogadták el: "A kongresszus a nyolcórás munkanap bevezetését az elsõ lépésnek tekinti a munkásosztály felszabadulása felé. ", a határozat továbbra is csak a kongresszusok témája maradt, a törvényhozást nem érintette.

Az 1873-as gazdasági válság hatására a munkanélküliség fokozódott, s ez is egyre inkább sürgette a munkaidõ csökkentését. (Ugyanis a munkaidõ csökkentésével többen juthatnának munkához, s a munkanélküliség csökkenésével a társadalmi feszültségek is enyhülnének.) Ennek hatására egyre gyakoribbá váltak világszerte, de fõként az USA-ban a sztrájkok, melyeket gyakran karhatalmi erõvel közömbösítettek (pl. Pittsburg, 1877.) 1881-ben megalakult az Amerikai Munkásszövetség is, melynek tagjai az 1882-es clevelandi kongresszuson az alábbi megállapításra jutottak: a nyolcórás munkaidõ "több munkaalkalmat, megnövekedett béreket ... több örömöt és gazdagságot biztosít azoknak, akik ezt a gazdagságot létrehozzák.

Ez megteremtené a mûvelõdés szükséges elõfeltételeit és javítaná a tömegek kulturális helyzetét. Csökkentené a bûnözést és az iszákosságot. ... Növelné a termelést és növelné s tömegek fogyasztóképességét. is." Az 1884. októberi kongresszuson már olyan határozat született, hogy a nyolcórás munkaidõ követelésének alátámasztására 1886. május elsejére általános sztrájkot hirdetnek. Ezen a napon mintegy 350 ezer munkás lépett sztrájkba, de Millwaukee-ban a kivezényelt rendõrség a tömegbe lõtt, s kilenc holttest maradt a helyszínen.

Chicagóban a sztrájk hatástalanításához sztrájktörõket alkalmaztak, s a munkások, valamint a sztrájktörõket védõ rendõrök közti konfliktus május 3-án sortûzhöz vezetett, melynek 4 ember esett áldozatául. A helyi anarchista vezetõk a Haymarket Square-re tiltakozó nagygyûlést hívtak össze, de itt váratlanul bomba robbant, mely egy rendõrtiszt halálát okozta. Megtorlásul 8 anarchista vezetõt állítottak bíróság elé, s koholt (bizonyítatlan) vádak alapján el is ítélték õket.

1887. november 11-én az elítéltek közül négyet ki is végeztek. Késõbb, 1892-ben beigazolódott, hogy az ítélet hamis volt, s az életben maradottak kegyelmet is kaptak. 1888-ban az Amerikai Munkásszövetség St. Louis-i kongresszusán elhatározták, hogy május elsején emléktüntetéseket rendeznek, s a tüntetéseket nemzetközi szintre emelik. Az 1880-as évek végére Angliában, Franciaországban, Belgiumban szintén természetes igénnyé vált a nyolcórás munkaidõ bevezetése.

1889. július 14-én pedig Párizsban megalakult a II. Internacionálé, ahol az alábbi határozatot fogadták el: "Nagy nemzetközi tüntetést kell szervezni egy idõpontban, oly módon, hogy a munkások egy meghatározott napon egyidejûleg valamennyi országban, minden nagyvárosban terjesszék a képviseleti szervek elé azt a követelést, hogy törvényesen csökkentsék a napi munkaidõt nyolc órára ... Figyelembe véve, hogy az American Federation of Labor St. Louis-ban 1888-ban rendezett évi kongresszusán már határozatot hozott hasonló tüntetés rendezésére 1890. május elsejére, ezt a dátumot kell elfogadni a nemzetközi tüntetés idõpontjaként."

Bár a konkrét kivitelezést illetõen voltak még viták (általános sztrájkot hirdessenek, vagy ne, egységes legyen-e a megemlékezés, vagy vegyék figyelembe a helyi, országos viszonyokat stb.), ám az együttes megemlékezés és közös fellépés igénye általánossá vált.

Magyarországon május elsejérõl elõször szintén 1890-ben emlékeztek meg. A 110 évvel ezelõtti tömegtüntetésrõl a korabeli sajtó így számolt be:

"A csapatok katonás rendben érkeztek. Zárt sorban a város minden részébõl, a liget határán kibontják a zászlót, magasra emelik a jelszavakat hirdetõ táblákat, melyekrõl a párizsi kongresszus három nyolcasa sötétlik: 8 óra munka, 8 óra szórakozás, 8 óra alvás. De csak a szimbólum egyforma, az alakok, melyek a zászló mögött vonulnak, nagyon különbözõk. A legérdekesebb munkástípusok merülnek fül a nézõ szemei elõtt hosszú menetben. Jõ egy csoport, komoly, meglett alakok, egyszerû vasárnapló munkásöltöny, nagy szakáll, csontos arc, vörös kokárda, német szó.

Kétségkívül valamely gyár munkásai. Aztán jõ egy másik áradat. Elõl büszkén lobog a trikolor, s a háromszín mögött néhány díszmagyar öltönyös kucsmás ember feszít. Ki ne találná ki, hogy ezek a csizmadiák. Díszmagyar és szocializmus! - ilyen is csak magyar földön terem. Új felhõ jõ. Néhány ezer nagy nemzeti színû kokárda... A derék asztalossegédek. A szabók óriási fehér selyemzászlóval. Õk már "elõrehaladottabbak" elvekben. Mind fekete szalonkabátban. ... S mögöttük ott vonulnak a gyûrött gombakalapot, kopott vászonkitlit, nyûtt csizmát viselõk, kisebb kültelki gyárak munkásai, akik talán "tényleg alig értik, hogy mi is történik, de bíznak valami csodában, ami helyzetükön segít."

Legfrissebb képgalériánkban az 1978-1982-es körmendi felvonulások képeit láthatják.
Fotó: Várnagy Szilveszter

Forrás: Sulinet


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.