Nem szabad a politika kiszolgálójának lenni
Jelenleg hazánkban három nagy újságíró szervezet működik; a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége és a Magyar Újságírók Közössége (MÚK). Ez utóbbi elnöke Kósa Csaba, aki a március 15-ei városi ünnepség szónokaként járt Körmenden. Mivel e nap a magyar sajtó ünnepe is, a hazai újságírás helyzete szolgált az alábbi beszélgetés apropójául.

- Ha jól tudom, ma van a MÚK megalakulásának 11. évfordulója. Miért volt szükség 1992-ben a megalakítására?

- A rendszerváltás utáni állapotok tették szükségessé a megalakítását. Teljesen kétfelé szakadt akkoriban a hazai újságíró társadalom. Mi ugyanolyan jogokat és lehetőségeket akartunk kiharcolni magunknak, mint amilyenek a MÚOSZ tagjainak voltak. Most már elmondhatom, hogy ezeket a céljainkat sikerült megvalósítani.

- Ma nem ugyanezt a kettéosztottságot tapasztalja?

- Olyan formában nincs meg ez a szétszakítottság, mint akkor volt, ez nagyon sokat enyhült az elmúlt esztendők alatt. Mára már megtanultuk, hogy a politikusokkal csínján kell bánni, mert vissza tudnak élni az újságírók lelkesedésével, hitével. Akkor a politikai változások osztották meg az újságírókat, de abban most már mindenki egyetért, aki gondolkodik, hogy nem szabad a politika kiszolgálójának lenni.

- Mi a különbség az önök szervezete és a MÚOSZ között?

- Az az alapvető különbség, hogy a MÚK a nemzeti konzervatív oldal iránt elkötelezett újságírókat tömöríti. A konzervatív szó talán nem helyénvaló, mert helyesebb inkább a Mikszáth Kálmán-i, kossuthi eszmekör továbbviteléről beszélni. A jó és haladó nemzeti hagyományok megtartóinak és folytatóinak érezzük magunkat.

- Ön szerint ezek az újságírói hagyományok mennyiben lesznek átvihetők, folytathatók az Európai Unióban?

- Fontosnak érezzük, hogy európai újságírónak csak akkor szabad lenni, ha ezeket nem felejtjük el. A magyar kultúra- és a magyar újságírás történet hagyományrendszere is erre kötelez bennünket. És Kossuth és Mikszáth mellett erre kötelez Ady, Kosztolányi, Móricz - és nyugodtan mondhatom, hogy Karinthy - munkássága is. A MÚK joggal várja el tagjaitól, hogy erkölcsi és minőségi szempontból is egységben legyen az újságíró működése.

- Milyen a két legnagyobb szervezet közötti együttműködés?

- A két szövetség között megenyhült, kollegálissá vált a kapcsolat. Közösen dolgozzuk ki az etikai kódexünket, létre jött egy közös nyelvművelő, anyanyelv védő bizottság. Az én kezdeményezésemre komolyan hozzáláttunk egy újságíró kamara fölállításához. Ezzel a kamarával szeretnénk védeni minden magyarországi újságírót, azokat is, akik nem lesznek tagjai.

- Miért van szükség az újságírók védelmére?

- Nemcsak az újságírók, de maga a mesterség is kiszolgáltatottá vált. Nagy a felhígulás szakmai szempontból, az olcsó, a silány, a gagyi vált ez a szakma, ezt is a televíziós Big Brother ipar uralja. Most a saját mesterségünk megvédéséért kell önvédelmi harcot folytatnunk, és saját egzisztenciánk biztonságáért is, mert az szégyen és gyalázat, hogy hazánkban 80-85%-a kényszervállalkozói szerepbe van kényszerítve. Ez megengedhetetlen és elfogadhatatlan, mint ahogy az is, hogy a vidéki újságírók közül sokan komoly megélhetési gondokkal küzdenek. Még mindig nem tudjuk megvédeni az újságírókat a munkaadói önkény ellen. Még sokaknak rá kell döbbenni arra is, hogy minden oldalról a politika - tisztelet a kivételnek - fel- és kihasználta az újságírókat, majd miután kifacsarta, eldobta őket, tovább nem törődött velük. Én ezt jelképesen úgy fogalmazom meg, hogy az újságírónak nem szabad átvinni a Styx folyón a királyokat és a fejedelmeket, és aztán Charonként ott maradni Hádész birodalmában.

Csihar Tamás