Ismerős Arcok Országos Tábor

droszler | 2008. május 05 18:01:35 | kultúra |
Kattintson a képere !

2008. május 29-június 1-ig elsõ ízben kerül megrendezésre a vas-megyei Csepregen az Ismerõs Arcok Országos Tábor, melynek a csodaszép környezetben fekvõ Otto-kemping ad majd otthont.

E négy napos rendezvényre a tábor fellépõi mind a nemzeti rock legigényesebb zenekara által képviselt értékrend szerint lettek megkeresve. Természetesen a koncerteken kívül helyet kap a népzene, néptánc, mesemondás, irodalmi est és még számtalan produkció. Bemutatkoznak a hagyományos mesterségek vasi képviselõi is, de az ország más pontjairól is érkeznek iparmûvészek. A kicsik sem fognak unatkozni, hiszen – fõleg a zárónapon – számukra is érdekes feladatok, programok kerülnek megrendezésre. Ebben segít majd Szabó Anna mesemondó, valamint a fazekas-és íjász bemutatók. (ki is lehet majd próbálni)

Az elsõ – csütörtöki – napot, amolyan „ismerkedõs estnek” szánjuk, fõként azoknak, akik mind a négy napot velünk töltik majd. Beköltözés után egy kis közös éneklésre invitáljuk táborlakóinkat, melyet terveink szerint a Karcolat zenekar vezet fel. Ezután a „spontán” mulatáson lesz a hangsúly hajnalig.

Pénteken már egész napos programokkal tudunk szolgálni. A délelõtti vetélkedõket (fõzõverseny, horgászverseny, Csepreg-futás, foci) és az ebédet követõen délután 16 órától a Karcolat zenekar mûsorát láthatják majd az ide látogatók. Ezt követi majd Wass Albertrõl szóló irodalmi estünk, melyet a már sok helyen hatalmas sikert aratott EMI-s társaság ad elõ, „Nem vész el a nyom – Te és a világ Wass Albert szemével” címmel. A versek és próza után jöhet a rock. A komlói CS.Í.T. zenekar fellépése igazi csemegét ígér a mûfaj kedvelõinek. A pénteki napot a Boglya népzenei együttes zárja majd, akik ígéretük szerint addig húzzák a talpalávalót, amíg a táborlakók bírják szusszal.

A szombati napon is igényes, változatos programban lesz részünk. Kora délután Simó József, a Czegei Wass Albert Alapítvány elnöke, majd dr. Varga Tibor, jogtörténész elõadásait hallgathatják meg. Ezen a napon sem maradhatunk tánc nélkül, így a kõszegi Hajnalcsillag táncosai is helyet kaptak táborunkban. Utánuk következik Sárvárról a Konkoly együttes, mely megzenésített verseket ad elõ saját feldolgozásban. Mûsoruk a tábor egyik üde színfoltja lehet. Este 19 órakor Tóth Lilla – az Ismerõs Arcok gyönyörû hegedûse – és zenekara, a Törköly lép színpadra bordalok elõadásával. Ahogy közeledünk az estéhez, úgy fokozódik majd a hangulat, hiszen nem kell már sokat várni Nyerges Attiláékra. Felvezetésként, a már több ízben velük együtt zenélõ H-599 rockzenekar következik, majd 22 óra tájban lép színpadra az Ismerõs Arcok zenekar, vagyis Nyerges Attila, Galambos Nándor, Práder Vilmos, Kovacsik Tamás, Leczó Szilveszter valamint Tóth Lilla és Tánczos István.

Negyedik, záró napunkon sem kapnak sok pihenõt táborlakóink, hiszen délelõtt már Nyerges Attilával fõzhetnek együtt, aki a „pörköltrittyentés” tudományát osztja majd meg velünk. Kora délután Csepregen, a Taródi Tamás és barátai által megálmodott, valamint a helyi polgári körrel közösen létrehozott Trianon-emlékhelyen tartunk megemlékezést, nemzetünk gyászának 88. évfordulója alkalmából. A megemlékezésen beszédet mond dr. Raffay Ernõ történész professzor, valamint verset szaval Simó József. A mûsor után visszatérünk a táborba, ahol megtekinthetik majd az eredeti Magyar Szent Korona 100%-ig hasonló mását, amit Darvas Károly aranymûves készített el. 16 órától íjász bemutatót tart a Sárvári Íjász Egyesület, ami után természetesen mindenki kipróbálhatja majd tudományát. A gyerekeket Szabó Anna gyergyói származású mesemondó bûvöli el, 19 órától pedig fellép az Avatar hard rock együttes. Az estét és ezzel a tábort is Waszlawik Gazember László mûsora zárja.
A tábor ideje alatt kézmûves foglalkozások, vásár, véradás és sok-sok finomság várja majd a látogatókat.
Érdemes ellátogatni Csepregre:
A tábor webcíme: http://iatabor.extra.hu, ahol minden programról tájékozódhat.
Mindenkit várunk szeretettel az ország minden tájáról, határon innen és túlról.

A tábor plakátja letölthetõ >>>itt<<<


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.