A Tokio Hotel ismét színpadra állt

droszler | 2008. május 17 17:40:56 | kultúra |
A több hetes szünet után májusban ismét a nagyközönség elé lépett a német tinédzser-popegyüttes, a Tokio Hotel. A sztároknak ezúttal Amerikában örülhettek.

A csapat a turné mellett jótékonykodott is: komoly összeget adott a Polgárok Lipcséért Alapítványnak. A szászországi kezdeményezés célja a hátrányos helyzetû gyerekek zenei fejlesztése.

A ZDF német közszolgálati tévéállomás szombati értesülése szerint a Tokio Hotel együttes négy tagja összesen 20 ezer eurót (mintegy 5 millió forint) adományozott májusban a projektnek. A Polgárok Lipcséért Alapítvány "A muzsika okosít" mottóval indított gyûjtést a hátrányos helyzetû, szegény családokban felnövõ gyermekek zenei képzéséért. A projekt vezetõi szerint a magdeburgi Tokio Hoteltõl és más adakozóktól befolyt pénzbõl évente legalább húsz gyerek zeneelméleti és hangszeres oktatásának költségei fedezhetõk.

A Tokio Hotel márciusban megszakította Madridban európai turnéját, mert a 18 éves énekes, Bill Kaulitz hangszálán cisztát találtak az orvosok. Ezt távolították el a tavasszal: a mûtét sikerét jelzi, hogy az Egyesült Államokban már ismét a publikum elé léphetett a német tini együttes.

Független Hírügynökség, KIsalföld


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.