Az összértékelés a lényeg

droszler | 2003. április 06 07:58:49 | körmendi hírek |
Boros Imre volt Phare-ügyekért felelős miniszter a csatlakozásról

Március 27-én Boros Imre volt Phare-ügyekért felelős minisztert hallgathatták meg az érdeklődők a Körmendi Református Egyház gyülekezeti termében. Természetesen Boros Imrét is a csatlakozással kapcsolatos véleményéről kérdeztük.
Nincs magyar ember, aki erre a kérdésre egyértelműen igennel vagy nemmel tudna válaszolni. Itt az összértékelés a lényeg. Számomra ez úgy néz ki, hogy egy atlétikai hasonlattal éljek, mint amikor a magasugró úgy ugrik át a léc fölött, hogy éppen csak átcsúszik fölötte, de nem veri le azt.
A csatlakozás melletti egyik érvem az, hogy a kontinensünk boldogabb felén élő népek végre lelkileg elfogadták azt, hogy Európának egyesülni kell. Épp a mostani hetek eseményei igazolják, hogy erre mekkora szükség lenne az USA világuralmi törekvéseivel szemben egy egységes Európára. Sajnos azt is láttuk, hogy Magyarország ebben a helyzetben is a rövidebbet húzta.
A másik érvem, hogy Európa rendelkezik a mindennapi életet szabályzó racionális normákkal, hiszen ott szokás a demokratikus jogokat megtartani, és egy 500 milliós közvélemény ezt árgus szemekkel figyeli. Azért mondom, hogy az a bizonyos atléta átugrotta a lécet, mert így ezek a jogok is általánossá válhatnak hazánkban. Az eddigi bővítések közül a mostani kör rendelkezik a legsóherebb lehetőségekkel, és közülük is a magyar delegáció tárgyalási pozíciója volt a leggyengébb. Most mégsem e tények miatt kellene nemmel szavazni, hanem azt mondani, hogy lesz majd olyan vezetés ebben az országban, aki él ezekkel a lehetőségekkel. Az érveket és ellenérveket egy aránypárral kifejezve szerintem 6:5 az arány az igen mellett.
Ez nem túl pozitív eredmény.
A 2004-5-6-os periódusban, tehát az első három évben sok pozítivumot a magyarság nem fog megélni, mert abban a pocsék helyzetbe, amibe a kormány az utolsó tárgyalásokon belemanőverezte magát, sok jóra nem számíthatunk.

Ön milyen eredményre számít április 12-én?

Nem túl magas, kb. 60%-os részvételre számítok. Nem hiszem, hogy az alacsony részvétel miatt esetleg érvénytelen lenne, de a távolmaradók nagy száma akár ellenzésnek is felfogható lesz. Véleményem szerint 65-70%-os lesz az igen szavazatok száma.
Tudomásul kell venni, hogy van egy apatikus tömeg, amelyik azt mondja, hogy ez az egész nem érdekli, az okosok már úgyis eldöntötték ezt Pesten. Ellenzik a dolgot, de nem mennek el szavazni, és ezzel nyilvánítanak véleményt. Az emberek egy másik része - akár rövid távú érdekeiktől vezérelve - mindenképp a csatlakozást szeretné, ők az utolsó szálig elmennek, és igennel fognak szavazni. Egy másik tömeg pedig rendkívül ellenzi a dolgot, és ők nemmel szavaznak majd.

Csihar Tamás
Rábavidék
XIV. évfolyam 6. szám


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.