"A színház az emberiség nagy találmánya"
Vajon a színház korszerű-e még? - tette fel a kérdést a 2003-as színházi világnap üzenetében Tankred Dorst. A világhírű német drámaíró minden országot bejáró sorait a színházi világnapot követő estén, március 28-án Kékesi István Gábor, a KASZT (Körmendi Alternatív Színjátszó Társaság) vezetője és Szalóky B. Dániel rendező osztotta meg a Színházterem közönségével.
Dorst üzenetében azt írja, hogy a színház kétezer éve tükrözi a világot, kétezer éve vitatkozik az emberi állapotokról. Az emberiség egyik találmányának nevezi, amely éppoly nagyszerű, mint a kerék feltalálása vagy a tűz megszelídítése.
A KASZT március 28-ai premierjén Moliere: Sganarelle című vígjátékát láthattuk. A színes sorokba szedett, fergeteges humorú könnyed komédia korai klasszikus Moliere-darab. Egy véletlenül elejtett medalion kelti a félreértéseket. A sodró lendületű előadás egyszersmind pontos szerkesztésű dramaturgiai iskolapélda is. A szerző szabályos vígjátékában a klasszicizmus hármas egységének törvényét betartva egy helyszínre, egy napra és egy cselekményszálra fűzi történetét.
A komikumot a moliere-i fantázia szülte bonyolult félreértés-láncolat, a tipikus karaktereket megjelenítő szereplők és a klasszikus versmértékbe ültetett nyelvi humor adja. S a közönséget megkacagtatja az is, hogy az ismerőst, rokont, jó barátot csatos cipő, térdzokni, selypítő beszéd, kosztüm és paróka rejti, ami egy nem is óvatlan pillanatban lehull. Így láthatja meg a XXI. század nézője a XVII. századból neki szóló tanulságot. A rendezői koncepció a szöveg, jelmez és játékstílus aktualizálása és modernizálása helyett - mely esetleg farmerbe bújtatná paróka helyett Sganarelle-t -, a közönséget utaztatja a múltba, hogy ott ismerjen rá mai valóságára. A közös játékot és időutazást értette és értékelte a közönség, és élvezte az a kis közösség, mely szabadidejét feláldozva hódol hobbijának. S játszik nem másért, mint a darabért, a közönségért és a színházat, műveket kedvelő műkedvelő közösségért, azaz önmagáért. Azért, hogy a KASZT neve egyre többeknek mind többet jelentsen.

Hogy nekik mit jelentett ez a darab, erre a kérdésre adtak egy-egy mondatos feleletet a szereplők.

Rajner Tibor: Nehéz időszak van mögöttünk, de megérte a fáradságot. Köszönjük a közönségnek és a rendezőnek, aki 3 éves ismeretség után a szereplőkre válogatta a darabot, megítélve, hogy mi az, ami belőlünk általa kijöhet. Büszkék vagyunk arra, hogy ebben az évadban két művet mutattunk be.

Jóna Andrea: Nehezen találtam rá a karakterre. Igaz, hogy a humor hálás feladat, de a szövege miatt ez volt az eddigi legnehezebb darab. A kosztümök súlyosságát, az abban való mozgást is meg kellett szokni.

Kapui Tibor: Másfél hónapja vettem át a szerepet, és ez nehézséget jelentett. Szerepem szebbik oldala az volt, amikor a közönségnek beszélhettem. Remélhetőleg a marionettbáb-szerű mozdulatokat és képeket érzékelte a közönség - ez újdonság volt, mint ahogy a rímben írt szöveg is.

Nagy Rita: Életem eddigi legborzasztóbb szerepe volt, mert nem szeretek naivát játszani. Nehéz volt az a jelenet, ahol Sganarelle-t ütöm, - ennek helyre, ritmusra ki kellett jönnie. A darabban gyűlölöm, az életben viszont ő (Rajner Tibor) a második papám.



Mihály Zsolt: Amikor elolvastam, megtetszett ez a ficsúr, nagy szájú nemes úrfi szerep. Péter bátyám segített a szerep megformálásában, és egyre elképzelhetőbbnek tartom, hogy az ő példáját követve én is tartós barátságot kössek a színház szeretete után a színpaddal is.

Rajner Ágota: Büszke vagyok arra, hogy a Rita dajkája lehettem, mert mi az életben is ilyen viszonyban vagyunk. A darabban én vagyok a keret, önálló szerepem van, és fő feladatom megoldani a perpatvart. Testhezállónak éreztem ezt a harsány figurát.

Vörös Attila: Három karakter megformálásával bízott meg a rendező. A kihívásnak igyekeztem úgy megfelelni, hogy valamennyi elkülöníthető figura legyen. Legszívesebben a szolga szerepébe bújtam. Lelkemhez közelebb állt a Móricz-darab, de a színészi karakteremhez ez a komédia.
Ezek a szereplők és társaik nem lépnének hol kacagtató, hol szomorító maszkban a színpadra, nem izgulnának a függöny mögött, ha nem hinnének a színházban. Előadásukkal adtak választ a színház létjogosultságát firtató kérdésre.Együtt bizakodnak Tankred Dorsttal abban, hogy a színház mindaddig megtelik élettel, amíg az emberek szükségét érzik, hogy megmutassák és előadják egymásnak: milyenek ők, milyenek nem, és milyennek kellene lenniük.

Takács Marietta
Rábavidék
XIV. évfolyam 6. szám

Fotó: Várnagy Szilveszter
További képek a KASzT-ról a Képgalériában