Gradolszky Ágnes újabb irodalmi sikere

droszler | 2003. április 23 19:41:55 | körmendi hírek |
"Az írás azt a célt szolgálja, hogy önmagam lehessek"

Gradolszky Ágnes, a Kölcsey Ferenc Gimnázium 11.A osztályos tanulója 3. helyezést ért el a Móra Ferenc novellaelemző és novellaíró verseny döntőjén. A regionális és nemzetközi versenyt már tizenegyedik alkalommal szervezte meg a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola és a győri Móra Ferenc Általános és Középiskola. Az elődöntőt Szombathelyen, Székesfehérváron és Győrben tartották, ahol a versenyzők novellaelemzést írtak Déry Tibor: A kisfiú éhes című - a helyszínen kiosztott novellájából. A BDF Magyar Irodalom Tanszéke által legjobbnak ítélt jeligés elemzések szerzőit hívták meg az április 4-én Győrben rendezett döntőre.
A legjobbak közé Győr-Moson-Sopron megyei, Komárom-Esztergom megyei mellett Fejér- és Vas megyei, valamint szlovákiai és erdélyi fiatalok jutottak. A verseny második fordulójában 90 perc alatt kellett megadott témából novellát fogalmazniuk a diákoknak. Gradolszky Ágnes költői képekben gazdag Apa című párnovellájával nemcsak a harmadik helyet szerezte meg, hanem a zsűri két tagjának és elnökének különdíját is. A tehetséges gimnazistával készült az alábbi beszélgetés.

- Mikor váltál író-olvasó emberré? Mit írsz, mit olvasol, kik a kedvenc szerzőid?

- Mindig is humán beállítottságú voltam inkább. Viszonylag korán belekóstoltam Örkény műveibe, a művész egyedisége, egyénisége rögtön megfogott. Később Csáth Géza novellái tetszettek különösen, ő sem volt egy megszokott jelenség, stílusa sokakat megbotránkoztatott. 1997-ben ragadtam tollat, és próbáltam magam is versek által kifejezni az érzelmeim, gondolataim. Elég rendezetlenül, időszakosan vetem papírra ezeket, olykor a rajzolás tűnik jobb megoldásnak.

- Milyen versenyeken vettél már részt?

- 1999-ben a József Attila vers- mese- és novellaíró pályázatra beküldött mesém, A rózsa története bekerült az az évi Ki lakik a tökben? c. antológiába.

- Az elemzés vagy az alkotás áll-e közelebb hozzád?

- Erre a kérdésre nem igazán tudom a választ. Az elemzés számomra egy kedvtelés; az ember megpróbálja megfejteni az író vagy költő rejtett üzenetét. Ahány ember, annyi elemzés. Az alkotás eszköz a kezemben, levezthetem az indulataimat, önmegvalósítási lehetőség. Nagyon szeretek írni, de a szabályok, a feladatmegoldás nehezebben ihleti meg az embert.

- Szeretnéd-e, hogy a jövőben is közöd legyen az irodalomhoz?

- Mindenképpen. Úgy érzem, az írás továbbra is ugyanazt a célt szolgálja majd számomra, hogy önmagam lehessek. Azt nem tudhatom előre, hogy elismerik-e ezeket a szerintem elvont irományokat, a kritika szubjektív dolog, de az építő jellegű véleményeket szívesen veszem, ezek nem szegik kedvem, sőt!

- A zsűri elnöke, a Műhely c. művészeti folyóirat főszerkesztője, Villányi László megjelenési lehetőséget is ajánlott neked. Élsz-e ezzel?

- A Műhely egy nagyon igényes folyóirat. A verseny által ismertem meg az újságot, fotóművészek képei és kezdő, illetve "hivatásos" írók alkotásai vannak benne. Szeretnék élni ezzel a megtisztelő lehetőséggel, remek alkalom, hogy az ember elinduljon az irodalmi életben. Remélem, hogy lesznek olyan írásaim, verseim, melyek méltók a megjelenésre.

Takács Marietta
Rábavidék
2003. április 25.


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.