Kincs Elekre emlékezünk

droszler | 2003. május 10 21:31:43 | körmendi hírek |
Május 14-én lesz 25 éve, hogy elhunyt dr. Kincs Elek pedagógus, a körmendi gimnázium alapítója és első igazgatója. Tizenhárom gyermekes, kisparaszti család negyedik gyermekeként született 1897. október 19-én Szamosújlakon. Tanári diplomáját 1923-ban Debrecenben szerezte meg magyar-történelem szakon. Egyetemi tanulmányait újságírásból és terménygyűjtésből fedezte. Békés Istvánnal és Gulyás Pállal ők alapították meg az első Ady-társaságot.
1921-28 között kereskedőként dolgozott, vajmi kevés sikerrel. 1929-től a fővárosban, 1930-tól pedig a szombathelyi Kereskedelmi és Fiú Középiskolában tanított. Diákélet címmel lapot is alapított. Baloldali nézeti miatt azonban töbször kényszerült munkahely-változtatásra.
Körmendre 1946-ban került. Megszervezte a Dolgozók Gimnáziumát, majd ez év augusztusában elindította a ma is funkcionáló Kölcsey Ferenc Gimnáziumot. Az ötvenes években többször került összetűzésbe a rendszerrel. Többször leváltják, és többször helyezik vissza igazgatói beosztásába. Az 1956-os eseményekben is részt vállal, amiért 1957-ben a balatonfüredi gimnáziumba helyezik át.
Sírja Körmenden a Rákóczi úti temetőben van, ahol 1978. május 24-én helyezték örök nyugalomra. Emlékét bronztábla is őrzi, amely a gimnázium mostani oktatási főépültének aulájában található, s 1997-ben a Magyar Kultúra Napja alkalamából avatták fel.

ász
Rábavidék
XIV. évfolyam 8. szám


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.