Önkormányzati ülés

droszler | 2003. május 25 10:07:33 | körmendi hírek |
Továbbra is nagy az igény a szociális bérlakásokra Körmenden, ezért a város önkormányzata újabb lakótömbök építését szorgalmazza. Emellett a helyi testület legutóbbi ülésén új szabályozást léptett érvénybe a közterületek rendjével kapcsolatban.

A képviselő-testületi ülésen elhangzott, a rendeletalkotásra azért volt szükség, mert eddig a közterületek igénybevételét együtt szabályozták a környezetvédelmi előírásokkal. Az új rendelet tartalmazza a közterület-foglalás szabályait, beleértve a közterület használatáért fizetendő díjat, és szigorú szankciókat fogalmaz meg az engedély nélkül közterület foglalók valamint az illegális hulladéklerakók ellen. A testület egyúttal támogatta a zöldterületek növelésére, gyalogos utak, ivókutak zöldterületen történő kialakítására kiírt pályázaton való részvételt, és ehhez önrészként 2 és fél millió forintot biztosított. Az önkormányzat döntött arról is, hogy még az idén pályázatot nyújtanak be a Belügyminisztériumhoz 24 önkormányzati bérlakás építésére. Indoklásként elhangzott, hogy legutóbb 1 db üres szociális bérlakásra 38 pályázat érkezett, ebből 30 igénylő halmozottan rászoruló volt. A város éves költségvetésében erre a célra 30 millió forint szerepelt, mostani döntésével a képviselő-testület az alapba újabb 40 millió forintot helyezett. A kiírt pályázat feltételei között az összköltség 30 százalékának önrészként való biztosítása szerepel, a további 70 százalékra, mint vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni a minisztériumhoz.

Forrás: ClaudiusTeam.hu


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.