Megáldották Brenner János emlékművét Horvátnádalján

droszler | 2010. augusztus 28 09:12:16 | körmendi hírek |
Kattintson a képere !Sokan érkeztek 2010. augusztus 22-én, délután 3 órára Horvátnádaljára, hogy részt vegyenek a vértanú sorsú Brenner János emlékmûvének megáldásán.

Ünnepi szentmisét mutatott be Brenner József nyugalmazott általános helynök, az egyházmegye spirituálisa. A szentmise elején Gyürki László pápai prelátus elmondta, miért is állíttatta az emlékmûvet: elsõsorban emlékezni szeretne Brenner Jánosra, akivel együtt tanult a gyõri szemináriumban, káplánként utódja volt a rábakethelyi plébánián, kanonizációs eljárása során pedig posztulátorként õ készítette elõ az aktákat.
Az emlékezés mellett „találkozni akar Jánossal, amikor szentmisére jövet elhalad emlékmûve elõtt”. Az õ lelkületével szeretné mindig bemutatni a szentmisét, és ehhez kéri közbenjárását. Gyürki atya öszönetet mondott azoknak, akik közremûködtek a szobor elkészítésében, elsõsorban Lesenyei Márta Munkácsy-díjas mûvésznõnek.
Brenner József atya a szentmise evangéliumához fûzte gondolatait: a szûk kapun való bejutás áldozatot jelent, amely minden keresztény kötelessége. A legnagyobb áldozatot a vértanúk hozzák azért, hogy e szûk kapun bejuthassanak. Megemlítette beszédében, hogy testvére milyen egyszerûen, mondhatnánk szegényen élt – egyszerû volt ruházata, szobájában kevés bútor állt. A mennyek országába való bejutáshoz közbenjárhatnak értünk azok, akik már célhoz értek, Isten színe elé jutottak.
A templomkertben felállított emlékmûnél Németh Zoltán plébános köszöntötte az egybegyûlteket, s elmondta, a rendszerváltás után Brenner János tisztelete még erõsebb lett, sokaknak azonban ez nem tetszett, amit mutat az is, hogy az emlékére épült kápolnát többször megrongálták.
Maitz Jenõ Martyrium címû versét Geosics Bernadett szavalta, majd Kovács Gergely történész, posztulátor mondott ünnepi beszédet. XVI. Benedek pápa a Papság évében Vianney Szent Jánost állította a papság elé példaképnek. Ebbõl a gondolatból kiindulva vont párhuzamot a szent lelkipásztor és a vértanú sorsú Brenner János között. A boldoggá avatási iratokat Császár István általános helynökkel õ öntötte formába, és megrendítették a tanúk vallomásai, akik úgy beszéltek a vértanú káplánról, mintha ma is itt élne köztük a már eltelt lassan 60 év ellenére. Nemcsak emléke, hanem õ maga is elevenen él bennünk. Ezért is várjuk, hogy Egyházunk kijelentse, a megdicsõültek között tisztelhetjük õt.
Ezután Gyürki László és Császár István leleplezték az emlékmûvet, amit Brenner József megáldott, majd elmondtuk imánkat Brenner János boldoggá avatásáért. Rátkai Ferenc Lámpával kezében címû szerzeményét énekelték el a hívek, s ezzel zárult az ünnepség.

Dr. Gyürki László pápai prelátus


Fotó: Jámbori

További képek a Képgalériában


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.