Három megye összefog

droszler | 2003. június 21 10:20:41 | közérdekü |
"Rába az élő folyó"

Egész napos Rába konferenciát tartottak Körmenden. A rendezvényen három megye (Vas, Győr-Moson-Sopron és Veszprém) polgármesterei és szakemberek együtt keresték a folyóval kapcsolatos problémákra a megoldást.
Bebes István Körmend város polgármestere megnyitójában hangsúlyozta, hogy a tanácskozás célja nem valaki, vagy valami ellen irányul, hanem valamiért, a Rábáért kezdeményezte összehívását és vállalta annak megszervezését.
"Mindannyiunk, településeink közös érdeke, hogy a folyó turisztikai fejlesztéseiről, a vízminőségről, természetes állapotának védelméről egységes álláspont alakuljon ki, azt közösen képviseljük, akár egy közösen létrehozandó szervezettel is."
Balsay István, az Országgyűlés területfejlesztési bizottságának elnöke az Európai Uniós fejlesztési lehetőségekről tartott előadást. Felvázolta azokat a lehetőségeket, melyek az érintett 12 kistérség összefogásával létrejövő társulás eredményezhet.
Három megye Rába menti település polgármesterei szándéknyilatkozatot fogadtak el egy regionális területfejlesztési társulás létrehozásáról a folyó védelmére, a települések fejlesztésére. A koordinálással Bebes István országgyűlési képviselőt, Körmend város polgármesterét bízták meg.
A résztvevők egyöntetűen helytelenítették a Balaton vízpótlásának tervét a Rábából.


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.