A Körmendet fogadja a Factum szombaton

droszler | 2011. november 15 22:42:06 | kosárlabda |
A jelenlegi egyik listavezetõ (5-en állnak 5 gyõzelem 1 vereség mutatóval a tabella élén) érkezik Debrecenbe. A háromszoros magyar bajnok Körmend zsinórban 5 meccset nyert a most futó bajnokságban, a hatodikon, vagyis legutóbb a szintén aranyéremre esélyes Albacomp otthonában csak 3 ponttal kapott ki, ekkor szenvedte el elsõ vereségét a vasi együttes.

Debrecenben magasan esélyesek a gyõzelemre Bellék, ám a közelmúltban lepte már meg a Körmendet a Factum. Az elõzõ bajnokság alapszakaszának utolsó mérkõzésén például nyert Mika Turunen gárdája az akkor is esélyesebbnek vélt Körmend ellen Debrecenben (http://factumsport.hu/index.php?ev=2011&id=181). Igaz, az egy másik meccs volt, de a meglepetés bármikor benne van a Factumban. Akárhogy is lesz, az mindenképpen borítékolható, hogy látványos, kosárban gazdag mérkõzésre van kilátás szombaton délután öttõl az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban, ahol Magyarország egyik sikercsapata, annak idején a vidéki fellegvárak sorában az egyik elsõ Körmend lesz a Factum ellenfele.
A Körmend jelenlegi kerete alapján elmondható, talán a magyar mezõny legerõsebb palánk alatti állományával rendelkezik a Sabáli Balázs vezetõedzõ gárdája. Townes, Powell és Bell is a “gyûrûk ura”, ha összekapja magát, még ha nem is mindannyian centerek eredeti posztjuk szerint. Mellettük egykori és jelenlegi magyar válogatottak erõsítik a csapatot, az arrafelé ikonikus figurának számító Németh “Isti” például sokadik virágzását éli, és újra úgy kosárlabdázik, mint fénykorában. Fiatal tehetségek is megtalálhatók Körmenden, ám egyértelmû, ez elsõsorban egy nagyon rutinos, bárkit legyõzni képes együttes.
A Factum egyelõre 1 gyõzelem 5 vereség mutatóval áll a bajnokságban (éppen fordítva, mint a Körmend), ezzel közvetlenül a ZTE (amely még nyeretlen) elõtt áll a Szegeddel holtversenyben. Azt azonban érdemes tudni a debreceniekrõl, hogy eddigi hat mérkõzésükbõl a jelenlegi tabella 1-5. helyezettje közül néggyel már találkoztak, a Körmend lesz az ötödik! Gyakorlatilag két olyan mérkõzése volt a Factumnak, amely papíron hozható volt, ebbõl az egyiket megnyerték Kaluháék (a Szeged ellen itthon), a másikat idegenben (a Sopron ellen) 10 ponttal elvesztették. A Körmend ellen csapatként és néhány játékost nézve is extrát kellene nyújtania a Factumnak ahhoz, hogy a szezon egyik meglepetését okozva nyerjen.
A debreceni gárdában a legutóbbi meccsek alapján Szabó Miklós a teljes mezõny egyik legjobb lepattanózója volt, Justin Ingram pedig az egyik legjobb pontszerzõje, illetve gólpasszadója (utóbbi azért is érdekes, mert sokszor a sok dobott pont nem társul sok gólpasszal…). Kaluha Csaba, akit sérülések hátráltattak jó darabig, egyre jobb formába lendül, az utolsó 3 meccsén például 8 triplát szórt összesen, és átlagban 13 pontot szerzett (10, 19, 10), ami egy 21 éves helyi tehetségtõl kifejezetten szép mutató. Mások is kezdenek egyre több terhet levenni az egyértelmûn húzóembernek szerzõdtetett Ingram és Szabó válláról. Hol Kovács Imre, hol Tóth Gábor, hol a csapatkapitány Boros Gábor az, aki ezt megteszi, ám egyértelmû, hogy csapatként még mindig sokat kell fejlõdnie a Factumnak – elsõsorban védekezés terén.
Az is érdekes lehet, mi következik ezután: 2011-ben ugyanis a Körmend elleni derbit követõen lesz még 5 meccse a Factumnak, s ezek bizony olyan találkozók, amelyeken sokkal nagyobb sansza van a debrecenieknek a sikerre, mint például a közvetlen bajnokaspiránsok ellen.
Idõrendben (az esetleges változtatás jogát fenntartva): nov. 26. Jászberény ellen idegenben, dec. 3. Kaposvár ellen idegenben, dec. 7. Nyíregyháza ellen itthon, dec. 17. Pécs ellen idegenben, dec. 21. ZTE ellen itthon. Ezen meccsek mindegyike 18.00-kor kezdõdik a jelenleg érvényben lévõ menetrend szerint.
A Factum Sport Debrecen november 19-én, szombaton is szeretettel vár minden érdeklõdõt, szurkolót az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokba!
Jegyárak: 1000 ft/fõ (650 ft a gyerekjegy 14 év alatt – 7 év alatt ingyenes)
Cheerleadereink is egyre jobb formába lendülnek, reméljük a csapat szintén felfelé ívelõ tendenciát mutat a jövõben!

Koppányi Szabolcs, Factum

www.haon.hu


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.