Kőszegi Várszínház ajánló 2012

droszler | 2012. június 21 16:49:13 | kultúra |
A Kõszegi Várszínház idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját. Az 1982. július 17-i elsõ elõadás, mely az 1532. évi ostrom 450. évfordulójára készült, sikeres sorozatot indított el. Az eltelt 30 év változatos programokat, és szép sikereket hozott. Idén szeretnénk megmutatni a magyar szabadtéri színjátszás sokszínûségét, mûfaji sokoldalúságát. Repertoárunkból kiemelkednek az új elõadások, melyek itt és most születnek. A Szombathelyi Mesebolt Bábszínházzal közös produkcióban jön létre az Akárki-moralitás játék címû elõadás felnõtt nézõknek ajánlva. A FÜGE Társulattal közösen a Jurisich Miklós Gimnázium udvarán kerül bemutatásra Halfnight: Isten elõszobája címû kortárs drámája. A színház nagyszínpadi, önálló bemutatója idén Goldoni: Chioggai (kiodzsai) csetepaté címû vígjátéka lesz, sok zenével, 8 elõadásban. Kristóf Ágota halálának elsõ évfordulóján, július 27-én, Egy elsurranó patkány címû színmûvét láthatják az érdeklõdõk a Nemzeti Színház a Gergye Krisztián Társulat és a Kõszegi Várszínház közös koprodukciójában. Az új elõadások mellett vendégjátékban lesz látható a Honfoglalás, a Képzelt riport…, a Nagy négyes, a Mizantróp, a Bandy lányok, a Lili bárónõ és még sok minden más…
Kérem, legyen vendégünk, és fedezze fel velünk újra a színház világát szabadtéren, hiszen így együtt SZÍNRE VISSZÜK A NYARAT!

Sajnos idén még a vár felújítása miatt nem a fellegvárban várjuk a vendégeket, hanem – a városfalon belül maradva – a Jurisics tér-Bem József utca és Kelcz-Adelffy utca által határolt telken elhelyezkedõ Brenner János Közösségi Házban és annak udvarán, melyet a Római Katolikus Plébániahivatal bocsátott rendelkezésünkre.
A költözés sok veszõdséggel járt, de talán a tavalyi évben bebizonyítottuk, hogy az ebben megbújó lehetõségeket ki is tudjuk használni, közönségünk örömére. Így aztán az idei nagyszínházi bemutatónk (kiodzsai csetepaté) is be fogja játszani az egész teret, garázs-zenekarostól, Vespa motorostul, hajóstul-árbócostul… A darab szakmai vezetõ stábja: Znamenák István rendezõ, Lõkös Ildikó dramaturg, Cselényi Nóra jelmeztervezõ.
A negyvenezer lakosú Chioggiában harmincezer nõ él. A férfiak hosszú hónapokig halásznak a tengeren, a nõk csipkét vernek. Két család nõ-tagjai várják haza a férjeiket, titkos vagy nem titkos szerelmüket. Toffolo sült tökkel kínálja Luciettát, erre a nõk között kiújul a szócsata, amit Vicenzo a halkereskedõ szakít meg a halászok hazaérkezésének hírével. A lányok és az asszonyok, bár megígérik, hogy nem beszélnek a férfiaknak a veszekedésrõl, nem tudják tartani a nyelvüket, és kígyót-békát kiabálnak Toffolóra és a másik család lányaira. Titta Nane felbontja az eljegyzését Luciettával, Beppe elhagyja Orsettát. Toffolót kõvel dobálják, aki feljelenti a jegyzõnél az egész társaságot. Isidoro, a jegyzõ beleveti magát a családi zûrzavar kibogozásába. A tanúk kikérdezése közben ígéretet tesz Checcának, Orsetta legkisebb húgának, hogy összehozza a frissen szabaddá vált Titta-Nanéval, sõt, hozzájárul a hozományához is. A férfiak továbbra is haragszanak a menyasszonyaikra és a feleségeikre, a nõk egymásnak esnek. Isidoro, látván a helyzet banalitását, egy lakásba hívja a férfiakat, hogy elrendezzék az ügyet egymás között, és kibéküljenek Toffolóval. Miután Isidoro látja, hogy lehetetlen összehozni Checcát Titta-Nanéval, mert az Luciettába szerelmes, Toffolót szemeli ki Checca párjául, aki nem is ellenkezik.A helyszínre sietõ férfiak teljes káoszt találnak, de Isidoro végül lassan úrrá lesz rajta mindenki kibékül mindenkivel, és hármas esküvõre készülnek még aznap: Titta-Nane Luciettát, Beppe Orsettát, Toffolo pedig Checcát veszi feleségül.

Közös bemutatóval készülünk a Szombathelyi Bábszínházzal, akikkel az elõzõ években a János vitéz, a Hoppláda és Sütõ András: Csillagvitéz címû mûvének bemutatása után az Akárki moralitás játékot visszük színre felnõtt nézõinknek. Reméljük majd más szabadtéri színházak is követik példánkat, és kiterjesztik szakmai munkájukat a társmûvészetek felé, a mind több új bemutató megszületése érdekében.

A középkor végére egész Európában elterjedõ moralitásjátékok a keresztény kultúra egészen különleges „pillanatának” lenyomatai. A lét minden szegmensét egyben tartó nagy láncolat (az élettelen világtól egészen Istenig) még alapvetésként létezik az emberi gondolkozásban, de már ott éledezik az individuum fogalma, az ember, mint egyedülálló egység. Ezt fogalmazzák meg a népszerû akárki-játékok. A haláltól való félelem, és a halállal szembenézõ Akárki magányossága már túlmutat a középkori, keresztény halálfelfogáson. Már maga a cím is roppant erõs és kifejezõ jelzés: akárki-valaki közülünk. A fõszereplõ utolsó útján különbözõ allegorikus figurákkal találkozik. Ezeket a stációkat egy idõn kívüli vidámpark megelevenedõ attrakciói képviselik. Akárki ebben a záróra elõtti wurstliban bolyong, és marad végül egyedül, a tömegben. A XX. század népszerû dalaiból összeállított zene kollázsként veszi körül a cselekményt, kapaszkodót adva a nézõknek a középkori formához.

Úgyszintén közös bemutatóra készülünk a FÜGE-vel.
Egy repülõszerencsétlenség után érkezünk a Pokol tornácára. A nézõk lesznek az áldozatok, ahogy sorban, egymás után megérkeznek a nézõtérre – ami maga a színházi játéktér. Itt fogadja õket négy „bentlakó”.
Hárman - kettõ nõ és egy férfi -, egy szokványosnak mondható szerelmi háromszög szereplõi. Itt és most - Isten elõszobájában, azaz az örökkévalóságban - újraélik szerelmük és haláluk történetét. Tragédiájuk felvillanó életképekben elevenedik meg, ahol a „bentlakók” negyedik tagja, Isten fogadatlan prófétája, az orosz-mexikói származású, vallási fanatikus Bordo próbálja mutatni az utat.
Õsbemutató: Július 6. 21:00 Elõadás: július 7., 21:00 (esõnap: Július 08.)
Helyszín: Jurisich Miklós Gimnázium
Ashlin Halfnight
Ashlin Halfnight Londonban született, de Torontóban nevelkedett. A Harvardon angol és amerikai irodalomból, késõbb a Columbián drámaírásból szerzett diplomát.
Darabjait különbözõ amerikai színházakban állították színre. Több workshopot és felolvasó estet is tartott ugyanott. 2006-ban a Magyar Nemzeti Színházban dolgozott a Fullbright ösztöndíj nyerteseként. Az írás mellett két kanadai jégkorong csapatnak is tagja volt. Egyetemi évei alatta kapitánya volt a Harvard hoki csapatának, majd két évadot a Hartford Whalersnél töltött profi játékosként.
Jelenleg New Yorkban él és tanít.

Várjuk vendégeinket idén is már délutántól, hogy egy-egy ajánlott kiállítást tekintsenek meg, illetve folytatjuk a Fõ téri amatõr mûvészeti programot is.
Természetesen a kõszegi éttermek, és vendéglátóhelyek is a szokott színvonalon állnak rendelkezésre.

„…legyenek partnereink, és a nem emelkedõ jegyárak csábításának engedve lökjék el magukat a fotelbõl, és szerezzenek maguknak egy szép estét segítségünkkel.”


Kõszegi Várszínház
Program 2012.

Kattintson a képere !


Kiváló minõsítésû Mûvészeti Fesztivál! A Nyugat-Dunántúl Kiemelt Rendezvénye!


Június 9. – Kõszegi Vonósok koncertje
Helyszín: Jurisich Miklós Gimnázium díszterme
18.00 óra


Június 19. – Csecsemõszínház - Kerekecske-Gombocska Szín-játék 3 éves korig
Helyszín: Brenner Közösségi Ház - Kõszegi Várszínház
Belépõjegy: 1.500.-Ft (egy gyerek és egy felnõtt)
10.00 és 16.00 óra
Mesebolt Bábszínház vendégjátéka
Tervezte - Török Ágnes Szerkesztette-rendezte - Szívós Károly (Blattner-díjas)
A 20-25 perces játék kisebb etûdökbõl épül fel, ahol a legkisebbek megismerkedhetnek az elemekkel (tûz, víz, föld, levegõ) a mondókákon keresztül, melyet élõzene kísér végig.

Június 22. – Dumaszínház – Dombóvári István és Benk Dénes
Helyszín: Kõszegi Várszínház – Brenner udvar (rossz idõ esetén Árpád-házi iskola díszterme)
Belépõjegy: 2.000.-Ft
20.30 óra


Június 23-24. – Utcaszínház
Jurisics tér
Június 23. 18.00 óra – Csipi-Csupi Bábszínháza - Szamóca Színház
21.30 óra – Be-Jó Tûztáncosok
Június 24. 17.00 óra - Szekérmesék - Gulyás László vándormuzsikus elõadása
18. 30 óra – Betyárvirtus, avagy Rózsa Sándor a közönséget ugratja - Langaléta Garabonciások


Június 23. - A Kõszegi Haydn Vonósnégyes koncertje
Helyszín: Evangélikus Templom
Belépõjegy: 1.000.-Ft
19.00 óra
Ünnepi koncert a zenekar alakulásának 30. évfordulójára.

Mûsor:
1. W.A.Mozart: Egy kis éji zene K.525.
I. Allegro
II. Romanza - Andante
III. Menuetto - Allegretto
IV. Rondo - Allegro

2. J.Haydn: Császár-kvartett Op.76.No.3.
II. Poco Adagio, cantabile

3. L.van Beethoven: c-moll vonósnégyes Op.18. No.4.
I. Allegro ma non troppo

4. F. Schubert: a-moll vonósnégyes Op.29.
II. Andante

5. A. Dvorak: Amerikai vonósnégyes Op.96.
IV. Finale - Vivace ma non troppo

Az együttes tagjai:
Deák Márta – I. hegedû
Deák György – II. hegedû
Ágotha Zoltán – mélyhegedû
Orosz Sándor - gordonka



Június 25. (esõnap 26.) Akárki – moralitás játék
A Szombathelyi Mesebolt Bábszínház és a Kõszegi Várszínház közös bemutatója
Helyszín: Kõszegi Várszínház –Brenner udvar
20.30 óra
Belépõjegy: 1.500.-Ft
A középkor végére egész Európában elterjedõ moralitásjátékok a keresztény kultúra egészen különleges „pillanatának” lenyomatai. A lét minden szegmensét egyben tartó nagy láncolat (az élettelen világtól egészen Istenig) még alapvetésként létezik az emberi gondolkozásban, de már ott éledezik az individuum fogalma, az ember, mint egyedülálló egység.
Ezt fogalmazzák meg a népszerû akárki-játékok. A haláltól való félelem, és a halállal szembenézõ Akárki magányossága már túlmutat a középkori, keresztény halálfelfogáson. Már maga a cím is roppant erõs és kifejezõ jelzés: akárki-valaki közülünk.
A fõszereplõ utolsó útján különbözõ allegorikus figurákkal találkozik. Ezeket a stációkat egy idõn kívüli vidámpark megelevenedõ attrakciói képviselik. Akárki ebben a záróra elõtti wurstliban bolyong, és marad végül egyedül, a tömegben.
A XX. század népszerû dalaiból összeállított zene kollázsként veszi körül a cselekményt, kapaszkodót adva a nézõknek a középkori formához.

Szereposztás:
Akárki: Hannus Zoltán mv.
Halál: Takács Dániel
Barátság: Kovács Bálint
Komaság: Szabó Tamás
Testvér: Kovács Zsuzsanna
Vagyon: Dénes Emõke
Jótett: Császár Erika
Tudás: Lehõcz Zsuzsa
Szépség: Kovács Zsuzsanna
Erõ: Kovács Bálint, Szabó Tamás
Józanság: Dénes Emõke

Rendezõ, dramaturg: Veres András
Tervezõ: Majoros Gyula
Zeneszerzõ: Bogdan Edmund Szczepañski


Június 27. (esõnap 28.) Moliére: A mizantróp
A Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínházának produkciója
zenés színmû 2 részben
Helyszín: Kõszegi Várszínház – Brenner udvar
20.30 óra
Belépõjegy: 2.500.-Ft

Zene: Quimby - Kiss Tibor dalainak felhasználásával
Fordította: Petri György

Gyakran nem vesszük észre azt a szûk mezsgyét, amikor a kompromisszumaink megalkuvásba csapnak át, vagy azt, hogy sok ember között is lehetünk magányosak. Annyira félünk a belsõ csendtõl, hogy mindenféle zajokkal bástyázzunk körül magunkat. Olyan elõadást lát majd a közönség, amelyben ezeket a problémákat úgy járják körül az alkotók, hogy közben merünk nevetni magunkon. Az élõben, a szereplõk által énekelt Quimby dalok pedig tökéletesen illenek ehhez az elképzeléshez.
„Az élet szép, csak te, Világ, vagy beteg,
Megfertõzte valami az embereket,
A bizalom nyakán kígyó tekereg,
Zokog a bohóc, a macska kiköpte az egeret.”Kiss Tibor


Dramaturg: Perczel Enikõ
Színpadra alkalmazta: Bori Tamás
Díszlet: Árva Nóra
Jelmez: Árva Nóra
Rendezõ: Bori Tamás
Szereposztás:
Alceste Makranczi Zalán

Céliméne, Alceste szerelmese Szinetár Dóra

Philinte, Alceste barátja Jászberényi Gábor

Oronte, Céliméne szerelmese Perjés János

Arsinoé, Céliméne barátnõje Kolti Helga


Éliante, Céliméne unokahúga Szendi Szilvi

Acaste Szabó J. Viktor

Du Bois,Tiszt Széplaky Géza

Clitandre; zenész (harmonika) Szabó Ádám

Baszk; zenész (gitár) Kutik Rezsõ


Június 29. (esõnap július 2.)- Szûts István – Koltay Gergely : Honfoglalás
A Sziget Színház elõadása
Helyszín: Kõszegi Várszínház – Brenner udvar
20.30 óra
Belépõjegy: 3.500.-Ft
A Honfoglalás címû magyar rockopera feltárja a magyar honfoglalással kapcsolatos legújabb történelmi információkat, üzenve a mai fiataloknak, és a Kárpát-medencében élõ összes magyarnak, hogy alaposabban megismerkedhessenek a magyarok valódi történelmével. A produkció a legigényesebb zenei és prózai adaptáción keresztül, minõségi szereposztással mutatja be a hét vezér hazatérését.
Szereplõk:
Sámán - Pintér Tibor
Árpád – Vadkerti Imre
Huba – Bencze Sándor
Elõd – Dobozi Bence
Ond – Buch Tibor
Sámán Asszony – Papadimitriu Athina
Kond – Sipos Imre
Tas – Hábencius György
Tétény – Berecz György
Réka – Janza Kata
Álmos – Oláh Sándor
Hajnal – Békefi Viktória
Levente – Mohácsi Márk
Besenyõ lány – Szabó Dorottya
valamint a Sziget Színház fiatal mûvészei, a Sziget Színház tánckara és musical stúdiójának növendékei.

Koreográfus: Patuzzi Mónika és Nádasdy András
Díszlet és látvány: Domján Gábor
Technikai vezetõ: Csukay Zoltán
Rendezõ: Pintér Tibor

Június 30. (esõnap július 1.) – A nagy négyes
Helyszín: Kõszegi Várszínház – Brenner udvar
20.30 óra
Belépõjegy: 3.000.-Ft

Ünnepelt operaénekesek voltak. Mára visszavonultak. Egy békés mûvészotthonban él a tenor, a basszus és az alt – amikor egy nap váratlanul beköltözik a szoprán is. Teljessé vált az egykori legendás Nagy Négyes. Minden szerep változatlan: a kamaszosan túlfûtött Rigoletto, a kacér Maddalena, az érzékeny Herceg, a kiszámíthatatlan Gilda. Sérelmek, vonzalmak mintha tegnap történtek volna, véd- és dacszövetségek mintha tegnap köttettek volna. És elõttük a nagy feladat: egy Verdi-gála, hosszú évek után újra a közönség elõtt. De olyan-e ma is a hangjuk, mint fénykorukban? Egyáltalán: hol ér véget a magánember és hol kezdõdik a mûvész?
Író: Ronald Harwood
Fordító: Zöldi Gergely
Rendezõ: Gálffi László

Szereplõk:
Cecily Robson - Molnár Piroska
Jean Horton - Vári Éva
Reginald Paget - Szacsvay László
Wilfred Bond - Benedek Miklós

Díszlet: Khell Zsolt
Jelmez: Tordai Hajnal
Producer: Orlai Tibor
Rendezõ munkatársa: Jánoska Zsuzsa

Július 3. KALÁKA koncert
Helyszín: Kõszegi Várszínház – Brenner udvar (rossz idõ esetén Árpád-házi Iskola díszterme)
20.30 óra
Belépõjegy: 2.000.-Ft
A Kaláka együttes 1969-ben alakult Budapesten. Verseket énekelnek, és népzenét játszanak saját feldolgozásban. Muzsikájuk sokszínû, és a versekbõl következõen sokstílusú. Az egyéni hangzást a négy énekhang, a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka adja.
Az Kaláka együttes tagjai és hangszereik:
Becze Gábor: nagybõgõ, gitár
Gryllus Dániel: furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató
Gryllus Vilmos: cselló, gitár, charango, koboz, doromb
Radványi Balázs: mandolin, 12 húros gitár, ukulele, cuatro, brácsa, kalimba


Július 6. – Július 29. – Veszprémi Mûvészeti Céh Kiállítása
Helyszín: Mûvészetek Háza

Július 6-7. (esõnap július 8.) – Ashlin Halfnight: Isten elõszobája
A Kõszegi Várszínház és a FÜGE közös produkciója
Õsbemutató
Helyszín: Jurisich Miklós Gimnázium udvara
21.00 óra
Belépõjegy: 2000.-Ft
Fordította: Sediánszky Nóra

Szereplõk:
INDIRA – Rusznák Adrienn
DRUMMOND – Czukor Balázs
SASKIA - Járó Zsuzsa
BORDO – Fekete Györgyi
Hangosbeszélõ: Ötvös András

Rendezõ: Mattyasovszky Zsolnay Bálint
Dramaturg: Sediánszky Nóra
Jelmez: Breckl János
Látvány: Kalmár Bence
Hang: Keresztes Gábor
Produkciós vezetõ: Tóth Péter
A rendezõ munkatársa: Fodor Krisztina
Egy repülõszerencsétlenség után érkezünk a Pokol tornácára. A nézõk lesznek az áldozatok, ahogy sorban, egymás után megérkeznek a nézõtérre – ami maga a színházi játéktér. Itt fogadja õket négy „bentlakó”. Hárman - kettõ nõ és egy férfi -, egy szokványosnak mondható szerelmi háromszög szereplõi. Itt és most - Isten elõszobájában, azaz az örökkévalóságban - újraélik szerelmük és haláluk történetét. Tragédiájuk felvillanó életképekben elevenedik meg, ahol a „bentlakók” negyedik tagja, Isten fogadatlan prófétája, az orosz-mexikói származású, vallási fanatikus Bordo próbálja mutatni az utat.
Támogatók: EJI, Master Card, Kismacskák erõs szélben
Kiemelt médiatámogató: Port.hu
Médiatámogatók: szinhaz.hu, Budapest Terminál, 7óra7.hu



Július 9. Török Tamara: Goldoni és Velence - könyvbemutató
Helyszín: Alexandra Könyvesbolt kávézója
18.00 óra

Goldoni ízig-vérig színházi ember volt: darabjai megírása után részt vett azok színpadra állításában,három társulattal is együttmûködött házi szerzõként, pontosan ismerte a társulatok mûködési mechanizmusait, a színészek képességeit, lehetséges munkamódszereit és személyiségét. A könyv a velencei színházi környezettel való folyamatos kölcsönhatást végigkísérve értelmezi Goldoni színházi reformját, és a függelékben található szinopszisgyûjteménnyel további segítséget kíván nyújtani a Goldoni-életmûben való eligazodáshoz.



Július 13-14-15., 17., 19-20-21-22. (esõnap 16., 18., 23.) – Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté
A Kõszegi Várszínház bemutatója
Komédia két felvonásban sok zenével
Helyszín: Kõszegi Várszínház – Brenner udvar
20.30 óra
Belépõjegy: 3.000.-Ft

Egyetlen, látszólag jelentéktelen, epizód – Toffolo hajóslegény megkínálja a mennyasszony Luciettát sütõtökkel – ez bolygatja fel a tengerparti halászfalu minden tagjának életét... Vagy mégsem annyira jelentéktelen epizód?
“Én nagyon hálás vagyok azért, amit értem tett, és a többi menyasszony is nagyon hálás... és ha el¬megy innem, nem sze¬retném, ha olyanféle pletyka terjedne el mindenütt, hogy a chioggiai nõk veszekedõsek; mert az, amit itt láttak és hallottak, csak véletlen volt. Mi jóravaló nõk vagyunk és tisztességes nõk vagyunk, de jókedvûek is vagyunk és mulatni akarunk és táncolni akarunk és ug¬rabugrálni akarunk. És azt akarjuk, hogy mindenki el¬mondhassa rólunk: éljenek a chioggiai nõk, éljenek a chioggiai nõk!”
Fordító: Török Tamara
Rendezõ: Znamenák István
Dramaturg: Lõkös Ildikó
Díszlet: Znamenák István
Jelmez: Cselényi Nóra
Korrepetitor: Barabás Edit
Rendezõ munkatársa: Herpai Rita
Ügyelõ: Szilasi Attila
Súgó: Kiss Szilvia
Kellékes: Kósi Gábor

Szereplõk:
TONI (Antonio), halászbárka-tulajdonos GAZSÓ GYÖRGY
PASQUA ASSZONY, a felesége POGÁNY JUDIT
LUCIETTA, fiatal lány, Toni húga BÁNFALVI ESZTER
TITTA-NANE (Giambattista), fiatal halász TAKÁCS GÉZA
BEPPE (Giuseppe), fiatalember, Toni öccse KOCSIS PÁL
FORTUNATO, halász KOVÁCS ZSOLT
LIBERA ASSZONY, a felesége NAGY MARI
ORSETTA (Orsolina), fiatal lány, Libera húga PARTI NÓRA
CHECCA (Francesca), fiatal lány, Libera másik húga SZILÁGYI CSENGE e.h.
VICENZO, halász HEVÉR GÁBOR
TOFFOLO (Cristofolo), hajóslegény FORMÁN BÁLINT
ISIDORO, büntetõbírósági jegyzõ EPRES ATTILA
BÍRÓSÁGI KÜLDÖNC HOLLÓSI FRIGYES
CANOCCHIA, fiatalember, sült tököt árul BÉLI ÁDÁM
A JEGYZÕ SZOLGÁJA NÉMEDI ÁRPÁD
HALÁSZOK TONI BÁRKÁJÁRÓL BÁRÁNY TAMÁS, SEBESI TAMÁS




Július 17. Könyvbemutató – 30 éves a Kõszegi Várszínház
Helyszín: Kõszegi Várszínház

Július 25. (esõnap júl. 26.) - A Bandy-lányok
Helyszín: Kõszegi Várszínház – Brenner udvar
20.30 óra
Belépõjegy: 3.000.-Ft
Számomra az a legfontosabb, hogy (és ahogy!) Hernádi és Udvaros ezen a színházi estén, Angélaként és Sophie-ként, együtt énekel világslágereket a 20. századból.
A történet szerint külföldön élõ, valódi karriert csinált barátnõjükre, Icára várnak a Choo-Choo nevû bárban 2011 nyarán Budapesten.
Különös dologra készülõdnek, arra, hogy több mint harminc év után felelevenítik egykori triójukat, ismét fellépnek, mint a „Bandy-lányok”, s Ica holland férjének születésnapi buliján, eléneklik az általuk hajdan újraírt-fordított-hangszerelt dalokat, melyek akkor a képtelenül távoli nagyvilágot, most a képtelenül távoli múltat jelentik. Ica egyre késik, õk pedig némi hezitálás után próbálni kezdenek, ha ketten hát ketten, és elementáris erõvel, elragadó rezignációval végigéneklik a hajdanvolt repertoárt. Hogy mi lesz az esti fellépéssel, megérkezik-e Ica? Ezek után, azt hiszem, mindegy, de azért legyen meglepetés.
Parti Nagy Lajos
Szereplõk: Hernádi Judit, Udvaros Dorottya

Díszlettervezõ Khell Zsolt
Jelmeztervezõ Szakács Györgyi
Világítás Bányai Tamás
Grafika Pálfalvi Lukács
Zenei vezetõ Darvas Benedek
Koreográfus Bóbis László
Rendezõasszisztens Eduscho / Kis-Kádi Judit
Rendezõ Ascher Tamás

Július 27. (esõnap július 30.) Déry Tibor – Pós Sándor– Presser Gábor – Adamis Anna:
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Helyszín: Kõszegi Várszínház – Brenner udvar
20.30 óra
Belépõjegy: 3.500.-FT

Az elsõ magyar musical Déry Tibor legendás regényébõl Presser Gábor zenéjével készült. Az immár klasszikus rockmusical az Orfeusz- motívumra épül: a szerelmes férfi /József/ alászáll az „alvilágba” elragadott kedvese /Eszter/ megkeresésére. A Déry Tibor által megírt pokol az elhíresült altamonti fesztivál, ahol a Rolling Stones együttes koncertjén egy néger fiút meggyilkoltak a fékevesztett hangulatban. Ez a drámai alaphelyzet alkalmat ad az írónak arra, hogy nyíltan, megrázóan szóljon terrorról, kirekesztettségrõl, etnikai és szexuális másságokról, felemelje szavát a kábítószer ellen, döbbenetes erõvel fogalmazza meg egy értékvesztett világban útját keresõ fiatalság magányát, kétségbeesettségét, tisztaság iránti vágyát.

Szereplõk:

Eszter: Stefancsik Annamária
József: Sánta László
Manuel: Zayzon Csaba
Beverly: Kovács Ágnes Magdolna
René: Kiss Dávid
Tanú: Molnár Ervin
Marianne: Oravecz Edit
Riporter: Sashalmi József
Pokol Angyala: Kiss T. István
Frantisek: Egyed Brigitta
Joshua: Varga András
A Fiú: Szelle Dávid
A Pokol Angyalai: Jenei Zoltán, Pfitzner Andrea, Kisházi Bálint
Továbbá: Abonyi Ferenc, Rácz Tamás, Barry Alpha Ádám, Németh Ádám, Gaál Nikolett, Drienyovszki Eszter, Scheffer Mónika, Kungli Dóra, Mag Dorina, Zalavári Borbála, Nagy Fruzsina, Soós Melinda, Dudi Viktória, Kreschka Ágnes, Vajai Flóra, Dergez Márk, Geröly Annamária, Csöngei Barbara Szilver Patrícia, Jenei Viktória, Kiss Borbála

Koreográfus: Krámer György
Díszlettervezõ: Kovács Yvette Alida
Jelmeztervezõ: Justin Júlia
Rendezõ: Vándorfi László


Július 27 – 28. (esõnap júl. 29.) – Ágota Kristóf: Egy elsurranó patkány
Magyarországi õsbemutató
A Kõszegi Várszínház a Nemzeti Színház és Gergye Krisztián Társulatának közös elõadása
Helyszín: Jurisics vár udvara
20.30 óra
Belépõjegy: 2.500.-Ft
Agota Kristof: Egy elsurranó patkány címû színdarabja kiváló lehetõséget nyújt a mûfajok - irodalom, színház, tánc - közötti átjárásra. Külföldön számos alkalommal játszották már. A Nemzeti Színházban õsbemutatóként kerül színre Agota Kristof legjelentõsebb drámai mûve. Az írónõ halálának elsõ évfordulójára szánt elõbemutató Kõszegen méltó tisztelgés lehet az írónõ munkássága elõtt.
FÖLDES ANNA kritikus így fogalmaz a színdarabról:
“A szerzõ legérdekesebb és legeredetibb drámája hatásában kivédhetetlenül erõs, szürreális történelmi játék. A történet párhuzamosan egy lakás nappalijában és egy börtöncellában játszódik. Különös a kettõs személyiségû szereplõk, Brig-Georges, börtönõr és szolga, illetve a bírót és az elítéltet azonosító Bredumo és Keb páros összetartozása, voltaképpen az elnyomók és elnyomottak viszonyrendszerét érzékelteti. A hõsök leplezni sem próbálják, hogy a damaszkuszi útról kerültek a színpadra: akik fiatalon eszmékért lelkesültek, késõbb egymás gyilkosaiként kényszerülnek szembenézésre. A lazán összefûzött, de egyenként is szuggesztív cselekménymozzanatok végül is az erõszak és az elnyomás elleni vádbeszéddé szervesülnek.
Szereposztás:
Bredumo, Keb Hollósi Frigyes
Roll Makranczi Zalán
Patkány Gergye Krisztián
Big, Georges, Argas Marton Róbert
Újságíró Szatory Dávid
Mme Bredumo, Noémi Bánfalvi Eszter
Mme Argas Murányi Tünde

Rendezõ, koreográfus: Gergye Krisztián



Július 28. – DÓ (Dramatug Óra)
Helyszín: Jurisics vár
Az Egy elsurranó patkány elõadása után
Beszélgetés az Egy elsurranó patkány címû elõadásról. Moderátor: Lõkös Ildikó


Július 28. (esõnap július 29.) Frontlevelek
Az Ungaresca Táncegyüttes elõadása
Helyszín: Kõszegi Várszínház – Brenner udvar
20.30 óra
Belépõjegy: 1.500.-Ft

Az Ungaresca Táncegyüttes fennállása során nagyon sok katonaélettel foglalkozó koreográfia született, melyet a tavalyi évben (2011.) egy csokorba gyûjtöttek. A legidõsebb koreográfia (Horváth János Gedi: Mire a levelek lehullanak) 1982-ben a legfiatalabb (Horváth Gyõzõ: Radnóti notesze) pedig 2011-ben készült, melynek zenéjét Radnóti sorai alapján Kiss Ferenc szerezett és ad elõ. A számok között Czirók Tamás tolmácsolásában frontról írt versek, idézetek hangzanak el. A mûsorban közremûködik a Boglya zenekar.



Július 31. (esõnap augusztus 1.)– Huszka – Martos: Lili bárónõ
Helyszín: Kõszegi Várszínház – Brenner udvar
20.30 óra
Belépõjegy: 2.500.-Ft
A fiatal Illésházy gróf adósságát megörökölve épp távozni készül kastélyából, amikor az új tulajdonos váratlanul megérkezik lányával, Lili bárónõvel, akik összetévesztik õt a komornyikkal. A gróf nem tisztázza a félreértést, mert elsõ pillantásra szerelemre lobban a lány iránt. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy megjelenik Illésházy régi szerelme Clarisse, a színésznõ is, hogy visszahódítsa régi szerelmét. Szerencsére Lili bárónõnek is van egy võlegényjelöltje, Frédi, aki a maga esetlen bájával és a most megismert színésznõ iránt föllobbant szerelmével akaratlanul is megoldja, hogy a szerelmesek többszöri szakítás és bonyodalom után egymásra találjanak. Az örökség hírére érkezõ vénkisasszonyok föllobbanó szerelme nem kíméli a kastély új tulajdonosát, báró Malomszeghyt sem…
Szereposztás
Lili bárónõ: Herczenik Anna
Gróf Illésházy László: Boncsér Gergely
Frédi: Dósa Mátyás
Clarisse mûvésznõ: Vörös Edit
Báró Malomszeghy: Heller Tamás
Illésházy Agátha grófnõ: Csonka Zsuzsanna
Illésházy Krisztina grófnõ: Balázs Andrea
Becsey tiszttartó: Tóth Tamás
Közremûködik: Magic Dance Tánckar
Koreográfus: Szakács Richárd
Biro - Dalom Zenekar
Díszlet- jelmez: Csonka Zsuzsanna
Rendezõ asszisztens: Vajek Andrea
Rendezõ: Gergely Róbert


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.