Már nem Rátgéber László a férfi kosárválogatott kapitánya

droszler | 2012. december 11 19:10:47 | kosárlabda |
Budapest, 2012. december 11., kedd (MTI) - A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) felbontotta Rátgéber László férfi szövetségi kapitány szerzõdését.

A nõi szakágban szép sikereket elért mesteredzõt januárban nevezték ki a szakvezetõi posztra.
A férfi válogatott szeptemberben három gyõzelemmel és öt vereséggel zárta szereplését az Európa-bajnoki selejtezõben, így 1999 óta sorozatban a hetedik kontinenstornájáról maradt le.
Az MKOSZ keddi közleménye szerint a válogatott vezetésérõl az elnökség késõbb dönt.

"A hétvégén egyeztettem Szalay Ferenc elnök úrral, aki közölte: az elnökség úgy döntött, felmondja a szerzõdésemet. A mai napon ezt hivatalos levélben is megerõsítette" - mondta az MTI-nek Rátgéber László. Hozzátette: "a döntés jogos, mivel én sem vezettem ki az Eb-re a válogatottat. Ha viszont ez az ok, akkor már három hónapja is közölhették volna velem".
A szakember hozzátette, most kezdõdött volna az igazi munka, jól megismerte a környezetet, és sajnálja, hogy nem voltak vele türelmesebbek. Azt mondta, emelt fõvel távozik és nem haragszik senkire, valamint jó szívvel gondol vissza az elvégzett munkára, megítélése szerint jól dolgoztak.
"Szívesen megnézem újból és újból, ahogy játszottunk, természetesen voltak hibák, de jó úton haladtunk. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített, különösen a játékosoknak, továbbá a technikai és a menedzseri stábnak, de fõleg azoknak, akikkel a meccseken és az edzéseken konzultáltam, dolgoztam: Dávid Kornélnak, Sabáli Balázsnak, Ernest Radjennek és Patonay Imrének."
Az elnökség októberben úgy határozott, hogy a jövõben egy-egy szakmai igazgató felügyeli az összes nõi, illetve férfi utánpótlás és felnõtt válogatott munkáját. A nõi és férfi szövetségi kapitány személyérõl a szakmai igazgatók kinevezése után várható döntés.
Október 12-én az MKOSZ közös megegyezéssel szerzõdést bontott Stefan Svitekkel, akinek az irányításával a nõi válogatott ugyancsak lemaradt a jövõ évi Eb-rõl. Október 31-én a nõi szakág szakmai igazgatói teendõivel Farkas Sándort bízták meg, akinek szerzõdése 2015. december 31-ig szól.

Kattintson a képere !


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.