Hajrá, Sportcsarnok!

droszler | 2003. augusztus 16 22:02:58 | körmendi hírek |
A finanszírozáshoz pályázati pénz kell

Nemzetközi mércével nézve is ideális körülmények között játszhatja kosármeccseit 2004. őszétől az idei bajnok, a Marc-Körmend csapata, ha a megpályázott állami támogatást elnyeri a város és megvalósul a Sportcsarnok korszerűsítésének első ütemterve. Az épület felújítására kiírt építészeti szerkezeti ötlettervpályázat eredményhirdetése július közepén megtörtént, amint arról lapunk előző számában röviden már tájékoztattuk olvasóinkat. Most Rápli Pál, városi főépítésztől érdeklődtünk afelől, hogy a pályamunkák szerint miként újul meg az 1976-ban épült, s azóta számos rangos kosárlabda-mérkőzés helyszínéül szolgáló Sportcsarnok.

Három nehézség


- Egy meglévő, többször átépített épület további bővítése szakmailag sokkal nehezebb feladat, mint egy zöldmezős beruházás - kezdi beszélgetésünket Rápli Pál építészmérnök, városi főépítész. - A pályázóknak három nehézséget kellett minél jobban áthidalniuk. Elsőként azt, hogy egy kisvárosi utcában, szűkös telken álló, már most is nagy méretű épület úgy bővüljön, hogy az a város- és utcaképbe is illeszkedjen. A második nehézsége az volt a pályázatnak, hogy olyan épület szülessen, amely alkalmas a nagyon szigorú szabályok szerinti nemzetközi televíziós sportközvetítésekre is. Harmadrészt pedig gyorsan kell megvalósítani az átépítést, tulajdonképpen a bajnokság tavaszi lezárulta és az őszi szezon közötti szünet áll rendelkezésre a kivitelezéshez. Ezen hármas szempont figyelembevételével értékelte a nagy érdeklődés közepette beérkezett 7 jó színvonalú pályaművet a szigorú szakmai zsűri - jegyezte meg a főépítész annak hangsúlyozásával, hogy nem "politikai döntés" született.

Az első ütem - 2004 szeptemberéig
A győztes Bajkai Gábor építész és Mester Ferenc statikus (Vasiterv Kft.) tudta leginkább összehangolni az egymásnak ellenfeszülő szempontokat. Ugyanakkor a nem díjazott ötlettervek is nagyon értékesek, hiszen bizonyítják, hogy bizonyos kézenfekvő műszaki megoldások nem járhatóak vagy nem finanszírozhatóak. Erénye az első díjas pályázatnak, hogy a fejlesztés megvalósítását két ütemben tervezte, de már az első ütem végén is építészetileg lezárt középület készülne.
További pozitívuma, hogy a Kossuth Lajos utca felé - amennyire lehet - családi ház léptékű bővítéssel tervezte a nézőszám növelését és kultúráltabb elhelyezését. Az oldalfalat és tartópilléreit kibontva egy oldaltribün építésével megduplázódna, triplázódna a jelenlegi nézőszám. A homlokzatra a Somogyi Béla Általános Iskola értékes téglaburkolatos architektúrájának visszafordítását tervezte Bajkai Gábor építész. A mostani bejárat elé pedig aulát, amely a jegyvásárlás technikai lebonyolításán túl a szurkolótábor, vendégcsapat és bírók elkülönített közlekedését is biztosítaná, ahogy ez a nemzetközi szabályokban szerepel. Ezenkívül az első ütemben a vizes blokkok és öltözők felújítása szerepel még. A mai árakon mindez legalább 200-250 millió forint, amit pályázati úton kell előteremteni, az önkormányzat mindössze 30 millió forintnyi pályázati önrészt különített el a Sportcsarnok felújítására.

A második ütem - távlati terv
A jövőre elkészülő belvárosi rendezési terv fogja kezelni a jelenleg kaotikus közlekedési viszonyokat. Nagy rendezvények idején szóba jöhet az utcák egyirányúsítása is. Ezáltal a fennmaradó leállósávban, valamint az iskolai salakos pályák időszkos igénybevételével 100 parkolóhely lenne kialakítható.
Az uszoda megmarad, de bővülni nem tud. Jövőbeli korszerűsítése pénzkérdés. Akárcsak az, hogy a Sportcsarnok korszerűsítésének második ütemében tervezett, az aulához a jelenlegi csarnokkal szemközt építendő kiegészítő létesítmények megépítését mikor lehet finanszírozni. Az építész oda konditermet, a kosárlabda klub életéhez tartozó VIP irodát és szurkolói klubhelyiséget, valamint vendéglátó egységet tervezett, melyhez részint magántőke bevonására is szükség lesz. Mindez azonban még nagyon távlati terv, hiszen a papírra vetett létesítmény teljes (mindkét ütemtervet megvalósító) korszerűsítése legalább félmilliárd forintba kerülne.
Jelenleg a díjnyertes pályázó megbízást kapott az engedélyezési tervek készítésére, az önkormányzat pedig várja a pénzügyi támogatást a ? Minisztériumhoz benyújtott pályázatának kedvező elbírálásával, hogy jövő májusban elkezdődhessen a munka, aminek ideális esetben szeptemberre be is kellene fejeződnie. Reméljük, hogy jövőre a mellékelt látványterv már látható valóságként várja a sportolókat és szurkolókat. Addig a Marc-Körmenddel együtt a Sportcsarnok-ügyének is szurkolnunk kell!

Takács Marietta
Körmendi Híradó




  · Korábban megjelent híreink a témában:

     · Hét pályázat a Sportcsarnok felújítására  2003. július 15 11:40:55

     · Sportcsarnok - felújítás  2003. június 05 02:39:53

     · Sportcsarnok bővítés: tervpályázat  2003. május 29 19:22:45



Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.