Itthon debütál új edzőnk új csapatával

droszler | 2013. szeptember 06 18:28:05 | kosárlabda |
Sabáli Balázs személyében egy fiatal kora ellenére igen sikeres, ambiciózus, fiatal edzõ vette át a nyáron csapatunk, a Sopron KC irányítását. Az új szakvezetõ a jelentõsen átalakított csapattal Szombaton a szlovák ezüstérmes Komárno (Révkomárom) elleni edzõmeccsen debütál hazai környezetben. Ezt megelõzõen faggattuk – kicsit önmagáról, kicsit meg persze új csapatáról

- Fiatal korod ellenére elég régóta edzõsködsz…

- Lényegében a fõiskola elvégzése óta. Körmenden több korosztállyal is foglalkoztam, majd a felnõtt csapathoz kerültem másodedzõnek.

- Akkor a 2003-as bajnoki cím az felejthetetlen emlék marad?

- Egyértelmû, meghatározó, örök élmény. Akkor jött vissza Németh Isti a bajnokság végére. A hatodik helyen mentünk be a rájátszásba, ahol a ZTE-t, majd a Debrecent, végül a döntõben a Kaposvárt vertük meg, minden párharcot idegenben kezdve. A kosarazást nem sokkal korábban befejezõ Zsebe Feri volt a vezetõedzõ, óriási játékos múlttal, tapasztalattal, tekintéllyel, remekül érezve a játékot. Én pedig akkor már azért pár éve az utánpótlásban edzõsködtem, jól kiegészítettük egymást.

- Többször jártál külföldön, tanulmányúton. Az ezeken hallottak sokat jelentettek, jelentenek neked?

- A nemzetközi szövetség, a FIBA Europe hirdetett egy programot, fiatal edzõk képzésére, oktatására. Minden tagország egy-egy edzõt delegálhatott, az MKOSZ engem kért fel. Igen, nagyon hasznos dolgokat tapasztaltam, tanultam. Elsõsorban utánpótlás korú játékosok felkészítésérõl szólt a történet. Kitûnõ szakemberektõl tanulhattunk, mint például a német válogatottal Európa-bajnokságot nyerõ Szvetiszlav Pesics, vagy a Real Madrid jelenlegi edzõje, Pablo Laso.

A teljes cikk az SKC honlapján


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.