Ülésezett az önkormányzat

droszler | 2014. május 09 16:55:34 | körmendi hírek |
Kattintson a képere !
Tájékoztató Körmend Város Önkormányzata Képviselõ-testületének 2014. április 24-ei ülésérõl.

Körmend Város Önkormányzata lesz a Batthyány-kastély vagyonkezelõje


Csaknem egy évtizedes önkormányzati kezdeményezés valósulhat meg azzal, hogy a Képviselõ-testület megtárgyalhatta ülésén azt a szerzõdéstervezetet, melyben a Magyar Államot képviselõ MNV. Zrt. a Batthyány-kastély vagyonkezelõi jogát átruházza Körmend Város Önkormányzatára. Bebes István polgármester elmondta, hogy ez elismerése annak a felelõsségteljes magatartásnak, mellyel az Önkormányzat viseltetett a mûemlék sorsa iránt. A kastélyban már megvalósult a Gyermekkönyvtári épületrész felújítása, a Színházépület (egykori lovarda) esetében pedig – az elnyert pályázat segítségével – az elõkészítõ szakasz lezárulásával, augusztus végén indul a felújítás kivitelezése. A kastélypark esetében már a második ütem megvalósítása történik, míg az elsõ ütemben a megmentésen, a vízutánpótlás biztosításán volt a hangsúly, most már a fák ápolásán, ültetésén, sétautak helyreállításán fáradoznak a szakemberek.
A polgármester elmondta, hogy a törvényi változások lehetõvé tették, hogy olyan szerzõdés megkötésérõl tárgyalhasson a Képviselõ-testület, ami nem ró aránytalan terheket a közfeladatot ellátó vagyonkezelõre, vagyis a korábbi tervezetekkel szemben nem kell fizetni a vagyon használatért. A megállapodás tervezet értelmében Körmend Város Önkormányzata határozatlan idõre lesz az ingatlanok, és a múzeum által õrzött kulturális javak, ingóságok vagyonkezelõje.
Természetesen mindez kötelezettségekkel is jár, hiszen az üzemeltetésrõl, közfeladatok ellátására való (elsõsorban kulturális célú) hasznosításáról, állam felé történõ adatszolgáltatásokról gondoskodnia kell az önkormányzatnak. Beruházások esetén azonban – elõzetes állami egyeztetést követõen – a beruházási költségekre igényt tarthat a vagyonkezelõ.
A Képviselõ-testület a vagyonkezelési szerzõdést 11 igen, tartózkodó és nem szavazat nélkül fogadta el, megköszönve az állam részérõl megnyilvánuló bizalmat, mellyel az Önkormányzat védelmébe adja a mûemlékegyüttest. A határozatban felhatalmazták a polgármestert a vagyonkezelési szerzõdés szövegének véglegesítésére, s amennyiben ennek során jelentkezõ esetleges módosítások nem járnak az Önkormányzatra nézve további pénzügyi kötelezettségekkel, abban az esetben a szerzõdés megkötésére is.


EGT-s pályázatok: 1. Batthyány-kastély déli épületrészeinek felújítása

Alátámasztva a Batthyány- kastély vagyonkezelõi szerzõdés megkötésének jogosságát Bebes István polgármester két olyan pályázati programot terjesztett be a Képviselõ-testület elé, mely újabb jelentõs forrásokat mozgósítana a kastély és a kastélypark megújításához, kulturális és közösségi funkcióinak erõsítéséhez.

Az EGT Finanszírozási Mechanizmusok 2009-2014 Kulturális és természeti örökség megõrzése és megújítása Városi épített örökség megõrzése” címû pályázati felhívás kínál lehetõséget arra, hogy az önkormányzat a Batthyány-kastélyban újabb épületrészek felújítását célozza meg.
Az EGT Alapot Norvégia, Izland és Liechtenstein hozta létre, s a finanszírozási mechanizmus segítségével Magyarország 70,1 millió euró támogatásban részesül.
A felhívás alapvetõ célja a városi életforma színtereiként szolgáló, leromlott állapotú, országos mûemléki védelem alatt álló épített kulturális örökségi értékek és kapcsolódó táji környezetük hiteles és fenntartható megújítása. Mindehhez kapcsolódnia kell a kulturális funkcióik megerõsítésének és a nagyközönség számára elérhetõvé tételének, ezáltal hozzájárulva a társadalmi egyenlõtlenségek csökkentéséhez.
A támogatás összege: minimum 500.000 EUR (147.550.000 Ft) maximum 1.000.000 EUR (295.100.000 Ft). A támogatás mértéke: 95%, vagyis 5 % önerõt kell biztosítani. Az Önkormányzat a projektben a nyugati és a keleti õrségépület, valamint a keleti tisztilak épületének felújítását, helyreállítását, új közösségi és kulturális funkciókkal való megtöltését célozza meg.
A nyugati õrségépület kisközösségi tér lenne nyertes pályázat esetében, amelynek hasznosítása a Körmendi Kulturális Központ keretében, programjaihoz igazodva történne (próbaterem tükrös fallal, kiselõadások, felolvasóterem, képzések, rendezvények). A felújítás során vizesblokk, közlekedõk, kisebb ruhatár/tároló helyiség is kialakításra kerül. A keleti õrségépületben ugyancsak kisközösségi terek kerülnének kialakításra a Körmendi Kulturális Központ használatába adva (klubhelyiségek, képzések), kiszolgáló helyiségekkel együtt.
A keleti tisztilak alagsori szintjén pince-klubhelyiség kapna otthont, közösségi térként, klubkoncertek, filmvetítések, egyéb rendezvények számára. A magasföldszinten 4 iroda (ebbõl 1 családi iroda) és egy tárgyaló kapna helyet, ez biztosítana otthont a városi és közösségi programok szervezését végzõ intézmény munkatársainak. Mindkét szinten biztosítva lenne természetesen a vizesblokkok, és egyéb kiszolgáló helyiségek megújítása, vagy kialakítása. A program tartalmazza az épületeket összekötõ fal, és a déli kapu felújítását is, melynek összköltsége 310 631 579,- Ft. Így az igényelt támogatás 295.100.000,- Ft, a szükséges önerõ pedig 15.531.579,-Ft.
A Képviselõ-testület egyhangúlag támogatta „A Batthyány család történelmi örökségének megújítása, kulturális célú hasznosítása” c. pályázat benyújtását, biztosította a szükséges önerõt, s felhatalmazta a polgármestert a pályázat benyújtására, az elõkészítõ szerzõdések megkötésére (tervezés, kutatás).

2. Újjászülethet a Vadászlak

Ugyancsak EGT-s pályázati kiírás ad lehetõséget a „Vidéki kulturális és természeti örökség megõrzése” c. pályázati kiírás keretében a kastélyparkban történõ természeti örökség megóvásának továbbviteléhez – tájékoztatta a testületet a polgármester.
A kiírás célja: a hagyományos vidéki életmódhoz, a természetközeli területhasználathoz és tájgazdálkodáshoz kapcsolódó épített örökségi érték és táji környezet fenntartható módon, a helyi szereplõk bevonásával történõ helyreállítása, megõrzése és élményszerû bemutatása.
A támogatás összege: minimum 200.000 EUR (56.680.000 Ft) maximum 500.000 EUR (147.550.000 Ft) a támogatás mértéke itt is 95%, az önerõ ugyancsak 5 %.
A Várkertben folyamatosan zajló természeti környezet megújítására irányuló programokhoz csatlakozva a kastélyparkban levõ vadászlak stílusjegyeiben történõ, külsõ helyreállítását és környezetének felújítását célozza meg az önkormányzat.
A fejlesztés során sor kerülhetne a mûemlék épület külsõ homlokzatának teljes felújítására, a tetõ és a nyílászárók cseréjére. Megvalósulhatna a belsõ, funkcionális terek kialakítása, kiállító és fogadó terek jönnének létre, lehetõvé téve a helyi termékbemutatást is. A gépészeti beavatkozások korszerûsítenék a vizesblokkokat, a víz- és szennyvíz, valamint az elektromos hálózatot, s az akadálymentesítés is megtörténne.
A projekt összköltsége 55 315 789,- Ft, az igényelt támogatás 147.550.000,- Ft, az önerõ pedig 7.765.789,-Ft.
„A körmendi vadászlak és természeti környezetének helyreállítása” elnevezésû pályázat benyújtását a Képviselõ-testület egyhangúlag támogatta, s egyben biztosította a szükséges önerõt. Felhatalmazták a képviselõk a polgármestert a pályázat benyújtására és a pályázatot elõkészítõ szerzõdések aláírására is.


Beszámoló a 2013. évi gazdálkodásról

A képviselõ-testület elfogadta a 2013-as év gazdálkodásáról szóló beszámolót, zárszámadását, és a belsõ ellenõr beszámolóját a 2013. évben folytatott vizsgálatokról. A bevételi oldalt 2.762.567 eFt, a kiadási oldalt 2.460.310 eFt teljesítési összeggel hagyták jóvá a képviselõk.

A 2013-as évben jelentõs változások következtek be az önkormányzati feladatellátásban, ami jelentõs kihatással volt az intézményszerkezetre is – emlékeztetett Bebes István polgármester. Megalakultak a járási kormányhivatalok, melyek átvették az okmányirodai ügyintézést, építéshatósági, és egyéb hatósági feladatokat. Az iskolák fenntartója a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ lett, az önkormányzat a mûködtetési feladatokat látja el Körmend Város Gondnokságán keresztül, mely tavalytól kiterjed a Kölcsey Ferenc Gimnáziumra is. A Polgármesteri Hivatal Közös Önkormányzati Hivatalként mûködik, ellátva Csákánydoroszló Önkormányzatának hivatali feladatait is. A korábbi többcélú kistérségi társulás a törvényi változás alapján önkormányzati társulásként mûködik. A közoktatási feladatokat ellátó jogi személyiség nélküli társulást ugyancsak a jogszabályoknak megfelelõen jogi személyiségû társulássá kellett alakítani, mely a két óvoda és a bölcsõde mûködtetését látja el (Körmend és Mikrotérsége Köznevelési Intézményfenntartó Társulás). Az elmúlt évtõl a múzeumi feladatok ellátása átkerült a megyétõl az önkormányzathoz, mely a Körmendi Kulturális Központba integrálódott (Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár). A Szociális Szolgáltató és Információs Központ a Körmend és Kistérsége Önkormányzati Társulás fenntartásában mûködik. A két társulás által fenntartott intézmények esetében Körmend Város Önkormányzata biztosítja a központi támogatáson és a saját bevételen túl a kiadások fedezetének nagy részét, valamint az önkormányzat hivatala látja el a tervezési, gazdálkodási, könyvvezetési és beszámolási feladatokat is. Az önkormányzat által közvetlenül mûködtetett intézmények száma azonban a korábbi 8-ról 3-ra csökkent.
Fontos, a költségvetés helyzetét és tervezését befolyásoló tényezõ volt az adósságkonszolidáció folyamata, ami 2014-ben zárult le véglegesen. Takarékos gazdálkodás jellemezte a mûködést, a fejlesztések esetében nagyrészt elõkészítési feladatok valósultak meg, így a nagy kiadások áthúzódtak 2014-re (pl. csatornahálózat bõvítése).

Mûködési bevételek
Az intézményi mûködési bevételek (273,2 mFt) jelentõs része bérleti díjakból , különbözõ szolgáltatásokból, Áfa visszatérülésekbõl és étkeztetésbõl származik. A közhatalmi bevételek közül a legjelentõsebb az iparûzési adó (515,2 mFt), melynek összege 28 mFt-tal maradt el a tervezettõl a gazdaságban az év folyamán még érzékelhetõ válsághatások miatt. Idegenforgalmi adóból 1,24 mFt, talajterhelési díjból 2,65 mFt folyt be a költségvetésbe. Átengedett bevételként a gépjármûadóból (40 % marad helyben) 31,36 mFt, a tervezettnél közel 4 mFt-tal kevesebb érkezett.
Átvett forrásként 144,3 mFt bevétele származott a városnak (önkormányzatoktól feladatellátáshoz, központi forrásból szociális feladatokra, közfoglalkoztatáshoz, projektek támogatásához, fogászati ellátás finanszírozásához, stb.).
A központi költségvetésbõl 555,9 mFt bevétel keletkezett, melybõl az önkormányzat mûködtetésére 70,4 mFt-ot kapott a város, amely az adó erõképesség beszámítása miatt ilyen alacsony, a beszámítás összege meghaladta a 150 millió Ft-ot. Az óvodák mûködtetéséhez közel 174 millió Ft érkezett, a szociális ellátásokkal kapcsolatosan igényelt támogatás pedig 27,5 mFt volt. A köznevelési intézményben ellátott gyermekétkeztetési feladatokhoz az önkormányzat 52.9 mFt támogatásban részesült. 2013. év második felében az önkormányzat kapta a szociális és gyermekjóléti feladatok ellátásához a támogatást, összességében 58,9 mFt-ot, amelyet átadott a társulás részére az intézmény mûködési kiadásainak fedezetére. A feladatok ellátásáról a mutatók alapján az elszámolás megtörtént, és a visszafizetési kötelezettség 4.3 mFt, amelynek a pénzügyi teljesítése határidõre teljesült.
A szerkezetátalakítási tartalékból 12,5 mFt érkezett az önkormányzathoz a gimnázium mûködtetési feladatainak finanszírozására. Errõl az összegrõl már a beszámoló keretében megtörtént az elszámolás.
Mûködõképesség megõrzését szolgáló támogatásként az önkormányzat 94,6 mFt-ot kapott, amelynek a felhasználásáról szintén megtörtént az elszámolás. A költségvetés tervezete mûködési célú hitelfelvétellel számolt, amelyre nem volt szükség.

Mûködési kiadások
A mûködési kiadások között jelentõs tétel a személyi juttatások (275,9 mFt) és járulékok (61,7 mFt). A személyi juttatások év közben változtak a kapott bérkompenzációból adódó módosítások miatt. A könyvtár esetében van jelentõs bérnövekedés, amely az intézményben futó projektek lebonyolításához kapcsolódnak. A munkaadót terhelõ járulékok a tervezettnek megfelelõen teljesültek, természetesen a bérkompenzációhoz kapcsolódó kötelezettségek figyelembe vételével. Az intézményekben közfoglalkoztatás is történt, amely teljesítései szintén szerepelnek a kiadások között.
A dologi kiadások (636,4 mFt) közüzemi kiadásokat és az élelmezési feladattal kapcsolatos költségeket, illetve egyéb dologi kiadásokat tartalmaz. A közüzemi kiadások közül csak a TÁVHÕ esetében van az elõirányzatot meghaladó teljesítés. A többi közüzemi díj esetében a teljesítés a tervezett kiadást nem éri el. Jelentõsebb a megtakarítás a villamos energia esetében. Az egyéb dologi kiadások esetében elmondható, hogy a tervezett összeget nem éri el a teljesítés. Az önkormányzat kiadási között szerepel a város mûködtetésével kapcsolatos összes kiadás, amely magába foglalja fûtéskorszerûsítés bérleti díjait és mûködtetési költségeit minden intézményre vonatkozóan, a város területén különbözõ szolgáltatások igénybe vételének kiadásait, a számlavezetés kiadásait, kamatokat, ÁFA befizetéseket, stb.
A pénzbeni ellátásokkal kapcsolatos kiadások esetén a kifizetésekhez kapcsolódóan folyamatosan történt a központi támogatás igénylése. Az eredetileg tervezett saját forrás, és a kapott támogatás fedezetett biztosított a kifizetésekre (41,9 mFt).
A mûködési célra átadott pénzeszközök közül az államháztartáson kívülre 42,3 mFt támogatást nyújtott az önkormányzat. A támogatások az egyes szervezetek, egyesületek programjainak megvalósításához járult hozzá, figyelemmel a város életében betöltött szerepvállalásukra is. Az államháztartáson belülre adott támogatások nagyrészt intézmények mûködtetéséhez biztosít forrást (400 mFt), amely összeg magába foglalja a központi támogatást és az önkormányzat hozzájárulását is. Az önkormányzat mindkét társulás mûködéséhez hozzájárul, s továbbra is támogatást biztosít az ügyeleti feladatok ellátására.
A mûködési kiadások teljesítése összességében nem éri el a módosított elõirányzatot, ami alátámasztja a takarékos gazdálkodás megvalósulását.

Felhalmozási bevételek
A felhalmozási bevételek teljesítését is befolyásolta a kiadások teljesítése, különösen az ÁFA visszatérülés tekintetében (25 mFt), amely a KEOP beruházásokhoz kapcsolódik. Az egyéb sajátos bevételek között a használati díjból származik 55,8 mFt nettó bevétel. Az önkormányzat osztalékok 11,4 mFt összegben kapott, amelybõl 9,7 mFt-ot a VASIVÍZ Zrt fizetett, a MÛLLEX Kft 1,66 mFt-ot, a Nyugat Pannon Zrt-tõl pedig közel 40 eFt-ot. A VASIVÍZ Zrt-nél tõke kivonásra is került sor, amely alapján az önkormányzat 32,5 mFt-ot kapott. Vagyonértékesítésbõl 13,4 mFt folyt be.
Központi forrásból az önkormányzat a konszolidáció keretében a fejlesztési hitel törlesztésére 81,1 mFt támogatást kapott. Szintén központi támogatásként kapta az önkormányzat a sportcsarnok saját erõ finanszírozására a 225 mFt-ot.
Az önkormányzat a különbözõ projektekhez kapott támogatást államháztartáson belülrõl 243,3 mFt összegben (KEOP pályázatok: ivóvízminõség javítása, szennyvíz-csatornázottság fejlesztése, Várkert; 3 Park pályázat; Gyermekkönyvtár felújítása). Központi támogatásból 322, 6 mFt érkezett. Átvett pénzeszközként a lakosságtól 2,5 mFt folyt be közmû hozzájárulásként az elõzõ fejlesztésekhez kapcsolódóan.

Felhalmozási kiadások
A nagyobb volumenû fejlesztések elõkészítése valósult meg az évben, így a tervezetthez viszonyítva alacsonyabbak voltak a kiadások ezen a területen, a beruházások terén 171,7 mFt. A felújítások terén (68,7 mFt) befejezõdött a gyerekkönyvtár megújítása, valamint a Kossuth utca burkolata és a járda is elkészült. Itt említhetõ a IV. Béla Király út, és a Sport u. szakaszain elvégzett munkálatok is. A hulladékgazdálkodási társulás részére10,7 mFt pénzeszköz átadás történt. Az önkormányzat jelentõs összeget (5 mFt) fizet azon társasházak részére is, amelyben tulajdonos.

Az Önkormányzat ingatlanvagyona nagymértékben nõtt, ami elsõsorban a beruházásoknak köszönhetõ. A részesedések aránya csökkent a VASIVÍZ ZRt-ben történt tõkekivonás miatt. A követelések állománya nõtt, melyek csökkentésére szükséges intézkedéseket meg kell hozni. Kedvezõen alakult a város likviditási helyzete, jelentõs mértékben csökkentek az év végén fennálló kötelezettségek is. Az Önkormányzat vagyoni helyzete kedvezõen alakult, a pénzeszközök állománya nõtt, csökkenõ kötelezettségek mellett.


Röviden

• Módosították a képviselõk a közterületek használatáról szóló rendeletet, a mozgóképrõl szóló törvény alapján, mely szerint filmforgatás esetén a stábnak hatósági szerzõdést kell kötnie a Vas Megyei Kormányhivatallal, melyrõl az érintett önkormányzat véleményét is ki kell kérni.

• A Rendõrkapitányság munkájáról szóló beszámolót 11 igen és egy tartózkodás mellett fogadta el a Képviselõ-testület.

• Jóváhagyták a képviselõk a Körmendi Idõsekért Nonprofit Kft, a Nyugat-Pannon Fejlesztési Zrt , és a Vasivíz Zrt. 2013. évi mérlegbeszámolóját.

• Módosult a Körmend és Kistérsége Önkormányzati Társulás Társulási megállapodása, mely szerint a családsegítés feladatkörét Csákánydoroszló településen is ellátja az intézmény.

• Együttmûködési megállapodást köt a képviselõk döntése alapján az Önkormányzat a Fõkefe Rehabilitációs Foglalkoztató Ipari Nonprofit Kft.-vel. A szociális biztonság, munkahelyteremtés, mint közfeladat ellátásáról szóló partneri – de nem kizárólagos – együttmûködést egyhangúlag támogatta a Képviselõ-testület.


A Képviselõ-testületi ülések elõterjesztései megtalálhatók az önkormányzat honlapján ( http://ekormanyzat.kormend.hu ) illetve a rendeletek is letölthetõk a Jogtár Önkormányzati rendeletek menüpontból.


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.