Emléktábla kerül Dr. Kuntár Lajos lakóházára

droszler | 2014. június 17 10:37:42 | kultúra |
Felhívás

Az alulírottak elhatároztuk, hogy Dr. Kuntár Lajos újságíró, író, könyvtáros és helytörténész születésének 100. évfordulója alkalmával emléktáblával jelöljük meg az egykori Szombathelyi lakóházát. (Szombathely, Paragvári út 52.)


Az emléktábla elkészítését támogatja egykori szülõfaluja, Csörötnek Község Önkormányzata, Szentgotthárd Város Önkormányzata, valamint Vas Megye Közgyûlése.

Életrajzi adatok:
Csörötnek, 1914.június 27. – Szombathely 2005. október 30.
Szentgotthárdon érettségizett 1934-ben, a budapesti ELTE Bölcsészettudományi Karán könyvtáros-történelem szakos tanári diplomát 1961-ben, 1964-ben egyetemi doktorátust szerzett. Munkahelyei: Vasvármegye címû napilap szentgotthárdi, (1935-1936), majd 1936-tól budapesti tudósítója, 1939-tõl mellékállásban a Magyar Katonaújság olvasószerkesztõje. A 2. magyar hadsereg haditudósítója a keleti fronton (1942-1943), zászlósi rangban a Vezérkari Fõnökség sajtóosztályán katonai szolgálatot teljesített a háború végéig (1943-1945). Az Új Vasvármegye (1946-1948, majd a Nyugati Kisújság szerkesztõségében újságíró (1948-1949). Gépíró és adminisztrátor a Vas Megyei Kéményseprõ Vállalatnál. A Vas Megyei Népmûvelési Tanácsadó vezetõje.(1960-1967), de politikai okokból visszahelyezik a megyei könyvtárba, késõbb áthelyezik a Vas Megyei Pedagógiai Kabinethez iskolai könyvtári szakfelügyelõnek(1971-1978). 1978-tól nyugdíjas. A Vas Megyei Honismeret Egyesület tagja. Újságírói és sokoldalú helytörténészi munkássága elismeréseként a Vas Megye Közgyûlése 2009-ben kitüntetést nevezett el róla (Kuntár Lajos Sajtó-díj). Kiemelkedõ szerkesztõi munkát végzett az Életünk, a Vasi Szemle és a Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények megjelentetésében. Kitüntetései: Szocialista Kultúráért (1956), Vas Megyéért-díj (1993), Bél Mátyás Emlékérem (1996), Szentgotthárd Díszpolgára 1998) Csörötnek Díszpolgára (2003) Vitéz Both Béla Emlékdíj (2004). Kutatási területe: mûvelõdéstörténet. Munkái: A véres Don2. kiad. Szombathely, Vasi Szemle, 2003. 223.p. – Szombathelyi nyomdák és nyomdászok. Szombathely1969.295 p. – Hármaskönyv Csörötnekrõl. Szombathely, 1990. 240 p. – Bozsok. Szombathely, 1999. 84 p. A vasi népmesei gyûjtésébõl megjelent kiadványok: „A furfangos Tilinkó” (1955), Az arany rózsafa (1957), A bûvös ládikó (1959, ill. 1994). Újságcikkek és tanulmányinak száma meghaladja a 350-et.
Az emléktáblát ez év szeptemberében tervezzük elhelyezni a Megyei Pátria Nap keretében és tiszteletére emlékülést is tartunk.
Az emléktábla és a bronzplakett tervezésére és kivitelezésére felkértük Veres Gábor szobrászmûvészt.
Az emléktáblával kapcsolatos szervezési és pénzügyeket a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület magára vállalja és elszámol az adományozók felé.
Dr. Kuntár Lajos sokoldalú munkásságával kivívta kortársai elismerését és az utókor kötelessége is, hogy méltóan ápolja szellemi hagyatékát.
E felelõsségünk tudatában kérjük a kulturális intézményeket, egyesületeket, a tisztelõke, barátokat és kollégáit, hogy lehetõségeik szerint támogassák közös kezdeményezésünket.


Köszönettel:

Vas Megyei Közgyûlés,
Szentgotthárd Város Önkormányzata,
Csörötnek Község Önkormányzata,
Magyar Könyvtárosok Egyesülete,
Vasi Honismereti és Helytörténeti,
Vas Megyei Honismereti Egyesület,
Közlemények Szerkesztõsége,
Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület

Az emléktáblára kerülõ szöveg, amit egy bronz portré egészít ki.


E házban élt és alkotott
Dr. Kuntár Lajos
1914 -2005
újságíró, könyvtáros, helytörténész, kiadványszerkesztõ
Állították tisztelõi 2014




A tábla készítésének elõkészítése végszakaszába érkezett. Már megkezdõdtek a befizetések. Az unokák köszönetük kinyilvánítása mellett, támogatásukat is kifejezték.
Az emléktábla fényezett fekete gránitból készülne, rajta bronz portrés plakettel és az adott felirattal, helyszíni felszereléssel összesen 395.000 ft + áfa.
Kérünk mindeni érintettet, támogatót, hogy segítse a közösen felvállalt munkát, hogy egy késõbb egyeztetett szeptemberi nap során méltón emlékezhessünk meg Dr. Kuntár Lajosról.

Szombathely, 2014. június 17.

Horváth György
Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület elnöke

Számlaszámunk, ahol gyûjtjük a támogatásokat.
OTP: 11747006-20026020




  · Korábban megjelent híreink a témában:

     · A bűvös ládikó  2004. június 23 22:36:01

     · Kuntár Lajos emlékére  2005. november 24 15:36:37



Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.