Ismét látható a Torinói Lepel

droszler | 2015. április 20 10:19:55 | nagyvilág |
Több millió zarándokot várnak Torinóba, ahol június 24-éig ismét látható a híres lepel. Ferenc pápa is ellátogat majd a városba, hogy megtekintse az ereklyét.

A torinói leplet legutóbb 2010-ben állították ki, de mától ismét megtekinthetõ. A látogatás ingyenes, de elõre idõpontot kell foglalni – ezt máris egymillióan tették meg. Ferenc pápa június 21-én tekinti majd meg.
2010-ben 2,5 millió ember látogatott el a torinói székesegyházba, hogy megnézze a 4,4 méter hosszú kelmét, amelybe sok hívõ szerint Jézus Krisztust temették – számolt be a BBC.
A torinói lepelrõl készült felvétel az eredetei állapotnak megfelelõen csak halvány kontúrokat mutat (bal oldalon), a fénykép negatívján viszont háromdimenziós, markánsan látható szakállas férfifej jelenik meg

Az egyház hivatalosan nem állítja azt, hogy Jézus testét csavarták volna a lepelbe, inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy mit jelent a hívõk számára az ereklye.

Ráadásul nem csupán hívõk vagy keresztények kíváncsiak rá. „Hitetlenek is eljönnek. Ez egy olyan alkalom, ami összehoz mindenkit, és az a célja, hogy pontos választ adjon a világunkban uralkodó erõszakra. Azt mondja nekünk, hogy egy jobb világot nem erõszakkal, hanem szeretettel lehet felépíteni” – mondta a lepelrõl Cesare Nisoglia torinói érsek.

A lepel naponta 12 órán keresztül tekinthetõ meg a Keresztelõ Szent János-katedrálisban

Forrás: Origo


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.