Átadták a Batthány Örökségközpontot

droszler | 2015. október 28 16:21:07 | körmendi hírek |

„Batthyány Örökségközpont Kialakítása Körmenden” című projekt szalagátvágással egybekötött ünnepélyes zárórendezvénye.

 

A rendezvény jelentőségét az adja, hogy Körmend turisztikai vonzerejét alapvetően meghatározza a városközpontban található Batthyány-kastély, mely az ország 5 legjelentősebb kastély-együttese között van. A helyi Önkormányzat eredményes lépéseket tett és tesz a műemlék-épületegyüttes közösségi, turisztikai funkciókat betöltő tereinek felújítására. Ebből a folyamatból kiemelkedik, hogy Magyarország Kormánya döntése alapján - turisztikai kiemelt projektként - a kastélyban alakították ki a Batthyány Örökségközpontot,  amelyhez Körmend Város Önkormányzata, mint kedvezményezett 800 millió forint támogatást kapott az Európai Regionális Fejlesztési Alapból.

A fejlesztés első szakaszában az impozáns épületegyüttes egykori lovardájában akadálymentesített fogadóhelyiségek, látogatókat váró szolgáltatások, interaktív információs pontok, vetítőterem és a gyógyító-gasztronómia termékeit felvonultató, helyi termékeket kóstoltató és forgalmazó "Liktárium" kapott helyet. Ez a beruházás az egyik alappillére annak a jövőbe mutató elképzelésnek, amelynek célja az, hogy hiteles helyen mutassák be a család, a város és az ország történetének összekapcsolódását. Kézenfekvő tehát, hogy az ország máig egyik legszebb épített örökségét, a Batthyány család egykori uradalmainak központját e célnak szenteljük.

A rendezvényen Magyarország Kormánya nevében ünnepi beszédet mondott és méltatta a Batthyány Örökségközpont létrehozását L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. 

Köszöntőt mondott és bemutatta a beruházás helyi turisztikai, városfejlesztési jelentőségét  Bebes Istvánt, Körmend Város polgármestere.

Velük együtt még részt vett a Batthyány Örökségközpont átadását szimbolizáló nemzetiszínű szalag átvágásán Dr. Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára, valamint Sárváry István, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi  és Vagyongazdálkodási Központ elnöke, illetve a kivitelező részéről Peresztegi Imre, a ZÁÉV Építőipari Zrt. vezérigazgatója.

 

 

 



Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.