Kiemelt figyelem mindenszentek, halottak napja közeledtével

droszler | 2015. október 30 09:22:07 | közérdekü |

Fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a közutakon és a temetők környékén Vas megyében.

A halottak napja keresztény ünnep. Ilyenkor, a korábbi évekhez hasonlóan, nagy számban indulunk útra, hogy lerójuk kegyeletünket elhunyt szeretteink sírjánál. A nagyobb tömegeket vonzó események alkalmával megnő az esélye az áldozattá válásnak, mert megjelennek az alkalmi, a trükkös és a zsebtolvajok is.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság mindenszentek ünnepe és halottak napja közeledtével felhívja a lakosság figyelmét az ilyenkor elszaporodó bűncselekmények megelőzésének fontosságára, valamint a biztonságos közlekedés szem előtt tartására.

  • Gépkocsijukkal – lehetőség szerint – kivilágított, jól látható helyen parkoljanak!
  • Győződjenek meg arról, hogy autójukat, kerékpárjukat lezárták!
  • Amíg felkeresik szeretteik sírját, még rövid időre se hagyják személyes irataikat, bankkártyájukat, lakáskulcsukat, illetve a gépjármű okmányait az autóban! Még üres táskát, ruhaneműt se hagyjanak az utastérben! Az autó nem biztonságos tárolóeszköz!
  • Felhívjuk az autóbuszon utazók figyelmét a kellő óvatosságra, hiszen a zsebtolvajok, a zsúfoltságot kihasználva, könnyen eltulajdoníthatják kézitáskájukat, értékeiket.
  • Fokozottan figyeljenek értékeikre, ha tömegben tartózkodnak!
  • Okmányaikat, értékeiket mindig táskájuk belsejében helyezzék el!
  • Kezüket mindig tartsák becsatolt táskájukon, hogy észrevétlenül senki ne nyúlhasson hozzá!
  • Amíg a sírt rendezik, vízért mennek, vagy éppen a szemetet dobják ki, soha ne tegyék le táskájukat, pénztárcájukat a sírra!
  • A koszorúkat igyekezzenek a sírhoz rögzíteni! Amennyiben nem lehet egy mozdulattal leemelni, a tolvajok egyszerűen odébb állnak.

 Javasoljuk, hogy a forgalom sűrűsége miatt megnövekedett menetidővel számoljanak és elindulás előtt lehetőség szerint tájékozódjanak az esetlegesen kialakult torlódásokról, balesetekről, forgalmi változásokról.

A megyeszékhelyen a Jáki úti temető környékén a közlekedés biztonságának fenntartása, a balesetek, a forgalmi torlódások megelőzése érdekében a frekventált időszakokban forgalomirányító rendőrök a polgárőrökkel közösen segítik a közlekedést, illetve a környező utcák forgalmának átszervezése is várható.

A vidéki temetőknél a körzeti megbízottak a helyi polgárőrökkel együttműködve teljesítenek szolgálatot a gépkocsi-feltörések és a zseblopások megelőzése érdekében.

Amennyiben bármilyen jogsértést észlelnek, kérjük, forduljanak bizalommal a legközelebbi rendőrhöz, vagy telefonon tegyenek bejelentést a 107-es, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszám valamelyikén!

Kérjük, fogadják meg tanácsainkat, hogy szeretteinkről a megemlékezést ne árnyékolhassa be semmilyen jogsértés!

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.