Tetten érték

droszler | 2016. szeptember 12 14:02:37 | körmendi hírek |
A személygépkocsija kitakarítását kérte egy férfi az egyik sárvári cégtől, de amikor visszakapta a járművet, az abban hagyott napszemüvege hiányzott. A rendőrök a bejelentéstől számított negyed órán belül elfogták a sárvári gyanúsítottat, aki miután elvégezte a megrendelt munkát, kivette a járműben talált tárgyat. Mint kiderült, a 19 éves B. Roland már korábban is követett el hasonló cselekményt. Vele szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Sárvári Rendőrkapitányság.

Két helyi lakost értek lopáson a biztonsági szolgálat munkatársai az egyik szombathelyi és az egyik körmendi áruházban 2016. szeptember 9-én. A 27 éves férfi szeszes italokkal akart fizetés nélkül távozni, a 35 éves nő pedig az áruvédelmi címke megsértésével, a ruházata alá rejtve próbált meg mobiltelefont és ahhoz tartozó kellékeket elcsenni az üzletből. A rendőrök mindkettejüket előállították az illetékes rendőrkapitányságra és kihallgatták. Mint kiderült, M. Roland már korábban is követett el hasonló cselekményeket. M. Rolanddal és H. Krisztinával szemben lopás vétség kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.