Polgármesteri kérelem az ideiglenes befogadó állomás megszüntetésére

droszler | 2016. október 05 19:18:34 | körmendi hírek |

Bebes István, Körmend Város Polgármestere a hétfői napon levélben kérte Pintér Sándor Belügyminisztert, hogy tegyenek meg mindent a körmendi ideiglenes befogadó állomás megszüntetéséért. A Vas megyei településen májusban hozott létre a kormány egy 300 fő befogadására alkalmas, ideiglenes sátortábort. A város vezetősége azóta többször kérte a kormányt, hogy találjon megoldást a befogadó állomás felszámolására. Ennek volt egy újabb lépése a hétfőn megfogalmazott hivatalos levél.

„A hét elején levelet fogalmaztam meg, amelyben arra kértem Pintér Sándort, a Belügyminisztérium vezetőjét, hogy próbáljon meg megoldást találni arra, hogy miként lehetne a Rendészeti Szakközépiskola területén felállított ideiglenes tábort megszüntetni. Hetek óta mindössze tucatnyi illegális bevándorló tartózkodik a táborban, az időjárás pedig egyre rosszabb.

Úgy gondolom, hogy mind a város vezetése, mind pedig az itt élők bebizonyították, hogy mindenkor képesek az összefogásra és az együttműködésre. A város és a körmendi emberek pedig a válság során tanúsított konstruktív hozzáállással kiérdemelték annak a lehetőségét, hogy csökkenjenek a településünkre nehezedő migrációs terhek.” – emelte ki a körmendi városvezető.



Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.