A fotózás megszállottja
Szendi Péter fotóriporter képeiből nyílt kiállítás október 17-én a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium galériáján. A megnyitón előbb Soós István igazgató köszöntötte az intézmény öregdiákját, majd Fodor Janka gitárszólóját követően Pintér Pál, a gimnázium nyugalmazott igazgatóhelyettese méltatta "az utcán heverő témák" megörökítőjét, Szendi Pétert.

- Bizonyára nem véletlen, hogy Pali bácsi nyitotta meg a kiállításodat, hiszen része van pályaválasztásodban. Tudatos döntéssel vagy odasodródva lettél fotós, fotóriporter, fotóművész?

- Harmadikos gimnazista voltam a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, amikor 1986-ban Pintér Pali bácsi vezetésével fotószakkör indult, melynek Sodics Peti barátommal alkottuk a tagságát. Pali bácsi szabad kezet adott nekünk, azt fotóztunk, amit akartunk; nem a témát nézte, hanem azt, hogy mit lehet javítani a felvételeken. Pénzben sem kevés az az anyag, amit elrontottunk. Ma már nem lehetne hetente fejenként tíz tekercs filmet elfotózni és kidolgozni. Az eredménye az lett, hogy mindig érdekelt bennünket a felvett kép. Így aztán érettségi után Székesfehérváron tanultam tovább, és szereztem fotós szakképesítést.

- Megszoktuk, hogy hatalmas táskával a válladon szinte mindenütt feltűnsz, kattintasz, és már mész is tovább. Ezért nehéz elképzelni téged műteremben dolgozó fényképészként. Volt-e részed afféle munkában is?

- Végzett fotósként hatalmas protekcióval a Vasi Fényszövnél kaptam munkát, de a 20 négyzetméteren eltöltött 8 órás munkaidőt nem nekem találták ki. Viszont az életem eddig úgy alakult, hogy a legreménytelenebb helyzeten egy szerencsés fordulat átsegített. Így két hónap műtermi munka után katona lettem, majd a leszerelés előtt 2 hónappal megkerestek, hogy a körmendi laktanyában vállaljam el a kriminalisztikai fotózás oktatását.

- 1994 óta a Vas Népe fotóriportere vagy, oda is a véletlen szerencse révén kerültél?

- Igen, előbb Szenkovits Péter és Benkő Sándor közbenjárására a Vas Népe külső munkatársaként dolgoztam, amikor véletlenül engem küldtek a IV. Béla király szobor felállításának fotózására. Aztán az újságban viszontlátva fél oldalon több apró képemet megérintett a varázs, és érdeklődni kezdtem a fotóriporteri munka iránt. Ezt csak megszállottként, szerelemből lehet csinálni, kötetlen munkaidőben, éjjel-nappali készenlétben.

- Ma egyre több fiatal igyekszik a média bűvkörébe kerülni. Kiből lehet jó fotós?

- A jó fotós technikailag és eszmei mondanivalójában is üzenetet közvetít, nívós munkát végez, miközben élénk társadalmi életet él, kapcsolatot tud létesíteni. Alkotásaival egyedi értékrendet közvetít, meg tudja döbbenteni a nézőit azt láttatva, ami mellet nap mint nap elmegy mindenki anélkül, hogy észrevenné a szépséget vagy a brutalitást.

- A kiállított 21 kicsi fotón a természet csodái és az emberi élet megrendítő vagy épp ironikus, humoros pillanatai egyaránt felvillannak. Mit szeretsz leginkább lencsevégre kapni?

- Kedvencem a portréfotózás, ami alatt az összes olyan kép értendő, melyen ember-motívum van, akár teljes alakban is. Ha ezek mögött valaki megsejti világlátásomat, esetleg a humoromat is, annak örülök.

- Néhány évvel ezelőtt még az egyre jobb gépért dolgozott a fotós, ma már alapfelvétel a csúcstechnika alkalmazása, de mi van az álmokkal, lehet-e még fejlődni szakmai téren?

- Álmom talán egy önálló hírügynökségi stúdió nyitása lehetne, aminek ma még nincs felvevőpiaca. A fényképezés technikai háttere miatt drága hobbi, ezért szakmaszeretetből mindig nálam van egy kicsi fényképezőgép is, amivel fotóalbumszerűen gyűjtöm azt, amit a szemem meglát.

(Szendi Péter kiállítása november végéig tekinthető meg.)

-ari-
Rábavidék