Bűnmegelőzési tanácsok a betöréses lopások megelőzése érdekében

droszler | 2017. június 29 09:36:17 | közérdekü |
A személyi tulajdon védelme elsősorban a tulajdonosra tartozik, ezért az ingatlanok és ingóságok biztonságáról mindenkinek saját magának kell gondoskodnia. A bűncselekmények minél hatékonyabb megelőzése érdekében elemeztük az idei évben Vas megyében elkövetett lakásbetöréseket és megvizsgáltuk, mely okok, illetve körülmények segítették elő ezek bekövetkezését.

Az elvégzett értékelés alapján általánosságban megállapítható, hogy a jogsértéseket olyan időszakban követték el, amikor senki sem tartózkodott az ingatlanban, vagy az teljesen lakatlan volt. Az elkövetők jellemzően olyan nyílászárókat választottak a behatoláshoz, amelyek az utcáról, illetve a szomszédok által kevésbé látható helyen kerültek kiépítésre, továbbá nem rendelkeztek védelemmel, megerősítéssel. Összességében elmondható, hogy a támadott ingatlanok nem rendelkeztek védelmi rendszerrel, vagy a meglévő működése nem volt megbízható, illetve az értékek tárolására nem állt rendelkezésre megfelelő eszköz. Több esetben azt tapasztaltuk, hogy az elkövető meg sem kísérelt bejutni az ingatlan lakott részébe, a célja kifejezetten a – jellemzően melléképületekben tárolt – dolgok (kerékpár, szerszámgépek) eltulajdonítása lehetett.

A bűncselekmények többsége megelőzhető, ezért kérjük, fogadja meg bűnmegelőzési tanácsainkatés ajánlásainkat közvetítse rokonainak és ismerőseinek is!

Lakások és családi házak esetében célszerű, hogy a lakás bejárati ajtaja legyen több ponton záródó, korszerű zárral felszerelve. Az ajtó anyaga legyen masszív, fém, vagy tömör fa. Fontos, hogy a hátsó ajtók, garázsajtók is kellő védelemmel rendelkezzenek. Használjon hevederzárat!

-  Az ablakokat is megfelelő zárral kell ellátni. Az üvegre lehet úgynevezett „betörésgátló” fóliát ragasztani. A nyitva, vagy bukóra hagyott ablak vonzza a betörőket és a szúnyogháló sem véd meg a „hívatlan vendégektől”. Ha elmegy otthonról, minden esetben be kell zárni az ablakokat is.

-  Az elkövetők nagyon gyakran az ablakot betörve, benyomva jutnak be a lakásba, illetve a házba, ezért ajánlott az ingatlan könnyen elérhető ablakait ráccsal ellátni. Célszerű a pince, vagy a garázs, illetve a lakótér közötti átjáróba is magasabb biztonsági követelményeknek megfelelő ajtót szereltetni.

- Ne tartson otthon értéket, illetve nagyobb mennyiségű készpénzt! Amennyiben mégis, az ékszereket, nagyobb összegű készpénzt célszerű falba szerelt, biztonsági, illetve számzárral ellátott lemezszekrényben tárolni.

-  Anyagi lehetőségeihez mérten, kiegészítésként alkalmazzon elektronikai védelmi rendszert is! Ezek a technológiák (hang- és fényjelző készülék, távriasztás) ugyan nem minden esetben védenek meg a betöréstől, de a külvilág számára jelzik, hogy illetéktelenek jogtalanul akarnak behatolni az otthonába.

-  Érdemes biztonságtechnikai szakember tanácsát kikérni, aki az adott ingatlan állapotát, helyzetét figyelembe véve tud tanácsot adni.

-  Célszerű szúrós, tüskés növényeket telepíteni a kerítés mellé. A kerítés maradjon átlátható, hogy illetéktelenek ne tudjanak feltűnés nélkül mozogni a kertben!

-  A garázs és a melléképületek ajtaját is mindig zárja be! Ezek esetében is meg kell teremteni a mechanikai biztonság minimális követelményeit. Ha van az építményen ablak, célszerű azt ráccsal ellátni. Az ajtót ajánlott biztonsági zárral, valamint komolyabb lakattal bezárni.

-  A hétvégi házak esetében is elengedhetetlen a megfelelő védelem biztosítása. Itt is célszerű valamennyi nyílászáróra rácsot szereltetni, hiszen így az elkövetőnek több időbe kerül a bejutás. Ha van a nyaralóban elektronikus riasztórendszer, mindenképpen aktiválja!

-  Amikor hosszabb ideig nem keresik fel a kiskertet, értékes híradástechnikai, háztartási eszközöket és egyéb kisgépeket ne hagyjanak az ingatlanon!

-  Ha kiskertjükben szerszámtároló van, a mechanikai biztonság minimális követelményeit itt is meg kell teremteni. Az építmény ablakát célszerű ráccsal ellátni, az ajtót ajánlott biztonsági zárral, valamint komolyabb lakattal bezárni.

-  Amennyiben a szerszámtároló egyszerűbb építmény, nem szabad benne értékesebb szerszámokat és kisgépeket tartani.

-  Ha a településen működik polgárőrség, célszerű velük felvenni a kapcsolatot. A polgárőrök rendszeresen bűnmegelőzési jellegű járőrszolgálatot folytatnak és ezzel a vagyonbiztonság fokozásában jelentős szerepet töltenek be.

-  Egy esetleges betörés esetén a nyomozást nagymértékben segítheti, ha a nagyobb értékű ingóságairól előzetesen fényképet és részletes leírást készít, hiszen így a Rendőrségnek érdemleges és használható információval tud szolgálni.

- Amennyiben a telket alacsony, könnyen letaposható drótkerítés védi, esetleg nincs is körbe kerítve, ne hagyjon elöl értékes, illetve könnyen mozdítható holmikat!

-  Amikor hosszabb időre hagyják el otthonukat, kérjék meg rokonukat, ismerősüket, hogy rendszeresen ürítse a postaládát! Ha kulcsot is tudnak neki adni, jó, ha naponta változtat a redőnyök állásán.

- Érdemes beszerezni programozható villanykapcsolót. A különféle időpontokban felkapcsolódó lámpa azt a benyomást kelti, hogy valaki otthon tartózkodik.

- Tájékoztassák szomszédjukat, hogy mennyi időre utaznak el! Kérjék meg, hogy figyeljen a lakásra, házra! 

-  Közösségi oldalon semmiképpen sem ajánlatos közzétenni az utazást.

-  Ha mégis megtörtént a bűncselekmény, az elkövető által használt tárgyakat ne dobja ki, ne mossa le, mert ezek nagy segítséget jelentenek a későbbi nyomozásban!

 

VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG

BŰNÜGYI OSZTÁLY

Bűnmegelőzési Alosztály

9700 Szombathely, Petőfi S. u. 1/C.

Telefon: 06/94/521-065   Fax: 06/94/521-160

E-mail: bunmeg.vasmrfk@vas.police.hu

Forrás: Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.