Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása: már lehet pályázni

droszler | 2017. július 01 09:43:14 | gazdaság |
Elérhető a hivatalos pályázati honlapon a Széchenyi 2020 keretében megjelent Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása (GINOP-5.2.7-17) kitöltő programja.

A program célja a Magyarország kevésbé fejlett régióinak területén új egyéni vagy mikrovállalkozás indítását tervező, vállalkozói szemlélettel rendelkező, 18–30 év közötti fiatalok felkészítése saját vállalkozásuk indítására, üzleti tervük kialakításához nyújtott ismeret- és készségfejlesztéssel, valamint vissza nem térítendő források támogatásával a jóváhagyott üzleti terv alapján indított vállalkozásuk tőketámogatásához – olvasható a hivatalos pályázati portálon, március végén megjelent felhívásban.
A támogatás mértéke a projekt elszámolható összes költségének 100 százaléka lehet. Egy jogosult fiatal által alapított egyéni vagy társas vállalkozás projektje minimum kétmillió, de maximum 3 hárommillió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhet.
A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 16 milliárd forint; a forrást az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja; a támogatott támogatási kérelmek várható száma: 5330 db.
A kitöltő program itt érhető el

Forrás: VMKIK


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.