Körmendi kézilabdázó a magyar utánpótlás válogatottban

droszler | 2017. december 06 11:41:46 | sport |

Körmendi kézilabdázó a magyar utánpótlás válogatottban

A Körmendi DMTE volt kézilabdása - Faragó Luca – a magyar női serdülő kézilabda válogatott csapat tagjaként az elmúlt héten Szerbiában lejátszotta első két válogatott mérkőzését a szerb korosztályos válogatott ellen.

A magyar serdülő válogatott 16 fős keretének ez volt az első mérkőzése, ahol kiválóan szerepelt a nyáron a NEKA (Nemzeti Kézilabda Akadémia) csapatába igazolt körmendi 15 éves játékos. A vendégek a hazaiak korosztályos csapatát előbb 33-18-ra, majd 37-21-re győzték le.

A körmendi játékosra beállós poszton számított ifj. Kiss Szilárd szövetségi edző. Az első mérkőzésen jó védekezésével – 7 labdaszerzés -, a második találkozón pedig 2 góljával és szintén jó védekezésével segítette csapatát a győzelemhez.

Jelenleg a magyar serdülő válogatott egy bő, 40 fős kerettel dolgozik, ahova még körmendi játékosként került be Luca, ami a Körmenden folyó utánpótlás-nevelő munka elismerését is jelenti.

December közepén ismét útra kel majd Lengyelországba a korosztályos válogatott, ahol az Olimpiai Reménységek Tornáján a cseh, a szlovák és a lengyel csapat játékosaival fognak játszani.

A Szerbiában szerepelt csapat magja – melynek Faragó Luca is tagja - megmaradt és a bő keretből még újabb játékosok kaptak meghívót a válogatott decemberi mérkőzéseire



Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.