Program indul a fiatalok mozgásgazdag életmódjáért

droszler | 2017. december 12 23:28:16 | sport |

Foci-, kézi- és kosárlabdákat, ugrálóköteleket, futballkapukat és pulzusmérő órákat is tartalmaz az a sportszercsomag, amit a Magyar Diáksport Szövetség a kevésbé fejlett régiók 6 iskolájának juttat el decemberben és januárban. Az érintett oktatási intézmények mind részt vesznek az MDSZ Tehetséggondozás sport által EFOP 3.2.10-16-0001 jelű, európai uniós támogatással megvalósuló kiemelt projektjének „Klaszter alprojekt”-jében. Ennek célja, hogy valós tapasztalatok alapján olyan megoldási útmutatót tudjon adni az ország valamennyi alap- és középfokú oktatási intézményének, amely révén összehangolt szakmai együttműködés alakítható ki helyben, és így növelhető a fiatalok sportolási kedve és lehetősége is. A „Klaszter alprojekt”-ben részt vesz a Vas megyében található körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium is.

A Magyar Diáksport Szövetség az idei tanévben kezdte meg a Tehetséggondozás sport által, EFOP 3.2.10-16-0001 jelű európai uniós projekthez tartozó „Klaszter alprojekt” előkészítését. Ennek során 6 vidéki iskola bevonásával valós képet vázolnak fel az iskolai és az iskolán kívüli sportolási, és az ezekhez kacsolódó szakmai együttműködési lehetőségekről, valamint az infrastrukturális helyzetről. A helyzetértékelésre várhatóan 2018. május-júniusban kerül sor. Jövő év őszétől pedig már annak tesztelése következik, hogy valamennyi érintett - iskola, önkormányzat, önkéntesek, szülők, pedagógusok, sportegyesületek, MDSZ helyi kollégáinak – bevonásával helyi szinten hogyan lehet hatékonyabb együttműködést kialakítani a családok és a sportolási lehetőséget biztosító szervezetek között. A „Klaszter alprojekt” végeredménye egy valós tapasztalatokra épülő ajánláscsomag lesz, amely bemutatja, feltárja az iskola és a helyi, térségi szereplők tudatos együttműködési lehetőségeit annak érdekében, hogy a fiatalok életének még inkább része legyen a rendszeres testmozgás, és a fizikai aktivitásban gazdag közösségi programokon való részvétel. A projekt hozzájárul továbbá az iskolai egészség- és személyiségfejlesztő munka minőségének emeléséhez, végső soron pedig az egészségtudatosabb, aktív életvezetéshez, valamint a hatékonyabb tehetséggondozáshoz is.


Az alprojekt előkészítésén a Magyar Diáksport Szövetség részéről 70 fő vesz részt. A kiválasztott iskolák között található intézmény kisebb és nagyobb településről egyaránt, továbbá alapítványi, egyházi és állami fenntartású, valamint általános iskola, szakiskola és gimnázium is. A „Klaszter alprojekt” előkészítését és lebonyolítását nagy értékű sportszercsomagok is segítik majd az egyes iskolákban. 

A Vas megyében található körmendi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban december 12-én került sor a sportszerek átadására. A többek között futball- és teniszlabdákat és tollaslabda szetteket is tartalmazó csomag átnyújtásakor jelen volt a település önkormányzati képviselője és egyben a Társadalmi és Ifjúsági Ügyek Bizottságának  elnöke, Csák Tamás is.


A Magyar Diáksport Szövetség idén minden eddiginél sikeresebb éve t zárt. A szervezet kiemelt rendezvényein több százezer fiatal sportolt országszerte. A Diákolimpia® versenyein 270 ezer diák vett részt, közülük 15 ezren jutottak a sportági döntőkbe. A vizes sportok évébe a Magyar Diáksport Szövetség is bekapcsolódott, hiszen április második felében házigazdája volt a Budapesten megrendezett ISF (Nemzetközi Iskolasport Szövetség) Iskolai Úszó Világbajnokságának. A rendezvényre 17 országból mintegy 300 sportoló érkezett. Ősszel került megrendezésre az Európai Diáksport Napja, amelynek keretében idén Magyarországon 1000 iskolában mintegy 200 ezren sportoltak, míg európai szinten 26 országban közel 2 millióan.



A Magyar Diáksport Szövetség

A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították és mára a legnagyobb magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több gyermeket vonjon be sportprogramokba és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész életen át. A szervezet testmozgás és sportprogramokon keresztül támogatja az önkéntesség, valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését Magyarországon. A Magyar Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi iskolával, és minden évben megrendezi a Diákolimpiát®, amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a diáksportban.





Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.