Körmenden is épül egy Honvédelmi Sportközpont

droszler | 2018. január 02 10:34:55 | hazai hírek |
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy lett a lőterek építése

Körmend is épül egy Honvédelmi Sportközpont abból a 16-ból, amelyet 2018-ban valósít meg a kormány. A megvalósítást nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormányzat.

Országszerte 16 városban épül Honvédelmi Sportközpont a 2018-as költségvetési évben, melyek közt Baja és Kecskemét is szerepel. A 17 és fél milliárd forintból megvalósuló programot a kormány egy december 28-án kelt kormányrendeletben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította, ami azt jelenti, hogy a hatósági ügyintézés és az engedélyek kiadása egyszerűsödik és gyorsabbá válik.

A Honvédelmi Sportközpontok létrehozásának célja, hogy a sporttevékenységen keresztül a társadalom minél szélesebb rétegét vonják be a honvédelmi nevelés programjába, kizárólag önkéntes alapon. A program elsősorban nem a versenysportokat támogatja, hanem a fiatalok sport iránti érdeklődését hivatott fölkelteni, illetve ehhez kapcsolódva célja az egészségük megőrzése. A központok olyan sportágak gyakorlására biztosítanak lehetőséget, amelyek a honvédelem szempontjából is hasznosítható tudást adnak. Alkalmasak lesznek a szabadidős tevékenységként folytatott sportlövészet megismertetésére és biztonságos gyakorlására, valamint a honvédelmi szempontból is kiemelten fontos sportágak – küzdősportok, vívás, lövészet és mások – edzéseire, vagy akár az elsősegélynyújtás és a tájékozódási ismeretek oktatására is – tájékoztat a honvedelem.hu.

A beruházásban érintett városok: Balassagyarmat, Berettyóújfalu, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Kisvárda, Körmend, Nagykanizsa, Újfehértó, Pécs, Sárospatak, Szarvas, Szekszárd, Székesfehérvár, Szigetvár és Zalaegerszeg.

A kormányrendelet szerint a program lebonyolítója a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. lesz.

Forrás: BAON.HU





Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.