Árokba csapódott az ittas sofőr autója

droszler | 2018. február 14 08:26:17 | bünügy |

A Körmendi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal zárta le a zalaegerszegi férfivel szemben folytatott eljárást.

Ahogy arról már korábban hírt adtunk, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2017. november 2-án, Egyházasrádóc térségében. Egy zalaegerszegi férfi személygépkocsival közlekedett Egyházasrádóc felől Körmend irányába, amikor a 86-os számú főút 59-es kilométerszelvényénél az előtte haladó tehergépkocsi előzését követően – a menetiránya szerinti jobb oldali forgalmi sávba történő visszatérése során – az útpadkára sodródott, majd egy hirtelen manőver következtében a szemközti árokba csapódott. A balesetben a sofőr és utasa – az orvosi vélemény szerint – könnyű sérüléseket szenvedett.

Munkatársaink az eljárás során megállapították, hogy a személygépjármű vezetője szeszes ital fogyasztását követően vezette járművét, ezért vele szemben – járművezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

A Körmendi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat a Körmendi Járási Ügyészségre vádemelési javaslattal megküldte.

A balesetek elkerülése érdekében kérjük a gépjárművezetőket, ha autóba ülnek, tartózkodjanak a szeszes ital fogyasztásától!



Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.