Batthyány-kastély: üzleti és kulturális tervek

droszler | 2003. december 10 15:34:09 | körmendi hírek |
A korábbi tervekkel ellentétben a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) vagyonkezelői szerződés helyett csupán üzemeltetői szerződést kíván kötni a körmendi Batthyány-kastély hasznosítására azzal a céggel, amely a műemlék együttes rekonstrukciójával együtt tízmilliárd forintos beruházást tervezett a vasi városban - tudtuk meg Cserepes Tibortól, a KVI hasznosítási vezérigazgató-helyettesétől.
A vagyonkezelő szervezet korábban a műemlék együttes üzleti célú hasznosításának koncepcióját támogatta, így végül 2003 elején elfogadta egy budapesti cég, a Szeleste 2001 Kft. ajánlatát. A kft. vállalta, hogy néhány éven belül több mint tízmilliárd forintos beruházással felújítja a kastélyt és a hozzá tartozó épületeket, a főépületben kialakít egy ötcsillagos szállodát, számos egyéb fejlesztéssel pedig komplex turisztikai központot hoz létre Körmenden.
A műemlék együttes üzleti célú hasznosításáról szóló koncepció megváltoztatását - Batthyány-Strattmann László idei boldoggá avatásának hatására - a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) kezdeményezte. Varga Kálmán, a hivatal elnöke a közelmúltban egy konferencián kijelentette, hogy a boldoggá avatott herceg emlékét csak akkor lehet méltóképpen megőrizni, ha a körmendi kastélyt a jövőben is közösségi, elsősorban kullturális célokra hasznosítják. A KÖH új kastélyprogramjának tervezetében például már az szerepel, hogy az ingatlancsoport hosszú távon az állam vagyonkezelésében marad. A tervek szerint a kastély egyik szárnyában Batthyány-Strattmann -emlékmúzeumot alakítanának ki.
Györey Zsolt, a Szeleste 2001 Kft: ügy-vezetője tudósítónknak azt mondta: amíg nincs hivatalos döntés a kastély más célú hasznosításáról, a cég tovább készül üzleti tervei megvalósítására. Az ügyvezető szerint még nem mondtak le arról, hogy az egész komplexumra kiterjedő, több évtizedre szóló vagyonkezelői szerződést kössenek a KVI-vel. Györey hozzátette, hogy folyamatosan készülnek a kastélyrekonstrukció tervei, folyik a kiviteli munkák engedélyeztetése, jövő tavasszal pedig szeretnék megindítani az északi szárny felújítását.
Bebes István, Körmend polgármestere kérdésünkre azt mondta: az önkormányzat támogatja a kulturális szempontú, közcélokat szolgáló hasznosítást, azonban szeretne részt venni a részletes koncepció kidolgozásában, egyúttal azt is fontosnak tartja, hogy a Batthyány család véleményét is kikérjék az ügyben.
CS. P

Forrás: Népszabadság


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.