Négyezer kaptafa a harckocsiszínben

droszler | 2003. december 22 15:26:54 | körmendi hírek |
Hétszázmillió forintos kártérítési pert indított a magyar állam ellen a szombathelyi székhelyű MSC Hungary Kft., miután a közelmúltban jogerős ítélet született arról, hogy érvénytelen az az adásvételi szerződés, amellyel a cég 1991-ben megvásárolta a körmendi cipőgyár ingatlanait, így most azokat vissza kell adnia a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) kezelésébe.

Peter Roysky az MSC Hungary Kft. ügyvezető igazgatója szerint a bírósági ítélettel elkezdődött Magyarországon a visszaállamosítás korszaka. A cégvezető elsősorban a magyar államot képviselő szervezeteket, hatóságokat teszi felelőssé azért, hogy az MSC Hungarynek be kell zárnia a körmendi cipőgyárát, és el kell bocsátania több száz embert.

- Még néhány napig, december végéig tart a felmondási időnk, aztán már csak a gondnok marad, hogy vigyázzon a gyárra, amíg a KVI leltár szerint át nem veszi az épületeket - mondja szomorúan Bán Miklós, az MSC Hungary Kft. körmendi cipőgyárának egyik állását vesztett vezetője.

A 45 évig működő gyártósorok októberben álltak le, a gépek zömét azóta leszerelték, most szorosan egymás mellé állítva várnak egy vevőre. A körmendi gyárban az év elején még 850-en dolgoztak, közülük 130-an kaptak munkát az MSC Hungary szombathelyi üzemében, a többiek elvesztették állásukat.

- Huszonkilenc évet húztam le a cipőgyárban, úgyhogy nemcsak anyagilag, de érzelmileg is nagyon megrázott a bezárás híre - mondja Bán Miklós. - Ezzel a lépéssel egy tradicionális szakma végképp eltűnik a városból.

A körmendi Sabaria cipőgyárat az 1960-as évek elején alapították, amikor a Batthyány-kastély parkjából elvezényelték a szovjet hadsereg egyik ott állomásozó alakulatát. A gyárépületeket az 1940-es években épült harckocsiszínekből alakították ki, de a Batthyány-kastély keleti szárnyát is az üzem használatába adták. A körmendi cipőgyár több mint tíz éve került a svájci tulajdonú Marc Sabaria Cipőgyártó Kft. tulajdonába, amely 1999 óta MSC Hungary Kft. néven működik.

- Néhány évvel ezelőtt még tizenegy telephelyen 2900 alkalmazottat foglalkoztattunk - mondja Doktorné Németh Margit, az MSC Húngary gazdasági vezetője.
- Ma már csak két helyszínen, Szombathelyen és Őriszentpéteren folyik a termelés 1400 dolgozóval.
A folyamatos leépítések hátterében több tényező is szerepet játszott. Peter Roysky szerint az egyik legdöntőbb változást az európai cipőipar válsága okozta.

- Cégünk a termékek nyolcvan százalékát a német piacon értékesíti, ahol az elmúlt évben 450 millió párról 350 millió párra esett vissza az éves fogyasztás - állítja a cégvezető. - A piacromlás mellett az ingadozó árfolyamok és a növekvő minimálbérek is nehezítették a helyzetünket. És akkor jön a ráadás: a jogerős bírósági ítélet arról, hogy amit tíz évvel ezelőtt megvásároltunk, az mégsem lehet a miénk.
Arra a felvetésre, hogy a szombathelyi központú MSC Hungary két éve folyamatosan számolja fel a vidéki telephelyeit, így előbb-utóbb a körmendi gyárra is sor került volna, a cégvezető azt mondja:

- Ha valaki vétlen sofőrként meghal egy autóbalesetben, akkor a tragédia felelősei nem érvelhetnek azzal, hogy az áldozat súlyos beteg volt, és néhány éven beliil úgyis meghalt volna. Igaz, hogy nehéz helyzetben vagyunk, de a körmendi gyárat kizárólag azért kellett bezárnunk, mert mint tulajdonunkat elveszítettük.
A körmendi ingatlanegyüttest 1991-ben az állami tulajdonban lévő Sabaria cipőgyár adta el a Marc Sabaria Kft.-nek. A több tízmillió forintos vételár fejében a kastélyparkban található egykori harckocsiszínek, a gyártósorok, a kiszolgálóhelyiségek a kft. tulajdonába kerültek, amely egyúttal tartós használati jogot szerzett a Batthyány-kastély keleti szárnyára is. A tulajdonszerzés egyik alapfeltétele volt, hogy az ügylethez meg kellett szerezni az Allami Vagyonügynökség (ÁVÜ) hozzájárulását.

- Egy darabig minden simán ment: az ÁVU megadta a hozzájárulását, kifizettük a vételárat, a földhivatalban bejegyezték a cégünk tulajdonjogát, befizettük a kiszabott illetéket - mondja Doktorné Németh Margit. - Derült égből villámcsapásként ért minket, amikor 1992-ben az Országos Műemlékvédelmi Hivatal arról értesítette a körmendi földhivatalt, hogy az adásvétel érvénytelen, mivel ahhoz előzetesen nem kérték ki a műemlékvédelem hozzájárulását. A földhivatal hamarosan törölte a tulajdonjogunkat az ingatlan-nyilvántartásból, és újra bejegyezte tulajdonosként a magyar államot. A cipőgyár javára 1996-ig ingyenes használati jogot jegyeztek be, amelyet 1997-ben töröltek. Azóta hivatalosan a KVI a cipőgyári ingatlanok vagyonkezelője.

Peter Roysky azt állítja, az elmúlt évben több tucatszor tárgyalt a különböző állami szervezetek, hatóságok képviselőivel, de egyetlen alkalommal sem sikerült olyan megállapodásra jutnia, amely az MSC Hungary számára elfogadható lett volna. A cég végül pert indított a magyar állam ellen tulajdonjog megállapítása címén - amelyet a közelmúltban jogerősen elveszített.
Az ítélet indoklásában többek között az áll, hogy az 1991-es adásvétel csak akkor lett volna érvényes, ha ahhoz a műemlékvédelem is hozzájárult volna.
Cserepes Tibor, a kártérítési perben az államot képviselő KVI vezérigazgatóhelyettese azt mondja: néhány hónap haladékot adnak az MSC Hungary Kft.nek, hogy a cég eltudjon költözni a Batthyány-kastélyból és a cipőgyári épületekből. Az bizonyos, hogy a kastélyszárnyban hamarosan Batthyány-Strattmann László-emlékmúzeumot alakítanak ki. A cipőgyári barakkokat, a hajdani harckocsiszíneket - mint a műemlékegyüttestől idegen részeket feltehetőleg lebontják majd.

- Súlyos kár ért minket a tulajdonjogról szóló perben született ítélet miatt, hiszen megvásároltunk valamit, amit aztán később visszavettek tőlünk. A magyar állam nem akar önszántából fizetni, ezért kénytelenek voltunk kártérítési pert indítani - mondja Peter Roysky - A baj csak az, hogy mire megnyerjük a pert, évek telhetnek el, pedig most még megmenthető lenne a cég. Lehet, hogy mire a pénzünkhöz jutunk, már nem is lesz MSC Hungary Kft.
Csák Csongor, a kártérítési perben az államot képcliselő Pénzügyminisztérium szóvivője azt mondja, nincs még a kezükben a keresetlevél, így a tárca egyelőre nem tüd érdemben nyilatkozni az ügyről.

Bán Miklóssal állunk egy hatalmas gyártócsarnok közepén. Körülöttünk több száz nejlonzsák, benne mintegy négyezer műanyag kaptafa.
- Összecsomagoltuk az elmúlt néhány év termését - mondja Bán úr. Ezek mind a saját tervezésű modelljeink, ennyiféle terméket gyártottunk a körmendi cipőgyárban. Hamarosan elszállítjuk a kaptafákat a szombathelyi üzembe, hátha a következő években visszajön még a divatba közülük néhány. Talán egyszer még örülni is tudok neki, ha meglátok egy-egy ismerős cipőt valakinek a lábán.

CSERI PÉTER

Népszabadság




  · Korábban megjelent híreink a témában:

     · Kártérítést kér az MSC Hungary Kft. az államtól  2003. november 27 10:26:21

     · Másodfokon is veszítettek  2003. november 15 14:07:10

     · Bezár a Marc: Sajtószemle  2003. július 14 17:33:35

     · Bezár a MARC: az MSC Hungary kft sajtónyilatkozata  2003. július 12 09:40:20

     · Bezár a MARC: Önkormányzati közlemény  2003. július 11 17:21:38

     · Hírek a Marc üzembezárásáról  2003. július 11 15:25:50

     · Leépítés a Marcnál  2003. április 30 08:07:55



Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.