A sárkány pallosa

droszler | 2004. január 25 19:08:35 | kultúra |
Pályázati felhívás
bábjáték vagy videofilm készítésére iskoláknak

"A SÁRKÁNY PALLOSA" címmel pályázatot hirdet a COLDWELL KÖNYVEK kiadója bábjáték ill. videofilm készítésére.
Csak általános és középiskolai osztályok indulhatnak a 10-16 éves korosztályból.


A pályázat célja

1. Elsődlegesen az, hogy Gáspár Ferenc történelmi kalandregényén keresztül a fontos európai kapcsolatokkal és címekkel rendelkező, történelmi szerepét illetően ellentmondásosan megítélt Zsigmond királyt megismertesse a fiatalokkal. A regény cselekménye több idősíkban fut, ugyanis a történelmi szál mellett a kerettörténet egy mai tizenéves fiúról is szól. (A sorozat értékét jelzi, hogy Rockenbauer Zoltán, Görgey Gábor, és Hiller István kulturális miniszterek is támogatták az eddigi 4 kötet megjelenését).
* A sorozat első 3 kötete, a STRUCC TRILÓGIA - A STRUCC VÉRE, A STRUCC TERJESZKEDIK és A STRUCC HALÁLA - Nagy Lajos királyról és koráról szól.
* A negyedik kötet A SÁRKÁNY PALLOSA , ami voltaképpen a SÁRKÁNY TRILÓGIA első része, Zsigmond királyról és a Sárkányos Lovagrend megalapításának előzményeiről szól. A jelenlegi pályázat ehhez a regényhez kapcsolódik.

2. Erősíteni kívánjuk az osztályközösségen belüli csapatmunka kialakulását, mivel a pályamű elkészítése sokféle tevékenységet és ezek összehangolását feltételezi.

3. A pályamunka jó alkalmat kínál a résztvevő osztályoknak arra is, hogy adott esetben iskolai ünnepségen bemutathassák művüket, így aztán vesztese nem is lehet a pályázatnak.

Mind a Bábjáték, mind a Videofilm kategóriában a következő díjakkal jutalmazzuk a legjobbakat (kategóriánként külön-külön):

* 1. díj : KÉT NAPOS OSZTÁLYKIRÁNDULÁS DIÓSGYŐRBE
2004 június 1-2-án, a várfesztivál idején (utazással, teljes ellátással,
ingyenes vár-belépővel). A fesztivál programjában szerepel a két díjnyertes osztály bábelőadása, ill. videofilmjének lejátszása.

* 2. díj : az osztály tagjainak Füles rejtvénylap fél éves előfizetése és könyvjutalom, valamint egy évig érvényes egyszeri családi belépő a Diósgyőri Lovagvárba.

* 3. díj: az osztály tagjainak könyvjutalom és egy évig érvényes egyszeri belépő a Diósgyőri Lovagvárba.


* Különdíjak is lesznek!





Pályázati feltételek Megtalálhatóak:
www.pafi.hu, és www.coldwell.hu internetes oldalakon, valamint a FÜLES rejtvényújság 2004/6.számában.
Pályázhatnak: általános és középiskolák osztályai a 10 és16 éves korosztályból.

Nevezni két kategóriában lehet: Gáspár Ferenc A SÁRKÁNY PALLOSA című regényének tetszés szerinti részletéből készült:

1. BÁBJÁTÉK (dramatizálás, bábok elkészítése, díszlet megtervezése);
beküldendő: szinpadi jelenet szövegkönyv
bábokról készült fotók,
díszletterv
vagy

2. VIDEOFILM
beküldendő: videokazettára vett előadás
forgatókönyv

Értékelési szempontok:
- A művek terjedelme nem haladhatja meg a 15 percet.
- A történelmi adatokat és szereplőket nem szabad megváltoztatni, de a ma játszódó jeleneteket igen
- Érzékeltessék a regény idősíkbeli váltakozásait
- Az osztályból minél többen vegyenek részt az alkotásban

Nevezési díj nincs. A nevezési lap elküldésével lehetőséget kap az osztály arra, hogy igény esetén
A SÁRKÁNY PALLOSA köteteket 50%-os áron (1980 Ft helyett 990 Ft/db) a kiadótól megrendelheti.

A nevezési lapot a COLDWELL KÖNYVEK kiadóba lehet küldeni
postán (1028 Budapest, Gazda u. 41); faxon (1-274-6295) vagy
interneten (www.coldwell.hu; info@coldwell.hu)
A nevezési lapon a következő adatokat kérjük: osztálynévsor, felkészítő tanár neve, iskola neve, címe, telefonszáma, (e-mail címe), és igény esetén a kért könyvek megrendelése.
A nevezési lap elküldése nem feltétele a pályázaton való részvételnek.


A pályaművek beküldési határideje: 2004 március 31.
Cím: Coldwell Könyvek kiadó, 1028 Budapest, Gazda u. 41.

EREDMÉNYHIRDETÉS: FÜLES 2004/21. számában

A beérkezett alkotásokat szakmai zsűri értékeli , amelynek tagjai a színházművészet, az irodalom, a történelem és a képzőművészet területén tevékenykedő tanárok és művészek.

A pályázat kiírója a COLDWELL KÖNYVEK kiadója.
Fő támogató: Miskolc Város Önkormányzata, miskolci Ady Endre Műv. Ház és a FÜLES rejtvénylap.
További támogatók : Megyei és Városi Pedagógiai Intézetek, Megyei Könyvtárak, Köznevelés kiadvány



INFORMÁCIÓ: Kósa Edit
(1) 376 5667 vagy (1) 274 6295 (30) 625 9842 vagy info@coldwell.hu
www.coldwell.hu


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.