Munkahelyeket teremtő önkormányzat

droszler | 2004. február 20 23:20:27 | körmendi hírek |
Bebes István polgármester a költségvetésről, beruházásokról, fejlesztési tervekről

Körmend már rendelkezik jóváhagyott költségvetéssel, ami azért fontos, mert ennek birtokában lehetővé vált, hogy a fejlesztések, beruházások, kifizetések elkezdődhessenek a városban -szögezte le Bebes István, Körmend polgármestere, aki szerint jelentős eredmény, hogy a működésí hiány csökkent: a 2003. évi közel 200 millió forinttal szemben az ídei költségvetésben 109 millió forintra tervezték. Kedvezőtlenül érinti viszont az önkormányzatot, hogy idén már nem lehet BERHIKI-s pályázatot benyújtani, és a normatív állami hozzájárulás összege sem változott számottevően.
- A költségvetésből kitűnik, hogy idén szokatlanul nagy összeget fordítanak beruházásokra: több mint egymilliárd forintot.
- Tavaly több olyan pályázatot nyújtottunk be, amely jelzi a városvezetés elkötelezettségét a város fejlődését illetően. Olyan beruházásokról van szó, melyeket a pályázatok elbírálásától, sorsától függetlenül is meg fog valósítani az önkormányzat. Ezek a projektek tudatosan, tervszerűen felépítettek, komoly szakmai előkészítő munka áll mögöttük. Fontos, hogy szervesen illeszkednek Körmend négyéves társadalmi-gazdasági programjához.

- Melyek ezek?

- Tavaly a legnagyobb beruházás a biofűtőmű megvalósítása volt, melynek teljes költsége 411 millió forint. Ezt a beruházást az előző képviselő-testület indította el, és a kivitelezés is zömében e testület megbízatása alatt zajlott le. Mivel azonban egyes jelekből arra lehetett következtetni, hogy a beruházás nem hozza meg a kívánt eredményt, szakértőket kel-lett felkérni ennek kivizsgálására.

- Milyen eredményt hozott ez?

Sajnos a jelentés megerősítette kételyeinket: a biomassza fűtőmű a piaci árak feletti ráfordítással realizálódott, ami jelentősen megnövelte az önkormányzat terheit a magas önrésszel. A jelentés után a képviselő-testület úgy döntött, hogy az önkormányzati kötelezettségek csökkentése, az energiahatékonyság javítása érdekében független szakértőket, vagy szakértői csoportokat kér fel, hogy készítsenek javaslatot a biofűtőmű gazdaságos működtetését, a beszállítói hálózatot, és a további fejlesztési lehetőségeket illetően.

- Hol tart a szennyvízcsatorna-építés?

- A képviselő-testület tavaly augusztusban döntött arról, hogy támogatja a PHARE CBC pályázaton való részvételt, amely a körmendi szennyvíztisztító teljes korszerűsítését célozza. A projekt célja három körmendi településrész, Alsóberkifalu, Felsőberkifalu és Horvátnádalja, illetve további három település (Magyarnádalja, Vasalja; Pinkamindszent) szennyvízhálózatának kiépítése. Mivel a PHARE CBC program megköveteli egy határon túli partner bevonását a projektbe, Körmend felvette a kapcsolatot Moschendorf polgármesterével, akivel sikerült megegyezni abban, hogy a község a szennyvízhálózat osztrák oldalon való kiépítésére ad be pályázatot. E pályázat jelentősége az, hogy már az uniós csatlakozás előtt olyan fejlesztés indulhat el Körmenden és térségében, amely megteremti a csatlakozás utáni szigorú uniós feltételeknek való megfelelés lehetőségét. A képviselő-testület vállalta a pályázat megvalósításához szükséges önrész rá eső részének, azaz 205 millió forintnak a biztosítását, amihez különböző pályázati lehetőségeket is igénybe kíván venni a városvezetés.
Elkezdődött a szennyvíztisztító telep levegőztető rendszerének korszerűsítése, amelyet a VASI-VÍZ Rt. végez. Az önkormányzat ehhez a fejlesztéshez a tavalyi költségvetésében húszmillió forintot különített el, és további hatmillió forintot biztosított fejlesztésre átvett pénzeszközökből. A korszerűsítés a VASIVÍZ Rt. becslése szerint 150 millió forintba kerül. A közbeszerzési eljárás hamarosan megkezdődik, a teljesítés határideje október 15. A szennyvíztisztító telep rekonstrukcióját sajnos a korábbi városvezetésnek nem sikerült megoldania. A szennyvíztisztító korszerűsítése prioritást élvez, hiszen ez teszi lehetővé telkek, ipari parkok kialakítását, Körmend hosszú távú, dinamikus fejlődését.

- Tavaly vetődött fel a sportcsarnok felújításának gondolata is.

- A sportcsarnok felújítása Körmenden több szempontból is indokolt. Körmend volt az első város Magyarországon, amely elnyerte "A nem-zet , sportvárosa" címet 1994-ben. Ám a sportcsarnok felújítására vonatkozó döntésnél nem az elért sporteredményeken, hanem a biztonságtechnikai szempontokon volt a hangsúly. Műszakilag elavult, tűz- és balesetveszélyes épületről
van szó, ahol a gyermekek épsége; biztonságos elhelyezése hosszú távon nem megoldott.
Felújítása után multifunkciós feladatok ellátására is alkalmassá válik a sportcsarnok, többek között kulturális, művészeti események, rendezvények házigazdája is lehet. Az épület felújítására kiírt építészeti szerkezeti ötlettervpályázat nyertese a Vasiterv Kft. lett, jelenleg az engedélyezési tervek készítése zajlik.
A sportcsarnok felújításához az önkormányzat több pályázatot is benyújtott. A csarnok villamoshálózatának korszerűsítésére 13 millió forintot nyert a város. Hátrányosan érintette azonban Körmendet az, hogy a Gyermek-, If-fiúsági és Sportminisztérium az F kódjelű pályázatokat törölte.

- A másik látványos beruházás Körmenden a Szabadság tér felújítása.

- A testület kijelölte a rekonstrukció fő irányvonalát. Az Orpheus programban 10 százalékos önrész biztosítása mellett 90 százalék vissza nem térítendő támogatás nyerhető. Körmend pályázatának I. komponense a belváros rehabilitációját célozza meg, a főpályázó az önkormányzat, partnere Körmend és Kistérsége Önkormányzati Területfejlesztési Társulás, valamint a Polgári Összefogás Körmendért Egyesület. A II. komponens a városközpont közlekedési szempontból való jobb elérhetőségét célozza meg, a fő pályázó a Vas Megyei Közút-kezelő Kht., partnere az önkormányzat. Az önrész az I. komponens esetén 67 millió forint, a II. komponens esetén pedig négymillió forint.
A Fő tér felújításához kapcsolódik, hogy a Rákóczi utcai Heissig-ház rekonstrukciója befejeződött. Erre az önkormányzat a városgondnokság költségvetésében 11 millió forintot különített el.

- Idén új intézményt is alapított az önkormányzat.

- Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium által kiírt pályázaton 36 millió forintot nyertünk. Ennek nagy része a Thököly úti épület átalakítását, felújítását fedezi, s ebből az öszszegből került sor a mozgáskorlátozottak részére speciális szállítójármű vásárlására. A Thököly út 46. szám alatti önkormányzati ingatlanban Családsegítő Gondozási Központot alakítunk ki, ahol a fogyatékosok és szenvedélybetegek nappali intézménye, valamint támogató szolgálat (fogyatékkal élők számára), családsegítő és gyermekjóléti szolgálat működik majd. Az épület felújítása, átalakítása és az új ellátórendszer elindítása tavaszra várható. A támogató szolgálat többek között segítséget nyújt a fogyatékkal élők számára a közszolgáltatásokhoz való hozzájutásban, társadalmi kapcsolatok javításában, szállító szolgáltatásban, segédeszközökhöz való hozzájutásban. A gondozási központ munkahelyeket is teremt: 25-30 ember szükséges a szolgáltatások ellátásához, a szükséges feladatok biztosításához.
Bebes István reméli, hogy a tervezett beruházásokat az önkormányzatokat sújtó központi elvonások, költségmegszorítások ellenére ís meg tudja valósítani a város.

Fittebb a polgármester

Az utóbbi időben a város polgármestere látványosan karcsúsodott. Bebes István elárulta: 22 kilótól szabadult meg diétának és kemény edzésnek köszönhetően. Reggel ötkor kel, s csak a napi testedzés, erősítés után kezdi meg a munkát, este azzal fejezi be. A város első embere elismerte: a megváltozott életmódnak köszönhetően nőtt a teherbírása, a napi 12-13 órás munkát képes koncentráltan végezni.

Díjak a hercegorvos emlékére

Batthyány-Strattmann László nevéhez két díj fűződik Körmenden: a hercegorvos nevét viselő, legmagasabb városi kitüntetés (ilyet még nem osztottak ki) és az ösztöndíj.
A Boldog Batthyány-Strattmann László Díjat a képviselő-testület a valaha a városban élő és tevékenykedő hercegorvos emlékére alapította, évente legfeljebb egy adományozható belőle. Azok kaphatják, akik kiemelkedő szociális, karitatív tevékenységet folytatnak, és mint a hercegorvos, példás családi életet élnek. (Nem egészségügyi dolgozók munkájának elismeréséről van szó, hiszen arra a célra az egészségügyi miniszter által alapított díj szolgál.) Jelenleg ez a legrangosabb díj Körmenden, odaítéléséről még nem született képviselő-testületi döntés.
A Boldog Batthyány-Strattmann László ösztön-díjat pályázat útján lehet elnyerni. Azok a körmendi, felsőoktatásban nappali tagozaton tanulók pályázhatnak, akik szociálisan rászorultak, s a pályázat előtti félévi eredményük meghaladja a 4,5 átlagot, s nem kényszerültek félévismétlésre.
Az ösztöndíj mértéke havi 25 ezer forint, öt hónapon át folyósítják. A rendelet módosításával bővült a pályázók köre. A következő félévre február 28-áig lehet beadni a pályázatokat a polgármesteri hivatalhoz.
Az ösztöndíjat első alkalommal Büki Katalin (Széchenyi István Egyetem), Csernyik Annamária (Berzsenyi Dániel Főiskola) és Molnár Anita (Pécsi Tudomány-egyetem) nyerte el.

Elbúcsúzott a képviselő

Körmend - Tegnap köszönt el képviselőtársaitól Pőcze István, miután január végén bejelentette a lemondását, mivel tábori lelkészként nem politizálhat.
Az 5. számú választókörzet képviselője tegnap a képviselők ülésén - megfogalmazása szereint "az udvariasság régi polgári szabályai szerint" elköszönt képviselőtársaitól, és megköszönte a választók bizalmát. Bebes István, Körmend polgármestere méltatta a leköszönő képviselő érdemeit, s ajándékkal köszönte meg eddigi munkáját. Pőcze István január végén azért mondott le mandátumáról, mert új egyházi beosztásba került: a Honvédelmi Minisztérium keretében működő tábori szolgálat evangélikus tábori lelkésze lett. Ezt a murkát hivatásos főtisztként (őrnagyi rangban) végzi, s nem vállalhat politikai szerepet. . ...
Az őtös számú választókörzetben ezért időközi választást kell tartani, amelyre információink szerint a európai parlamenti választásokkal egy időben kerül sor, így az ott lakóknak nem kell két alkalommal az urnákhoz járulniuk.

Az életet adó folyó partján
Rápli Pál főépítész szerint a város arculatának egyik meghatározója a Rába

Valaha az élet a folyóhoz kapcsolódott, így alakították ki a várost is. S ezt kellene rekonstruálni-vallja Rápli Pál, Körmend főépítésze. Vagyis építészetileg úgy kell alakítani a város arculatát, hogy a középpontban a Rába álljon.
Ez összhangban áll a városfejlesztési törekvésekkel is, amelyek egyik fő irányelve a vízi turizmus erősítése a Rábán. Az építészek feladata az, hogy a folyót a mindennapi életben is összekössék a várossal. Így például a létrehozandó Rába-strandot sétálóúttal a szintén átalakítandó Fő térrel.
Rápli Pál a következő évek építészeti feladatai között az egyik legfontosabbnak azt tartja, hogy Körmend miként tudja megőrizni sajátos arculatát az európai uniós csatlakozás és az ehhez kapcsolódó fejlesztések után. Az úthálózat átépítése például jelentősen érinti a települést. Jelenleg a város térségében jelentős forgalom koncentrálódik, s ez a határok eltűnése után várhatóan még fokozódik. A szakemberek célja az, hogy a forgalomnövekedés a városon kívül maradjon. Az ígéretek szerint a 8-as számú főút elkerülő szakasza 2006-ig megépül, ez északi irányban kerüli meg a várost, s jelentősen csökkenti a Körmenden átmenő forgalmat.
Ez kedvezően hat majd a városképre, nagyobb mozgásteret ad az építészeknek is. A belváros és a Fő tér rekonstrukciójával, a parkolási gondok feloldásával nagyobb hangsúlyt kap Körmend történelmi és idegenforgalmi különlegessége, a várkastély és a park. Szintén a közeljövő feladata lesz a város észak-déli összeköttetését biztosítani a vasút felett, s így közvetlenül bekapcsolni a város vérkeringésébe a vasúton túli területeket.
Körmend főépítésze szerint különös hangsúlyt kell fektetni a város értékvédelmi rendeletére, amely helyi védettség alá helyezi az arra alkalmas épületeket, műtárgyakat. Ez egyben egy ösztönző rendszer is. A cél az, hogy az értékes ingatlanok fenntartásához a város segítséget nyújtson. A város tervei szerint újabb épületeket, utcarészleteket vonnak védettség alá, a rendeletről februári ülésén dönt a testület.
Az érték pedig nem feltétlenül az, hogy idős az ingatlan: lehet számos más szempont, amely alapján méltó a védettségre, például építészeti megoldásai, vagy az adott közegben betöltött szerepe miatt.

Kapitánynak jelölték

Dr. Takács Tibor a rendőri munkáról, a közbiztonságról

A Körmendi Rendőrkapitányság élére a 37 éves dr. Takács Tibort jelölte a megyei főkapitány. A leendő kapitányt egyebek között a térség közbiztonságának javításával kapcsolatos terveiről kérdeztük.
1987 óta szolgál a rendőrségnél dr. Takács Tibor, s több fontos beosztást töltött be a Szombathelyi Rendőrkapitányságon. Jelenlegi megbízatása előtt a közrendvédelmi osztály vezetője volt. A leendő kapitány az elmúlt években elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát, s mivel németül jól beszél, egy rendőrakadémiát is Ausztriában, legutóbb pedig a pécsi egyetemen szerzett jogi diplomát. Dr. Takács Tibor a képviselők előtt is megtartott bemutatkozó beszédében több fontos konkrét célt is megnevezett. "A városlakókat jogosan bosszantja a közterületen űzött prostitúciós tevékenység. Ennek visszaszorítása érdekében már korábban is tettünk intézkedéseket, s mivel leginkább egy helybeli családhoz köthető ez a szabálysértés, s végső esetben szabálysértési őrizet is elrendelhető a "hölggyel" szemben, ezért jó esély van arra, hogy megszűnik a jó érzésű embereket jogosan felháborító tevékenység."
A rendőrség bűnmegelőző munkájának fontosságát egy nemrégi ügy kapcsán emelte ki dr. Takács Tibor. "A rendőrök és a pedagógusok kapcsolattartása azért is fontos, mert a deviáns, netán drogfogyasztó gyermekek később nagy eséllyel lépnek a bűn útjára."
A bűnügyi munkát jól jellemzi, hogy az elmúlt évben ötvennégy százalékos volt a kapitányság területén a felderítési mutató. "Ez a szám a körülményekre való tekintettel jónak mondható, ezt a színvonalat tartani kell, s ha lehet, kissé javítani."
A térség közlekedési helyzete is sok feladatot ad. "A 8-as fő-út a városon vezet át, főleg a kamionok miatt hatalmas az átmenő forgalom. A mellékutakról a 8-asra kikanyarodni, vagy azon áthaladni szinte lehetetlen. Elkészült az elkerülő út terve, melynek megvalósítása a városnak kiemelt érdeke. A rendőrség azzal tudja segíteni a város érdekérvényesítését, ha statisztikai mutatókkal, szakmai ismereteinkkel is alátámasztjuk az új út építésének szükségességét."

Befektetőket keresnek

Közalapítványt hoztak létre az alkalmazottak érdekében

Tavaly két cég jelentett be csoportos elbocsátást: az MSC Hungary Kft. és a Styl Rt. Várhatóan 585 munkahely szűnik meg a városban.
A munkanélküliség enyhítésére az önkormányzat több intézkedést is tett, tudtuk meg Bebes István polgármestertől. A Karsai Holding műanyag-feldolgozó gyárában megkezdték a munkatársak felvételét, terveik szerint egy-másfél hónapon belül huszonöten, év végére ötvenen lesznek.
Az önkormányzat idén másfél millió forinttal megnövelte a segélyezésre fordítható keretösszeget, így segítve azokat, akik az előző évi elbocsátások miatt nehéz helyzetbe kerültek.
A költségvetésben 90 millió forintot különítettek el ipari terület vásárlására, "ez ugyanis alapvető feltétele annak; hogy nagyobb területet igénylő, nagyobb beruházást megvalósító vállalkozások Körmendre települjenek" - mondta a város első embere, aki kiemelte a város azon törekvését, hogy még januárban legyen elfogadott költségvetése, hogy a kifizetések, fejlesztések elindulhassanak Körmenden.
Az önkormányzat több kedvezménnyel, támogatással is kíván élni annak érdekében, hogy az egyes vállalkozások Körmendre települjenek. Megvizsgálták a jogszabály adta lehetőségeket, és ezeket felhasználva olyan programot dolgoznak ki, amely alkalmas arra, hogy vonzza a befektetőket (kedvezményes ingatlanértékesítés, kamatmentes kölcsön, vissza nem térítendő támogatások stb.).
Az önkormányzat nemrég pályázati felhívást tett közzé, amelyen összesen 15 millió forint visszatérítendő, de kamatmentes kölcsön nyerhető el. Pályázati feltétel, hogy az újonnan Körmendre települő cég vállalja, hogy öt egymást követő éven belül legalább 50 fő folyamatos foglalkoztatását biztosítja. A kamatmentes kölcsönre Körmenden már meglévő vállalkozások is pályázhatnak, ha vállalják, hogy a meglévő foglalkoztatotti létszámukat legalább 25 fővel megnövelik. A pályázatok leadási határideje 2004. január 26-a volt, ezt követően folyamatosan kerül kiírásra.
A pályázatokról első alkalommal a képviselőtestület, a későbbiekben pedig a Körmenden Foglalkoztatottakért Közalapítvány kuratóriuma dönt.
Az önkormányzat létrehozta a Körmenden Foglalkoztatottakért Közalapítványt. E közalapítványhoz fordulhatnak a Körmenden működő cégek, vállalkozások, ha foglalkoztatáspolitikai struktúrájuk javítása érdekében képzést, továbbképzést kívánnak nyújtani dolgozóiknak. A közalapítvány ezekhez a képzésekhez, továbbképzésekhez nyújt támogatást, így hozzájárul ahhoz, hogy a Körmenden letelepedő cégek számára képzett munkaerő álljon rendelkezésre, illetve a foglalkoztatáspolitika fejlesztése révén közreműködik körmendi munkahelyek megtartásában, új munkahelyek létesítésének elősegítésében. A közalapítvány induló vagyona ötmillió forint.
A közalapítvány bírósági nyilvántartásba vétele folyamatban van, ezt követően kezdheti meg működését.
Munkahelyteremtő szándékkal hamarosan elkészül Körmend város marketinganyaga, amely magyar, angol és német nyelven is megjelenik. Ezt az önkormányzat több ország több befektetőjéhez is eljuttatja.
Az önkormányzat jelenleg is több potenciális befektetővel folytat tárgyalásokat, ezek azonban még nem zárultak le.
Az önkormányzat folyamatosan tartja a kapcsolatot a munkaügyi központtal, így pontos adatai vannak a munkahelyek bezárásában érintettekről, ismeri a problémáikat.

Vas Népe, 2004. február 20.


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.