Jelentős összeggel támogatják a rászorulókat

droszler | 2004. február 21 03:55:27 | körmendi hírek |
Báloztak a körmendi oroszlánok


Ebben az esztendőben is megrendezte farsangi bálját a körmendi Lions Club. Zsúfolásig megtelt a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola nagyterme, mintegy 260 vendé ropta a táncot. A bált Szabó Ferenc alpolgármester nyitotta meg, majd Bognár Zoltán, a club soros elnöke üdvözölte a megjelenteket.
Bognár Zoltán kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a bál bevételéből több százezer forintot költenek majd a körmendi kórház műszerezettségének javításra. A klub tagsága évente két és félmillió forintot teremt elő, ennek az összegnek jelentős része úgynevezett szponzori támogatás. Ebből az összegből támogatják például azokat a hátrányos helyzetű diákokat, akik felsőoktatási intézményekben tanulnak. Tanévente a leginkább rászoruló két hallgatónak havi 8 ezer forinttal segítenek. Az elmúlt esztendőben a cserkészcsapatot is támogatták 50 ezer forinttal.
Az idő haladtával egyre jobb lett a hangulat, amely köszönhető az Albatrosz zenekar színvonalas zenéjének is. Ez a hangulat továbbfokozódott, amikor színpadra lépett Bergendy István és szalonzenekara, akik ugyancsak visszatérő vendégei ennek a rendezvénynek. A népszerű zenészt terveiről faggattuk.
- A közeljövőben kéthetes székelyföldi turnén veszünk részt, amire nagy lelkesedéssel készülünk. Még ezt megelőzően Szlovákiában lépünk fel, de több ausztriai meghívásnak is eleget kell tennünk. Ebben az esztendőben is szerepelünk az egyik legnépszerűbb hazai mulatságon, az Operabálon. Rádiófelvételre készülünk, többek között a korán elhunyt Romhányi József rímfaragó műveiből készült dalokat énekeljük a hanghordozókra. A nyári időszakban is több fellépés szerepel a programunkban, az ország városaiban térzenével szórakoztatjuk a nagyérdeműt. Az részünkről egy újszerű kezdeményezés, amely kedvező fogadtatásra talált az emberek körében - mondta Bergendy István

Sipőcz
Rábavidék
XV. évfolyam 3. szám
2004. február 20.


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.