Kisvirág, méhecske, Pinokkió és a többiek

droszler | 2004. március 20 17:59:25 | kultúra |
Az Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola kulturális bemutatójáról

Évek óta hagyomány az Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskolában, hogy a diákok a tavasz kezdetén műsorral örvendeztetik meg szüleiket, tanáraikat és ismerőseiket. Március 20-án az alsó tagozatosok kezdték a sort, s mutatták be színvonalas produkcióikat a színházteremben. Az iskolás évek örömeit és nehézségeit felelevenítő jelenetek mellett magyar népmese és vers is szerepelt a műsorukban. A tavasz közeledtét idéző kis epizódokat tarka-barka virágjelmezekben és bundás állatfiguráknak öltözve mutatták be a gyerekek. Igazi sikert aratott a hatalmas faorrú fiúcska, Pinokkió története is, amit a harmadikosok adtak elő.

Kattintson a képere !


A közönség ütemes tapssal kísérte a három ugrókötelező "akrobata" számát, és a néptáncosok produkcióját is.
Polyák Béláné, az iskola tanára és a gyermekek egyik felkészítője elmondta, hogy kollégáival együtt fontosnak tartják, hogy a tanulók bemutatkozzanak szüleiknek és kipróbálják magukat a színpadon. Hozzátette, minden osztály szívesen vett részt a műsorszámok betanulásában és a felkészülésben. Mint mondta, a gyermekek szeretik a dalokat, mondókákat, zenés-táncos jelenteket, és ez a kulturális gála jó alkalom volt arra, hogy egy nagyobb közönségnek is bemutassák tudásukat, tehetségüket az alsósok.


Tóth Judit

A rendezvényen készített képek a >>>Képgalériában<<<


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.