A víz csoda: lazít és erősít

droszler | 2004. május 15 20:57:08 | körmendi hírek |
Molnár Csaba, a Somogyi Béla Általános Iskola testnevelő tanára és úszóedzője négy évvel ezelőtt kezdett el gyógyúszó órákat tartani, melyhez kezdetben Hameed doktor nyújtott támogatást, s ez később kibővült a város másik két gyermekorvosának, dr. Ócsag Zsuzsannának és dr. Bécsi Zsuzsannának segítségével. A rendszer azóta is eredményesen működik, s a csapatmunkának köszönhetően több gyermek és szülő távozott boldogabb arccal az orvosi kontrollról, ahol állapotuk javulásáról kaptak megerősítést.

- Évekkel ezelőtt gondolkodtam el azon, hogy bár kicsi a körmendi uszoda, mégis jó lenne valami hasznos dologra felhasználni. Mivel a méretei miatt a medence versenysportolásra nem alkalmas, eszembe jutott, hogy a gyógyúszás lenne az, mely fontos és hasznos lenne a városnak. Ekkor döntöttem el, hogy részt veszek egy kétéves képzésben Budapesten, melynek elvégzése után kezdődtek a gyógyúszó foglalkozások - emlékezett a kezdetekre Molnár Csaba. Majd hozzátette, az évekkel ezelőtt elkezdett órákat négyévestől 18 éves korig vehetik idénybe a rászorulók. "A gyermekorvos a betegség kiszűrése után szakorvoshoz utalja a betegeket, aki vényre felírja a gyógyúszást, mely OEP által finanszírozott kezelés"- tájékoztatott a testnevelő az összehangolt működésről. Az úszásoktató hangsúlyozta, a beutaló maximum fél évre szól, elsősorban azért, mert ilyen időközönként ellenőrzi az orvosi gárda a gyógyúszás eredményességét. Molnár Csaba azt is elmondta, hogy leggyakrabban mozgásszervi betegségekkel, asztmával küzdők veszik igénybe az óráit. Emellett például a kóros kövérség és egyéb súlyosabb betegség ellen is eredményes lehet a gyógyúszó foglalkozás.
Az edző azt is kiemelte, hogy az úszásórai gyakorlatok folyamatosak és koncentráltan a betegség gyógyítását célozzák meg, melyhez rengeteg kitartásra és fegyelemre van szükség. "Bár hangsúlyosak a gyógyúszó feladatok, a résztvevők úszástudása is javul a foglalkozásokon."
Molnár Csaba arról is tájékoztatást adott, hogy a következő, kezdő szintű foglalkozások terveik szerint szeptemberben indulnak, így arra kéri a szülőket, hogy akik észlelik gyermekük problémáját, keressék fel, így jelentősen megkönnyítik a csoportokba kerülés és a különböző betegségek szerinti besorolás mechanizmusát.

T]
Körmendi Híradó
II. évfolyam 8. szám


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.