Nemzeti Civil Alapprogram pályázati felhívás

droszler | 2004. május 20 19:53:37 | közérdekü |
A NEMZETI CIVIL ALAPPROGRAM
NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS KOLLÉGIUMÁNAK
MŰKÖDÉSI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Nemzeti Civil Alapprogram Nyugat-Dunántúli Regionális Kollégiuma a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény (NCA törvény) 5. § (1) bekezdése értelmében az alábbiak szerint pályázatot hirdet.

A pályázat célja:
A civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése, a civil szervezetek működéséhez való hozzájárulás.

A pályázók köre:
a) Mindazon társadalmi szervezetek vagy alapítványok, amelyeket a bíróság 2003. január 1. előtt nyilvántartásba vett, és az alapszabályuknak, illetve alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen folytatják, és
b) amelyek hét megyénél kisebb hatókörrel végzik tevékenységüket, és
c) az adott régióban van a székhelyük.

A tevékenységét legalább 7 megyére kiterjedő hatókörrel végző civil szervezet csak az országos hatókörű szervezetek támogatási kollégiumától kaphat működési támogatást, ennél kisebb hatókörű szervezet pedig csak a székhelye szerint illetékes regionális kollégiumtól!

Nem pályázhatnak:
Azon civil szervezetek, amelyek az NCA törvény, illetve a végrehajtásáról szóló 160/2003. (X.7.) Korm. rendelet szerint nem jogosultak az Alapprogram működési támogatásának igénybevételére.

Támogatható célok:
A civil szervezetek működéséhez kapcsolódó kiadások a 2004. január 1-től 2004. december 31-ig terjedő időszakban a pályázati útmutatóban foglaltak szerint.

Felosztható keret: 274.000.000.- Ft

Támogatás mértéke:
A támogatások a pályázó szervezet elmúlt évi teljes ráfordításainak az általa nyújtott támogatások összegével csökkentett adatának figyelembevételével kerülnek meghatározásra. Egy szervezet egy évben összesen legfeljebb 7 millió forint működési támogatást kaphat, a pályázati útmutatóban rögzítettek szerint.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A pályázat benyújtásának határideje: 2004. június 15.

A pályázat benyújtásának helye, a pályázattal kapcsolatos információk:
A székhely szerint illetékes Magyar Államkincstár Megyei Területi Igazgatóság Állampénztári Irodáihoz, a következők szerint:
 Vas Megyei Állampénztári Iroda (9700 Szombathely, Széll Kálmán u.20.); telefonszám: 94/311-410
 Zala Megyei Állampénztári Iroda (8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7.); telefonszám: 92/330-750
 Győr-Moson-Sopron Megyei Állampénztári Iroda (9022 Győr, Czuczor G. u. 26. II. emelet); telefonszám: 96/314-066; 96/314-067 (mellék: 48-68)

A részletes pályázati anyag letölthető: a www.nca.hu, illetve a www.allamkincstar.gov.hu honlapról.
A pályázatokkal kapcsolatban tájékoztató fórumok kerülnek megtartásra, amelyek helyszínét és időpontját a www.nca.hu, illetve a www.allamkincstar.gov.hu honlapon tesszük közzé.
A részletes pályázati anyagok beszerezhetők:
- Személyesen a fent megnevezett Állampénztári Irodától, illetve telefonos vagy levélben történő kérésre, azt az igénylő részére postázzák, továbbá:
- Személyesen a Megyei Civil Szolgáltató Központoknál (CISZOK) a következők szerint:
Vas Megye (9700 Szombathely, Ady tér 5.) Telefonszám: 94/312-535
Zala Megye (8900 Zalaegerszeg, Iskolaköz 3.) Telefonszám: 92/350-406
Győr-Moson-Sopron Megye (9021 Győr Szent István u. 5.) Telefonszám: 96/328-133

2004. május 13.

Nyugat-Dunántúli Regionális Kollégium

forrás és további informácók: www.nca.hu


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.