Képzelt riport ... - előadás Felsőőrön

droszler | 2004. június 30 11:25:10 | kultúra |
A felsőőri kétnyelvű gimnázium diákjai magyar nyelven mutatták be a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabot diáktársaik és az érdeklődők előtt. Az iskola színjátszói azért választották ezt a művet, mert időszerűnek érezték a tragikus történetet, amely a kábítószer-fogyasztás veszélyére is felhívja a figyelmet.

A Képzelt riport ... színpadra állításának ötlete 4 évvel ezelőtt született. Akkor a kábítószerekkel kapcsolatos felvilágosításhoz kerestek zenei illusztrációt, így született a gimnázium színjátszó csoportjának előadása.

Meisner Harald

"Mindig fel kell rázni őket, hogy figyeljetek, halljátok meg, veszélyes a dolog, meg lehet halni benne, bemutattuk, és ez fontos nekünk is, hogy megmutassuk a mostani diákoknak is ezzel a színdarabbal, hogy figyeljenek és vigyázzanak."

"Arra születtünk, hogy napsugárba kapaszkodjunk, nem baj, hogyha fáj, nem baj, hogyha fáj..."

Villányi Eszter tanár, az előadás rendezője

"Azt hiszem, erkölcsi változást és tisztulást hozott bennük. Több éven keresztül foglalkoztunk a témával, és ezért a végére megértették és felnőttek hozzá."

A diákok felkészülését segítette, hogy a szöveget a magyar mellett németül is megismerhették.

Hoschopf Róbert

"A német nyelvet tudom jobban, de a magyar nyelv is megy, csak néha vannak egy kis gondok..."

Eszter és József történetének megértését az előadás közben vetített film, Mester Ákos alkotása segítette. A gimnazisták bemutatóját a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület és az Illyés Közalapítvány támogatta.

Tanai Ibolya

Forrás: Pro-28 Stúdió


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.