Augusztusban ismét dübörög a Sziget!

droszler | 2004. július 14 17:05:38 | kultúra |
Kattintson a képere !A Leningrad Cowboys és a Värttinä, azaz az elmúlt évek finn fellépői után idén a Rasmus jön el a Nagyszínpadra (aug. 7.), élvonalbeli sztáregyüttes, ami abból is látszik, hogy a csapból is?

Kattintson a képere !


A Hammer World Színpadon (aug. aug. 7. 21.30) lép fel az Amorphis zenekar, amely 1990-ben alakult jó skandináv hagyományokhoz méltón egyszerű death metal tini-bandaként indult, mely vonalat rohamos fejlődés közepette hagyott maga mögött alig négy év alatt.Az általa képviselt zenei irányzatról a színpad elnevezése árulkodik. Az 1994-es Tales From The Thousand Lakes már érett, a hetvenes évek progresszív rockja felé visszakacsintó bandát mutat, ez a lemez hozta meg az igazán kedvező kritikai fogadtatást, és az európai népszerűséget. A zenekar szövegvilágát, művészi koncepcióját a Kalevala témái határozzák meg, ennek jegyében készült a ?96-os Elegy albumról kimásolt My Kantele című kislemez is, amely popos felhangjaival és technoremixével a metálközönségen túl szélesebb publikummal ismertette meg a zenekart. Az Amorphis népszerűsége azóta is töretlen, lemezeladásai szárnyalnak, legutóbbi 2003-as Far From The Sun című hatodik lemeze is hamisítatlan Amorphis folk-progresszív-metál elegy a legjavából. Kell ennél autentikusabb finn metál banda?

Kattintson a képere !


A Children of Bodom (Hammer World Színpad, aug. 5., 21.30), ahogy a notórius skandináv metalistáktól megszoktuk, sötét tónusokkal dolgozó metálzenekar; ha nagyon dobozolni támad kedvünk, azt is mondhatjuk: death metal vagy black metal. A zenekar 1993-ban alakult a finnországi Espoo-ban. Az öttagú zenekar debütáló albuma 1998-ban jött ki, Something Wild címmel, legutóbbi nagylemeze a 2003-as Hate Crew Deathroll, mely a kritika szerint a zenekar eddigi legjobb munkája.

Külön öröm, hogy a Sziget honlapja ( http://www.sziget.hu ) finn nyelvű linket is ajánl, így a szokásos őstörténeti és nyelvészeti szókincs után megismerkedhetünk a világzene irányzataival és a clash metal útvesztőivel - ékes finn nyelven.

Jó szórakozást!

Forrás: http://www.magyarfinntarsasag.hu


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.