Alsóberkiben mulattak a romák

droszler | 2004. július 19 21:20:45 | körmendi hírek |
Kattintson a képere !A július első vasárnapján megrendezett berki búcsú mellett kétségkívül az évek óta hagyományosan megtartott Roma-nap a körmendi kisebbség legnagyobb nyári rendezvénye.
Alsóberki városrész apraja-nagyja mellett a "központból" is sokan érkeztek a hatodik alkalommal megrendezett programra, ahol elsőként Horváth Tamás, aztán Horváth Csaba, majd Neubauer Tamás és Németh Tamás lépett színpadra. A pörgős, mulatós szintetizátor-kísérettel előadott zeneszámok mellett táncbemutatók is szerepeltek a műsorban.
Egy hat fős lánycsapat diszkótáncot mutatott be, majd Horváth Percsák Petra és Németh Endre dél-amerikai táncokból adtak egy kis ízelítőt a szép számú közönségnek, kiknek nagy része a fák árnyékában keresett menedéket a tikkasztó melegben.

A műsor végén előkerült a régi cigánybandák néhány jellemző hangszere, a cimbalom, a bőgő, a hegedű és a klarinét. Horváth Pika Tibor és népi zenekarának fellépése után a rendezvény sztárvendégét, Ronit köszöntötték a színpadon, kinek ismerős zeneszámait öreg és fiatal is együtt énekelte az előadóval.
A rendezvényt késő estig tartó bál zárta: "És holnap újra felveszem a hangszerem, s szívemből játszom majd a kedvenc slágerem?"-szólt harsogva a nóta, mely előrevetítette a jövőt, egy év múlva veletek ugyanitt, ugyanilyen hangulatban.

Az idei program különlegessége az volt, hogy ezen a napon adták át Alsóberki újonnan kialakított kosárlabdapályáját. Az avatón jelen volt Bebes István is, aki a jövőben is fontosnak tartja a kisebbséggel való összefogást, és a kölcsönös együttműködést.


Tóth Judit

Fotó: Wolf Ferenc

A rendezvényen készített felvételek a Képgalériában: >>1<< >>2<<


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.