Avatóünnepség a kórházban

gangura | 2002. augusztus 27 19:26:20 | körmendi hírek |
Az apropót dr. Vizi Henrik halálának 85. évfordulója adta.

A rendezvényen dr. Bárány Gyözö jelenlegi orvos-igazgató köszöntötte a megjelenteket, köztük a Vizi család leszármazottait, majd Csorba Katalin és Honfi József polgármester szólt a megjelentekhez, méltatva az elödök munkáját, tevékenységét. Ezt követöen leleplezték a rendelöintézet (a volt kórházi föépület) bejárati részének föfalán elhelyezett , fekete impalagránitból készült emléktáblát, amelyet többen megkoszorúztak. A kegyelet jelképeinek elhelyezése után a kórház vezetése állófogadást adott az intézmény ebédlöjében, ahol dr. Vizi Henrik orvos-igazgató nagyméretü, keretezett portréját dr. Kiss Zsuzsanna szombathelyi orvos adta át az intézmény igazgatójának. Dr. Bárány Gyözö megköszönve a portrét elmondta, hogy a kórház vezetésének szándéka, hogy az intézményben hosszú ideig dolgozó, szakmailag sikeres vezetök képeiböl idövel arcképcsarnokot, házikiállítást kívánnak létrehozni. Ehhez szükséges kutató, feltáró munka már elkezdödött. A házikiállításon az arcképeken kívül egyéb más, fontos kórháztörténeti dokumentumokat is bemutatnak.


Rábavidék (ász)



A Batthyány család által adományozott területen az ispotály helyett kórházat építettek


Az 1901-es év, a századforduló Körmend város életében is nagy lépést hozott, hiszen az egykori ispotály helyett immár igazi kórházat avattak. Hosszú vajúdás elözte meg létrejöttét, de a jó szándék, a gyógyító munka szükségessége gyözedelmeskedett.


A Batthyány család által adományozott területen megvalósulhatott két fáradhatatlanul dolgozó orvos álma, s a körmendi kórház, immár 21 ággyal, megkezdte m?ködését. Dr. Gerö (Grünbaum) Samu és dr. Vizi (Wasserlauf) Henrik elévülhetetlen érdeme, melyet emléktábla örökített meg közel egy évszázadon át, de sajnos az idök viharában, az átalakítások során megsérült, eltünt. A százéves évforduló alkalmából szinte szóba sem került a nemes lelkü kórházalapító neve, emléktáblája.

Az egyik Vizi család neve szinte a feledés homályába merült volna, de egy nagyszerü családkutató - dr. Vizi Henrik unokájának férje - Kiss Károly a családi emlékek kutatása, tanulmányozása közben felkérésre egy minden részletre kiterjedö elöadást tartott a Hagyományörzök Baráti Körében, és ennek keretében egyebek között szóba került, hogy a Vizi és a Gerö család költségén az eltünt emléktábla helyett egy új táblát helyezhessenek el. Az elöadáson résztvevök - a tagokon kívül - túlnyomórészt egészségügyi dolgozók, orvosok voltak, köztük dr. István Lajos professzor, dr. Németh Lajos nyugalmazott igazgató föorvos és a kórház jelenlegi igazgatója dr. Bárány Gyözö föorvos is. Az itt elhangzottak után megtörténtek a hivatalos lépések az új emléktábla elhelyezésének ügyében. Az alkalom adott volt: dr. Vizi Henrik halálának 85. évfordulója.


Rábavidék (Komjáthy Kálmán)
Az emléktábla szövege:

HÁLÁS MEGEMLÉKEZÉSÜL

AZ ALAPÍTÓKRA AKIK A

KÓRHÁZÉPÍTÉS

MEGVALÓSÍTÓI VOLTAK

Dr. GERÖ SAMU DR. VIZI HENRIK

JÁRÁSORVOS IGAZGATÓ FÖORVOS

1842 - 1916 1848 - 1917


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.