Felöltöztetik a sportöltözőt?

gangura | 2002. augusztus 27 20:08:57 | körmendi hírek |
A város legrégebbi sporttelepe a köztudatba leginkább vasúti pálya elnevezéssel bevonult Ady Endre utcai labdarúgópálya. Idősebbek és a középosztály is még jól emlékezhet az itt - a magyar foci szebb napjaiban - lejátszott mérkőzésekre, vagy a nem egy alkalommal megrendezett sportbemutatókra, tornaünnepélyekre. No és 1965-ben a nagy rábai árvíz során a derékig érő vízre is.


A sportpály a déli végénél látható a fotónkon is megörökített öltözőépület. Öreg, mint maga a pálya. Ez látszik is rajta. Omladozó vakolat, szétesőben lévő nyílászárók, ajtók, ablakok. Ugyanezek némi megerősítéssel, toldozva, foltozva. Az építmény színét nehéz lenne meghatározni, ugyancsak kopottságából adódóan.

Mint azt a helyszínen Tóth Jenő, a Körmendi Testedző Kör elnöke elmondta, 1960-tól semmiféle rekonstrukció, felújítás itt nem történt.

A KTK egyesület focicsapata tízenkét esztendeje kapta meg ingyenes használatra a tulajdonos körmendi önkormányzattól. A négyhelyiséges épületet rendbe tették. Az idén megemelt (összesen 300 ezer forintos) sporttámogatást kaptak a kulturális és sportpályázaton, ám ez a működésre is csak szűkösen elég.
A bajnoki szezonban harminc mérkőzést kell lejátszaniuk, ebből tízenötöt vidéken. Az utazási költségek pedig gyorsan viszik a pénzt. A játékvezetői és a partjelzői díjak is nagy mértékben apasztják az egyesület kasszáját.
S akkor még hol vannak a legalapvetőbb sportfelszerelések. Mert ugye azért mez, futballcipő, no és labda is kell. Meg kapuháló, pályafesték, fűnyírás, azaz pályakarbantartás.
S minden nem megy, nem mehet zsebből, adakozásból. Felújításra már végképp nem futja.

1999-ben a KTK elnöke írásbeli kérelmet adott be a városi képviselő-testülethez, illetve a gazdasági bizottság akkori elnökéhez.Kérte bizonyos felújítási munkák anyagköltségének finanszírozását. Mind a mai napig (interjúnk 2002. április 21-én a Szőce ellen játszott hazai mérkőzés alkalmából készült) nem kapott semmiféle reagálást, értesítést, jelzést az ügyben.
Az éppen a helyszínen tartózkodó Szőce SE elnöke, Papp Tibor a beszélgetés során hallottak után ennyit jegyzett meg: Csodálkozom, hogy egy városban , ahol a kosárlabdázáson kívül más területeken is zajlik a sportélet, ilyen a helyzet, ilyen állapot van. Egy lelkesedéből labdát kergető, focikedvelő egyesület nagyobb odafigyelést, támogatást érdemelne.


Rábavidék : ász
XIII. évfolyam 10. szám


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.